Legutóbbi koncertbeszámolómból egyértelművé vált, melyik zenekar a legkedvesebb számomra. A Sonata Arctica egy évtizede különleges helyet foglal el a szívem bandáknak fenntartott helyében, így amikor megtudtam, hogy könyvet szándékoznak kiadni, ami eddigi pályafutásukat elejétől-végéig követi, egyértelmű volt, hogy nekem ezt az irományt meg kell szereznem. Egy picit befürödtem vele, ugyanis csaknem két hónapig (!) tartott, míg megérkezett, de amint a kezembe vettem a könyvet, azonnal elmúlt a haragom.
A szerzemény felépítése a klasszikus előszó-cselekmény-epilógus sémát követi, ám a végén találhatunk egy-két extrát, amiről majd később részletesebben is beszélek. Az előszóban egy „külsős” ember foglalja össze, hogyan született meg a Sonata Arctica, és mi a sikerük jelentősége, finn, valamint nemzetközi viszonylatokban. Ezt követően, még mindig bevezetésképpen közelebbről is megismerhetjük a banda fejét, Tony Kakkót az író, a tagok, valamint maga az énekes szemszögéből is. Az ő fejezete után pedig a szerző, a zenekar tagjai, valamint egy tucatnyi „vendégszereplő” (technikusok, lemezkiadós emberek, turnémenedzserek) kronologikus sorrendben és együttesen mesélik el a Sonata Arctica történetét a „garázsbanda”-szinttől egészen a legutóbbi albumukat, a Pariah’s Childot követő turnéig, sőt, még a közeljövőre is kapunk utalásokat.
A Sonata-könyv zsenialitása őszinteségében és részletességében rejlik. Ugyan reménykedtem benne, hogy az összes éráról lesz szó az irományban, arra viszont nem számítottam, hogy minden egyes korszakot ennyire behatóan írnak le – a zeneszerzési folyamatoktól, a turnék főbb eseményein és hangulatán keresztül egészen az adott lemezek listahelyezéseiig minden információ megtalálható a fejezetekben. Ami pedig még nagyobb meglepetéssel szolgált, az az, hogy a srácok még a kislemezekre és a klipfelvételekre is kitértek, és nem ám egy-két mondat erejéig, hanem legalább fél oldalon keresztül olvashattunk ezekről az eseményekről is. A legjobban az tetszett, hogy a tagok anekdotákkal is bőven megajándékoztak (a sörtündér-sztorin még a mai napig könnyesre röhögöm magam), sőt, a problémákat is nyíltan, kertelés nélkül elénk tárták és elmagyarázták – így kell ezt csinálni, kérem szépen!
És akkor kritikám végén a korábban említett extrákra szintén kitérnék, ugyanis ennyi gyöngyszem után Sonatáék még arra is vették a fáradságot, hogy nagyjából harminc oldalnyi képpel illusztrálják a történetet. Emellett az utolsó oldalakon a teljes diszkográfia is olvasható (kislemezekkel, koncert DVD-kkel együtt, megjelenési országra lebontva), sőt, két olyan listát is találunk, amiből kiderül, mit ettek-ittak a fiúk egy-egy fesztivál során (megsúgom, az alkohol jelentős mennyiségben szerepel). Végül Tony „The Key” című debütáló novelláját is olvashatjuk, amiben elég erősen dominálnak a fantasy stílusjegyek.
A morgolódásaim ellenére abszolút megérte várni a Sonata Arctica könyvre, hiszen amint a kezemben fogtam, nagyon nehezen tudtam csak letenni. A srácok laza, olykor csipkelődő és vicces mesélési stílusa, a rengeteg új információ és a könnyű nyelvezet rendkívül élvezetes olvasmánnyá teszi a művet. Rajongóknak kötelező darab, de még akár olyasvalaki kezében is el tudnám képzelni, aki nem ismeri a bandát, hiszen mire a végére ér, szinte mindent megtudhat erről az öt finn zenészről, és akár még meg is szeretheti őket.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
