Mielőtt tovább haladnánk a harmadik évad felkoncolásával, elhoztam nektek egy apró összeállítást, mely bemutatja, hogy szerintem ki az öt legjobb mesekarakter a sorozatban, természetesen az első és a második évadból szemezgetve.
Listánk ötödik helyén a szépséges Hófehérke ( Jennifer Goodwin) áll, vagyis Mary Margaret, aki azon túl, hogy gyönyörű, hihetetlenül bátor, kedves, jószívű, és igencsak talpraesett. Miután édesapja meghalt, és Regina, a gonosz királynő ülőzőbe vette, elhagyva a kastélyt rákényszerült arra, hogy az erdőben mindent megtanuljon a túlélése érdekében. Vadászatot, nyomkötést, harcot, lopakodást, így bátran kijelenthetem, hogy királykisasszonyi mivolta ellenére, egy igazán erős, harcedzett karakter, mind fizikai, mind lelki értelemben, hiszen nem lehetett könnyű a saját országában bujdosva élni, miközben ő lenne a trónörökös. Legjobb barátai és bajtársai a törpék, akik végig mellette állnak, és támogatják a királynő ellenei harcban. Szerelmével, a Daliás Herceggel eleinte nem volt minden zökkenő mentes, hiszen a lányban csak egy egyszerű tolvajt látott, ám ez hamar megfordul, amikor részt vesznek az első közös kalandjukon. Végül kiderül, hogy ők ketten elválaszthatatlanok, bármiféle ellenség is áll közéjük. „Mindig rád találok” ez a szavajárásuk, de ez akár a családi jelszó is lehetne, mert eddig minden szerettüknél bevált.
A negyedik helyezett Regina (Lana Parrilla), a gonosz királynő. Az sorozat kezdetén igencsak unszimpatikus karakternek véltem, ám a történet előrehaladtával rá kellett jönnöm, hogy ő is csak a körülményei áldozata. Bár ő indítja be az átkot, és elkövet pár olyan dolgot, hogy méltán lehet gonosznak nevezni, mégis azt gondolom, hogy ha a múltja másképp alakul – egy igazán kedves személyiség lenne. Sajnálatos mód azonban édesanyja által a rossz útra terelődik, sötét mágiát tanul a Sötét Nagyúrtól, bosszút esküdve hajkurássza szerencsétlen Hófehérkét heted hét határon, és addig nem nyugszik, amíg mindenkitől elveszi a boldog befejezését, míg végül csak az övé marad. És bár úgy tűnt, hogy Storybrookeban ezt meg is kapta, lassan rá kell jönnie, hogy ez sem ad teljes megnyugvást, még ha Hófehérkét, és Daliást el is választotta egymástól, attól még az ő élete ugyanolyan sivár és magányos.
A dobogó legalsó fokán a szépséges Belle (Emilie de Ravin) áll. Szívem szerint az első helyre tenném, mert mint női karakter ő áll legközelebb hozzám -mivel szinte egy az egyben olyan, mint a rajzfilmben. Gyönyörű, okos, bátor, és végig a szívére hallgat. Végtelenül művelt, és talpraesett, ez abban mutatkozik meg, hogy ha valami rejtélyt kell megoldani, mindig hozzá fordulnak, mert bármit képes lefordítani, kideríteni. Segítőkész, és odaadó, mindig próbál a lehető legjobban a többiek hasznára válni, és a legtöbbször ez így is van. Annak ellenére, hogy kedvesét, Rumple-t a leggonoszabb lénynek tartják talán az összes mesevilágban, ő szinte végig kitart mellette, mert képes bárkiben meglátni a legkisebb jót is. Szerintem ez a legnagyobb értéke, hisz nem sokan képesek a rút külső alatt a ragyogó lelket észrevenni, de Belle igen, és azt hiszem ez mindenkinek követendő példa, bár nem kell túl menni a naivság határán.
A dobogó második fokán virít a csodás mosolyú, hihetetlenül pimasz Hook kapitány (Colin O’Donoghue), vagyis Killian Jones. Tudom, Hook kapitány neve hallatán azonnal a kampó, a nagy tollas kalap, meg a harcsabajusz ugrik be, hát ezt azonnal felejtsétek el. Elképesztően sármos, a hölgyek kedvence, s bár eleinte a rossz oldalon áll, a szíve igenis a helyén van. Bosszút esküdött a Krokodil, vagyis Rumpelstiltskin ellen, aki hajdanán megölte a kedvesét, és nem rest világokon át üldözni a nyomorultat, csak, hogy egyszer végre belé márthassa a kampóját. Hook gonosztevőként van bejegyezve a nagy könyvben, de ő a bizonyíték rá, hogy a rosszfiúk sem törvényszerűen azok. A gyűlölet és a bosszú egy ideig elvakítja, de később rátalál jók útjára. Hook az igazi kalóz. Bátran veszi fel bárkivel a harcot, remek kardforgató, és ravaszan bújik ki bármilyen csávából. Próbálja úgy forgatni a kártyáit, ahogy neki a legjobb, ráadásul sokszor alábecsülik kalóz mivolta miatt, amit általában ki is használ, így hajtva mindig saját malmára a vizet.
Az első helyen a már sokszor emlegetett, minden szereplő történetben helyet foglaló Rumpelstiltskin (Robert Carlyle,) áll. Az ok egyszerű. Egy olyan karaktert sikerült felruházni a legcsavarosabb, legsokszínűbb történettel, akit az egyszerű mesekönyvek másfél oldal erejéig jegyeznek, és a legnagyobb szerepet is a Shrek 4-ben kapta, mint fő gonosz (tudjátok a libás törpe…) Itt viszont amellett, hogy fő gonosz, a legagyafúrtabb szarkeverő, akit valaha látott a nagyérdemű. Mindenről tud, mindent a kezében tart, és mindenkit egy szóval képes a markában tartani. Mindenkinek tudja a gyengéjét, hogy hol talál fogást rajta. Emellé jön még végtelen erejű varázsereje, amitől minden halandó retteg. Az összes baj fő forrása ő, és valahogy mégis talál igazolást tetteire, még ha azok sötétek, és kegyetlenek. Ahogy fent említettem benne is ott pislákol a fény, és egy időben próbálkozott azzal, hogy ezt megőrizze magában, és ebben a legnagyobb segítsége Belle volt, aki mindig emlékeztette arra, hogy mindennek ellenére, ő is képes a jóra, a fény benne is lakozik. Amiért a leginkább szeretem ezt a karaktert az a hihetetlenül egyedi stílusa. A beszéde, a mimikája, a gesztusai, a megjelenése, a pálmát pedig a nevetése viszi, mert az egyszerre hátborzongató, és valamiért mégis nagyon vicces. Szinte mindig humoránál van, főleg ha alkukötésről van szó, hiszen ilyenkor általában csak neki van nevetni valója, főleg más nyomorán. Rá igaz a leginkább, hogy bárkin átgázolva is úgy alakítja az események vonalát, hogy végül ő jöjjön ki belőle a legnagyobb nyereséggel. Nem sokan merik felvenni vele a harcot, és aki mégis megpróbálkozik vele, az általában kudarcot vall, vagy örökre magára haragítja, és nem épp jó taktika magunkra haragítani a Sötét Nagyurat…
Szerző
- Korábbi szerkesztő
