Mikor még csak rajzolták, a Disney nem várt túl nagy sikert Az oroszlánkirálytól – inkább arra számítottak, hogy majd a Pocahontas tarol. Persze, mint tudjuk, Murphy bácsi mindig munkálkodik, így hát az oroszlános mese végül a stúdió egyik legikonikusabb darabja lett.
Az afrikai szavannán a jóságos Mufasa uralkodik, aki oroszlántársaival fenntartja a természet egyensúlyát. Csakhogy eközben a Trónszirt urának címére bátyja, Zordon is áhítozik, aki bármit hajlandó is megtenni azért, hogy ezt megszerezze. Még az sem derogál neki, hogy szövetkezzen a hiénákkal, és velük próbálja meg megöletni unokaöccsét, a trónörökös Simbát, és annak barátját, Nalát. Mikor pedig ez a terv dugába dől, Zordon újjal áll elő: elcsalja Simbát, majd a hiénákkal megriasztatja a gnúcsordát, hogy azok majd eltiporják az oroszlánkölyköt. Mikor pedig Mufasa fia megmentésére siet, Zordon eléri, hogy ő is a paták alá kerüljön. És bár Simba túléli a merényletet, miután Zordon meggyőzi róla, hogy ő a felelős apja haláláért, a kölyök elmenekül, Zordon pedig, abban a hitben, hogy unokaöccse úgysem fogja túlélni a pusztaságban, átveszi az uralmat a Trónszirt felett.
Most, hogy írom ezt a cikksorozatot, bár emlékszem minden egyes filmre, újranézem őket, már csak gondolatébresztésként is, és néha tényleg érdekes dolgokra döbbenek rá. Az oroszlánkirály esetében például arra, hogy nem is emlékeztem rá, hogy ez ennyire sötét. Persze ennek nem lenne szabad meglepnie, hiszen eddig is láttuk már, ahogy Ursulát felnyársalta egy hajó, vagy azt, ahogy a falusiak megrohamozták a szörnyeteg várát, ám Az oroszlánkirály nekem most valahogy mégis betett.
Az egésznek a nyitja talán Simba karakterében rejlik: mikor megismerjük, örökmozgó, örökké vidám, pimasz kölyök, aki imádja az apját, viszont túlságosan szereti a kalandot ahhoz, hogy mindig szót fogadjon neki, és ezért sokszor bajba is kerül. Aztán jön Zordon, és mintegy eszközként használja a gyereket, hogy tönkretegye bátyját és megszerezze a trónt. Nem csak egyszerűen megpróbálja megölni Simbát, hanem pszichológiailag is tönkrevágja a gyereket, elérve nála hogy egész addigi életének, egész addigi lényének hátat fordítson, meginogjon az önbecsülése, és eldöntse, hogy ő semmire sem jó, így hát az lesz a legjobb, ha csak elszórakozik Timonnal és Pumbával. Szegény gyerek!
Emellett még azt is szeretném kiemelni, hogy milyen szépen dolgozik a film Simba és Mufasa kapcsolatával. Így, a cikksorozat írása közben veszem csak észre igazán, mennyire szereti a Disney romanticizálni az apákat – miközben az anyákat meg a háttérbe tolja, ami viszont annyira már nem tetszik –, és bár tetszettek az eddig bemutatott kapcsolatok is, azért Simba és Mufasa mindent visz. Közös jeleneteikbe beleborzongtam, és bár tudtam, mi következik, igen, majdnem megkönnyeztem Mufasa halálát (köszi, Disney, nagyon köszi).
(És igen, az utóbbi két bekezdésben két rajzol oroszlánról ömlengtem, tisztában vagyok vele.)
Viszont a velük szemben álló Zordon is az egyik kedvenc Disney-gonoszom, egyrészt már csak azért is, mert az ő esetében aztán tényleg meg lehet érteni, mi is a motivációja (végül is ő az idősebb testvér), másfelől pedig azért, mert gyönyörű hibákkal rendelkezik: nem gondolja például át a dolgokat. Uralkodni akar, de fogalma sincs, mihez kezdjen, mikor már hatalmon van. Makacsul ragaszkodik a Trónszirthez, ahhoz, amit a hely képvisel, még akkor is, mikor abból már alig maradt valami. Zordon rögeszmés, erkölcstelen zsarnok, aki végül a saját dugájába dől.
A sötét motívumokat – király/testvérgyilkosság, a birodalom bukása, megrendülő önhit, a felelősség felvállalása vagy az az elől való megfutamodás – színpompás mellékszereplők ellensúlyozzák. Rafiki, a bölcs majom szórakoztatóan kerge, Zazu, az udvari hírmondó éppen annyira fontoskodó, hogy megnevettessen minket, Nala pedig, Simba gyermekkori barátja, bár nem sok időt tölt a színen, főleg a film második felében, mindenkinek a szívébe belopja magát (szerelmes duettje Simbával pedig a film egyik legszebb jelenete). A prímet persze ilyen szempontból Timon és Pumba párosa – a szurikáta és a varacskos disznó, akik megmentik a kis Simbát – viszi, akik furcsa barátságuk és ellentétes személyiségük nyomán számos poént lopnak a filmbe.
Az oroszlánkirály nem hiába a Disney egyik legikonikusabb filmje – ebben a moziban az alkotóknak sikerült ötvöznie a kőkemény mondanivalót a cuki állatokkal; családi drámát kis poénokkal; a szerelmet az ármánykodással. Hiba lenne kihagyni.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback