Előfordult már, hogy arra gondoltál, talán egy halálos kórra mégis lehet ellenszer, csupán eldugdossák előlünk? Hogy az emberek nagy százaléka, akik kínok közt halnak meg, egy egyszerű módszerrel megmenthetőek lennének, de a világnak, amiben élünk jobban megéri, ha meghalnak? Nos, ezek nem egyszerű feltevések, ezek konkrét tények, és a probléma nem is pár évre, hanem egészen 1985-re vezethető vissza, ahol egy ember szemen köpte a saját rendszerét, és kijátszotta a halált, amire ítélték.
1985. Texas. Ron Woodroof (Matthew McConaughey) villanyszerelőként dolgozó, nagyszájú cowboy, aki hetet hét határon bármilyen nőcskét meg tud kapni, és meg is szerzi őket. Szex, kokain, pia, cigi, és rodeó. Kell más egy férfinak? Az élet habzsolásából azonban egy rosszullét, majd egy baleset ébreszti fel, mikor is kórházban közlik vele, hogy a tesztek alapján HIV vírussal fertőzött, tehát AIDS-es, és harminc napja maradt hátra. A férfi biztos abban, hogy a mintáit mással cserélték össze, és nem hajlandó elfogadni a betegségét, ám pár napon belül a további rosszulléteit követően rádöbben, hogy talán a doktoroknak mégis igaza van. Ron a helyi kórházban próbálja megszerezni az épp akkor tesztelt gyógyszert, illetve bekerülni a kísérleti programba, de ez nem sikerül neki, ezért kénytelen más megoldást keresni. Mexikóban köt ki, ahol egy engedélyét bevont orvos egyszerű vitaminokkal, étrendkikészítőkkel, hozza helyre legyengült szervezetét, és állítja talpra a férfit. A cowboy szeme pedig szinte azonnal felcsillan, hogy ezekkel a szerekkel az otthoniaknak is tudna segíteni, ráadásul nagy pénzeket is szakíthatna vele, ezért visszatérve Texasba, egy, a kórházban megismert transzvesztita barátjával, Rayonnal (Jared Leto) – aki szintén beteg – üzlettársakként, megalapítják a Dallas Buyers Clubot, hogy elérhetővé tegyék az alternatív gyógymódokat azok számára, akiken az amerikai egészségügy nem tud segíteni… vagy nem akar.
Komoly, és nehéz témát boncolgat a film, egy olyan ember szemén keresztül, aki vasakarattal harcol az igazáért, és akit csak egyszer- kétszer látunk összeroppanni ez alatt a nagy súly alatt. Ron a Dallasi férfiak mintapéldánya Nagy vagány, aki válogatott káromkodásaival adja tudtára az embereknek, hogy vele nem lehet packázni. Bár testalkata nem épp olyan, hogy bárkit padlóra tudna küldeni, mégis erőt sugároz, tartást, és bár viselkedése kissé közönséges, később ennek is beérik a gyümölcse. Nem fél felemelni a hangját, vagy fellépni a saját ügye mellett, bátran, határozottan kampányol amellett, hogy az emberek megérdemlik azt a gyógymódot, amit ők helyesnek vélnek, és amiben hisznek. Ron kitartása pedig valóban sokra viszi, ugyanis a beígért harminc nap helyett plusz hét évet élt, így mutatva példát azoknak, akik elvesztették a reményt, és nem tudnak mibe kapaszkodni. Mikor még egészségesnek véli magát egy igazi homofób, még csak attól is irtózik, hogy hozzájuk nyúljon, vagy beszélni kelljen velük, ám ez ugye megváltozik amikor Rayonnal összesodorja a sors, és a betegség borzalmain osztozkodva rájön, hogy ő is ugyanolyan ember, sőt talán jobb ember, mint azok az emberek, akiknek eddig a társaságában élt.
