Oldal kiválasztása

Eljött a nagy leleplezések ideje a Penny Dreadfulban – pedig a két, mondhatni főszereplő, Vanessa és Ethan nem is szerepeltek az eheti epizódban. Több régóta feszülő szál pattant most el, ezért a következőkben nem tudom elkerülni a spoilereket, vigyázat!

 penny 5

Vanessa és Ethan a kis házban bujkálnak, Evelyn mágiája elhatalmasodik Sir Malcolm felett, és a boszorkány megpróbálja átvenni az irányítást. Végre valahára mindenki számára egyértelmű lesz, hogy Malcolm nagy megújulása igazából a gonosz műve – bár meg kell adni, hogy a férfi sejtette, hogy valami nem stimmel, de azt hitte, vele van a baj. A terv azonban kudarcba fullad, Malcolm ugyanis lerázza magáról az átkot. Megmenekülésről azonban szó sincs, ugyanis a következő pillanatban ár rohan is, egyedül, hogy elkapja Evelyn, és ez persze amatőr hiba.

Helen McCrory as Evelyn Poole in Penny Dreadful (season 2, episode 6). - Photo: Jonathan Hession/SHOWTIME - Photo ID: PennyDreadful_206_0270Sir Malcolm egyértelműen a Memento Mori egyik fókuszpontja, sőt, egyfajta összegzést kaptunk a karakterről: Victorral beszélgetve elmondta, hogyan látja magát, és később az emlékekkel, vagyis a halott családtagokkal is „találkozott”, így minden lehetséges módon felidézhettük, ki is ő és mi motiválja. Ezzel viszont az is együtt járt, hogy szegény Malcolmnak újból eszébe jutott, mennyi mindent elveszített. A vele kapcsolatos jelenetsoroknak igen csak búcsú érzete volt – nem lepődnék meg, ha az évadvégi nagy leszámolásban mondjuk feláldozná magát Vanessáért. Timothy Dalton hiányozna a sorozatból, de érdekes lenne látni, ki kerül a helyére.

Timothy Dalton as Sir Malcolm in Penny Dreadful (season 2, episode 8). - Photo: Jonathan Hession/SHOWTIME - Photo ID: PennyDreadful_208_0267Szintén nagy változások várhatóak a Frankenstein szörnyei vonalon. Ahhoz képest, hogy más konfliktusok milyen sokáig húzódnak ebben a sorozatban, Lily őszinteségi rohama meglepően gyorsan jött, hiszen csak az előző rész végén derült fény az emberölési kényszerére. Most kijelentette, többek között, hogy soha többé nem térdel le senki előtt, és meg fogja ölni Victort. A kirohanása így kicsit előzménynélkülinek tűnt, viszont az évad egyik legerősebb jelenete. Billy Piper pár perc leforgása alatt hihetetlen váltásokat produkált, kisugárzásban, hangban és akcentusban egyaránt. A szövege szintén lehengerlő volt – a bántalmazott, kitaszított nő perspektívájával sokkal könnyebb együtt érezni, mint John nyakatekert szeretetéhségével, amire igazából sosem kaptunk valódi magyarázatot. Lily tervei elég komolynak hangzottak, lehet, hogy a harmadik évadban az élőhalottak fenyegetésétől kell majd megóvni a világot?

penny 1Az epizód többi eseményéhez képest a tény, hogy Angelique felfedezi Dorian festményét, kissé jelentéktelennek tűnt. A hatás azért marad el, mert ennek továbbra sincs semmi köze sem az ördög és Vanessa fogócskájához, sem a világuralomra törő zombikhoz, egyelőre egyiket sem befolyásolja – a világvége pedig hangyányit fajsúlyosabb probléma, mint egy örök életű fiú meg az ő csúnya bűnei. Angelique-et persze lehetett sajnálni, de az ő halála is sokkal hatásosabb lett volna, ha a karakter nem ült volna kispadon a bál óta. Egészen addig el lehetett hinni, hogy Dorian tényleg megszeretett valakit, de látva, milyen könnyen hagyta ott Angelique-et valaki számára érdekesebbért, hát, az egy szemernyi kétséget sem hagyott. Ezek után tudni lehetett, hogy a dolgok kékszakállú herceg fordulatot vesznek majd.

penny 4Mindenesetre jó, hogy végre elkezdtek feloldódni a titkok, ráadásul a leleplezéseknek valószínűleg még nincs vége – az ördög emlékirataiból kiderült, hogy egy bizonyos farkas segíthet a harcban, és Sembene már tudja, ki az. A gonosz erők is egyre jobban felfedik magukat, lassan jöhet a végső csata.

Szerző

PillerEmi
Korábbi szerkesztő

Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.