Nem tagadom, az Isten óvja Britanniát! után kicsit megrendült a hitem a szériában, amin az meg egy cseppet sem segített, hogy kiderült, az új film komputeranimációval készül majd el (egyszer már szépen, hosszan kifejtettem, mi is a bajom a 3D-be kényszerített rajzfilmekkel). Ám megnézve az új részt, mindenkit megnyugtathatok: Az istenek Otthona minden, aminek csak egy Asterix-filmnek lennie kell.
Cézár beleunt, hogy erővel próbálja meg elfoglalni az egyetlen ellenálló gall falut, ezért stratégiát vált: inkább beolvasztja őket a római társadalomba. Ezt pedig nem másképpen próbálja elérni, minthogy fontoskodó, mitugrász építészével, Pluszmínusszal – akinek fogalma sincs arról, mire is képesek a gallok, vagyis inkább nem hajlandó arról tudomást venni – luxus lakóparkot építtet a falu mellé. A terv végrehajtása persze nem megy zökkenőmentesen, ám amint Pluszmínusz átlendül az első nehézségeken, valamint megjelennek az első civilek, úgy tűnik, Cézár terve még jobban is sül el, mint az eredetileg gondolták. Eközben egy római család – büszke asszony, papucsférj, hőskereső kisfiú – sorsoláson nyer egy lakást a lakóparkban, ám odaérve kiderül, hogy nincsenek rendben az irataik, így kénytelenek Asterixék falujában meghúzni magukat.
Belátom, a film szerkezete nem a legjobb – a kicsit kesze-kusza történet négy nagyobb szekcióból áll: 1, az építkezés akadályozása; 2, üzletelés az új lakókkal; 3, a gallok elrómaiasodnak; 4, a konfliktus megoldása. Igazából mindegyik szekciónak megvan a maga íve, és tulajdonképpen összefűzve is működnek, ám az események folyása nem olyan sima, mint lehetne. De ez egyfelől nem is igazán probléma, másfelől pedig a poénok mindenért kárpótolnak.
Egek, nem tudom, mikor nevettem utoljára ilyen jól egy filmen! Esküszöm, voltak pontok, mikor visítva röhögtem – lágyan szálló centuriók, kínzó bürokrácia Rómában, semmit sem értő szenátorok, popkult utalások, és sztrájkoló római katonák, hogy csak pár dolgot említsek. Mindennek tetejébe pedig ismételten remekelt a magyar szinkron, ugyanis egyes helyekre sikerült olyan szóvicceket beszúrni, hogy szerintem a szomszédban azt hihették, éppen disznót ölök.
Ám a remek humor mellett dolgozik a filmben némi nagyon is intellektuális, kicsit csipkelődő társadalom/történelemkritika is, ami leginkább a rabszolgák helyzetének folyamatos változásán látszik, valamint azon, hogyan reagálnak erre a római katonák. Ugyanis egy ponton Asterixék úgy próbálják megakadályozni az építkezést, hogy varázsitalt adnak a rabszolgáknak, hogy annak erejével azok fellázadhassanak (jaj, amúgy piros pont a készítőknek: a római rabszolgák közt nem csak afrikaiak vannak, hanem spanyolok és vikingek is). Ám a rabszolgák, ahelyett, hogy fellázadnának és megszöknének, az erejüket használva inkább elérik, hogy a rómaiak leüljenek velük tárgyalni, és felszabadítsák őket – igen ám, de ez még csak helyzetük változásának első szakasza, és egyszerűen gyönyörű, ahogy felvázolták, hogyan vezetik meg a rómaiak a rabszolgákat.
Ám társadalomkritikai szempontból az is érdekes, hogy a gallok hogyan reagálnak a rómaiakra: avagy előbb beindul a kapitalizmus, a versengés, a vásárlók lehúzása, majd pedig jöhet az asszimilálódás, amit külön öröm nézni (avagy Hasarengazfix pajzs helyett oszlopfőn, tógában elbotló és szaunában piruló gallok).
Az animációtól sem kellett volna tartanom: az animátoroknak sikerült megőriznie az eredeti rajzfilmek hangulatát és képi világát úgy, hogy eközben beleszőtték a számítógépes animáció minden előnyét. A karakterdizájnok azon kívül, hogy mélységet kaptak, semmit sem változtak, a mozgás viszont nagyon szép, a felületek pedig egyszerűen gyönyörűek – Asterix szeplőket kapott, mikor arcon csapják egy hallal, a pikkelyek ott maradnak az arcán, a nyílvessző hegyén pedig minden kis karcolás látszik. Ja, és ami még külön dicséret jár az alkotóknak, az a rengeteg, sokféle megalkotott római karakter.
Nem is ragozom tovább: tessék szépen megnézni ezt a filmet! Ha szeretitek Asterixet, akkor azért; ha még nem volt szerencsétek a szériához, akkor meg azért. Higgyétek el, kár lenne kihagyni!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