Rayon egy büszke ember. Leplezetlenül vállalja fel Texas közepén hogy ki is ő, és milyen életet él, egyáltalán nem riad meg az őt ért atrocitásoktól, pedig abban a korban volt jó néhány. Voltak, akik nem is vették emberszámba, nem voltak hajlandó beszélni vele, vagy hozzáérni, mert attól tartottak, hogy elkapják tőle a besteségét, körülbelül csak attól, ha ránéznek. Ez a kirekesztettség pedig bárkit megviselne, de Rayon igazán erős, és csak azzal foglalkozik, ami fontos a számára. Márpedig Ron, és az újdonsült üzlet szinte a legfontosabb, persze nem könnyű lejönni a drogokról, amitől függ, és ez sokban megnehezíti a gyógyulását.
A két karakater kapcsolata lehengerlően szép. Nem csak azt mutatja be a film, hogy egy ízig, vérig büszke férfi, hogyan képes elfogadni egy teljesen más embert, hanem, hogy az elfogadás után a barátság, és a törődés mennyire hat építőileg az egészégi állapotra.
Ám ebben a történetben nem a betegség az elsőszámú „rosszfiú”. Akad nála veszedelmesebb is, az pedig az amerikai állam, mely egyáltalán nem örül a szabályozatlan, be nem vizsgált gyógyszereknek, és egyfolytában azon van, hogy piti okok miatt beszüntesse Ron üzletét. Az egész hátterében azonban a pénz áll, vagyis a gyógyszergyárak pénze, melyek profitja az eladott gyógyszerekből adódik, de ha nincs, aki veszi őket – vagyis nincs elég beteg– akkor csődbe mennek.
Ez ellen kampányol Ron. „Ne hagyják, hogy magukat is megöljék!” Állítása szerint az orvosok legtöbbje lepaktált a gyógyszer gyártókkal, így alternatív terápiát nem is javasolhatnak, egyből gyógyszert kell felírniuk, és igaza is van. Lelkiismeretes gyógyításról itt már szó sincs, Hippokratész esküjét ki lehet dobni a szemétbe…
Azonban, ahogy Matthew McConaughey mondja egy interjúja alkalmával, az éremnek két oldala van. Vagyis, hogy nem minden alternatív mód segít, vagy hasznos, vagy feltétlen kedvező. Akadnak hamis módok, átverések, melyek inkább ártanak, mintsem segítenek, és ugyanúgy bezsebelik a pénzt, mint a gyógyszergyárak.
A harmadik karakter Eve (Jennifer Garner) pont az érme két oldala között lavírozik. Az egészségügyben doktorként dolgozva látja az emberek szenvedését, és próbál a legtörvényesebb módon segíteni nekik, még ha ez azzal is jár, hogy kísérleti nyulakat kel belőlük gyártania, illetve vissza kell utasítania olyat, aki bármit beáldozna a felépülése érdekében, így találkozik Ronnal. Hamar jóban lesznek, és a férfi kisvártatva fel is nyitja a szemét, majd a nő hamarosan csak azt veszi észre, hogy Ron mellett kampányol, és az ő üzletét segíti. Én végül is jónak találom ezt a karaktert – a színészi játékot kevésbé – mert vívódásával bemutatja, hogyan is kéne az embereknek viselkednie, ha eléjük tárják az igazságot, illetve, hogy valahogy így kéne cselekednie egy lelkiismeretes orvosnak. Mert itt nem az engedélyéről, vagy az állásáról kell, hogy szóljon a dolog, hanem az emberi életekről.
Egy kicsit had éltessem a fő-, és a mellékszereplő párosunkat, akiket elképesztő teljesítményükért Oscar díjjal is megajándékoztak, és nem hiába! Mindketten hatalmas átalakuláson mentek keresztül a szerepélt, és olyan beleéléssel tárták elénk karaktereiket, hogy szem nem marad szárazon! A magyar szinkron kihozza magából a maximumot, teljesen passzolnak színészek hangjához, bár én inkább az eredetit javasolnám.
Mindenkinek nagyon tudom ajánlani ezt a filmet, akik szeretik az önéletrajzi műveket, mert ebből aztán bőven lehet tanulni az élet igazi mivoltáról. Jared Letot, pedig látni kell tűsarkúban, kifestve pózolni, hosszú szőke parókában, mert zseniális!
https://www.youtube.com/watch?v=sIHEbmFyXzo
Szerző
- Korábbi szerkesztő
