És ezzel el is érkeztünk a nagy fináléhoz, ami kellőképpen epic és szívfacsaró, azonban némi humorra és lazításra is jutott benne idő.
A Ba Sing Se alatt lezajlott csata után az egész világ halottnak hiszi az Avatart, ami igencsak fáj Aangnak, és bár ez először felelőtlen viselkedésre készteti, később rádöbben, hogy halálhíre még az előnyükre is válhat, hiszen így nem keresi őt a Tűz Népe, és könnyebben utazhat az országban. Hőseink ezt ki is használják, hogy megpróbáljanak tűzidomár mestert találni Aangnak, miközben már a Tűz Népe fővárosának ostromát tervezik. Eközben Zuko és Azula visszatér palotába apjukhoz, aki Azula önérdekű hazugságát követően úgy tudja, hogy Zuko ölte meg az Avatart, amiért megdicséri fiát. Zuko azonban tisztában van vele, hogy Aang valószínűleg még él, és ha ez kiderül, akkor rajta fog csattanni az ostor. Ezért felbérel egy orgyilkost, hogy végezzen az Avatarral, csakhogy időközben kezdi egyre jobban megkérdőjelezni saját helyzetét és sorsát, és lelkiismerete is felébred, amiért nagybátyja gyakorlatilag miatta sínylődik börtönben.
A szezon gyakorlatilag két részre oszlik, amit két asztronómiai esemény fémjelez: a napfogyatkozás és Sozin Üstökösének érkezése. Az előbbi ideiglenesen megfosztja a tűzidomárokat erejüktől, sebezhetővé téve őket, míg az utóbbi megsokszorozza erejüket (az üstökös legutoljára száz évvel korábban haladt el a Föld mellett, amikor a Tűz Népe ezt arra használta, hogy lerohanja a Levegő Nomádokat). Mindkét esemény tetőpontnak számít a narrációt nézve, két különböző, ám nagyon is működő ívet eredményezve az évadban, amit amúgy az epizódok sugárzása is megerősítette: míg az első tizenegy részt hetente adta a Nickelodeon 2007 őszén, addig a szezon második felét egy héten keresztül naponta 2008 júliusában, amit a négyrészes finálé koronázott meg.
A szezon első felét egyfelől az invázióra való készülés, valamint Zuko belső vívódása dominálja, ahol természetesen bekavar némi udvari intrika, és bizony a múltba – a távoli múltba – és teszünk egy kis kitérőt, hogy megtudjuk, milyen kapocs is köti össze a Tűz Urát és az Avatart, és hogy ez miképpen okoz konfliktust Zuko lelkében. Ezzel egy időben a készítők arra is igen nagy hangsúlyt fektettek, hogy bemutassák, nem a Tűz Népe maga az ellenség, hiszen a polgárok itt is ugyanúgy szenvednek a háborútól, mint máshol, hanem csak a hadsereg, és természetesen maga Ozai.
A második félidőben ennél még sürgetőbb a probléma: ahogy közeledik az üstökös, úgy válik egy fontosabbá, hogy Aang mind a négy elemnek a mesterévé váljon, hiszen csak így veheti fel a versenyt a Tűz Urával. Az invázió után nem sokkal meg is találja mesterét, aki nem más lesz, mint Zuko – mint már mondta az előző cikkemben, Zuko jellemfejlődése azzal zárul, hogy beáll a jófiúk közé. Az évad második felének jó része azzal telik el, hogy Zuko, emberről emberre haladva, lassan megkedvelteti magát a bandával, amit különböző, páros kalandok folyamén ér el: Sokkával kiszabadítják a fiú apját a börtönből, Katarával felkeresi a lány anyjának gyilkosát, Aanggal pedig felkutatja a tűzidomítás eredetét.
Mint ahogy már mondtam, ezek mellett azért könnyedebb, humorosabb epizódokra is jutott idő a szezonban: rögtön az elején például Aang az iskolából lógó diáknak nézik, és gyorsan visszaültetik az iskolapadba; egy másik epizódban Zuko, Azula, Mai és Ty Lee nyaralni megy – ami epizód amúgy a sorozat egyik legkeményebb, legpszichoanalitikusabb jelenetét is hozza –, megint máskor Aang felettébb humoros látomásainak lehetünk szemtanúi, mikor a fiú napokig képtelen elaludni az idegességtől. A humor-csúcs azonban mégiscsak a nagy finálét megelőző epizód, ami nem más, mint egy „mi történt eddig”-összefoglaló, de zseniális keretbe öntve: hőseink megnéznek egy rettentő pontatlan darabot saját kalandjaikról, ami a nézők számára nem más, mint jó nagy adag öniróniával és rengeteg kiszólással megtűzdelt ön-paródia.
A négyepizódos finálé pedig minden, aminek csak lennie kellett. A cselekmény két színtéren játszódik: míg Aang Ozaijal küzd meg – amivel egy időben Toph, Sokka és Suki kiiktatja a Tűz Népe léghajóit –, addig Katara és Zuko a fővárosba megy, hogy megállítsák az időközben megőrült Azulát. Mindkét színtéren végig hatalmas az izgalom, és garantálom, hogy mikor az ember először nézi, bizonyos pontokon levegőt sem mer venni, másokon meg kicsordul a könnye.
Szóval az Avatar méltó véget ért – egy-két apróságtól eltekintve, amit illetően a fandom különböző szekciói azóta is vitáznak, de ezt most hagyjuk. Vagyis pontosabban nem ért véget: hiszen a sorozatot még három képregény követte, amikről, minőségük miatt, a fandom 95%-a kollektíven nem vesz tudomást, valamint 2012-ben érkezett a tényleges folytatás, a The Legend of Korra, ami a következő Avatar kalandjait mutatta be, és ami ugyan ötvenkét epizódot élt meg négy szezonra felbontva, az első évada után rohamos minőségromlásnak indult. De inkább ne is agyaljunk ezeken, hanem fókuszáljunk az eredeti sorozatra, ami, mint ahogy azzal cikksorozatomat nyitottam, méltán érdemelte ki a kultszéria-státuszt.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
