Azt hitted, az első évadban mindent láttál, és ennél tovább már nem lehet csavarni az eseményeket?
Akkor készülj fel, mert a mese tovább bonyolódik, a világok kitágulnak, a múltbéli titkok miatt pedig alaposan megnő a tét. Lássuk, hogyan kerülnek hőseink egyik kalamajkából a másikba!
Az első évad azzal végződött, hogy a gonosz királynő (Lana Parrilla) átka megtört, az emlékek és a varázslat visszatért, de akad egy aprócska bökkenő: A városka lakói nem kerültek vissza az Elvarázsolt Erdőbe. Továbbra is Storybrooke-ban ragadtak, de most már mindenre emlékeznek. Természetesen mindenki Reginát hibáztatja, és meg akarják ölni a tetteiért, de az emberek figyelmét ekkor egy gonosz varázslény tereli el. Úgy nevezik, hogy Lélekfaló, és akit elkap, annak a lelkét magába szippantva örökre elrabolja. A Lélekfaló által fenyegetve nem jut idő Regina bűneivel törődni, meg kell oldaniuk, hogy a lény ne bántson senkit, miközben az összezavarodott és segítségre váró polgárokon egyre inkább úrrá lesz a pánik. Hőseink végül kiokoskodnak egy tervet, amivel a lidércet átküldhetik egy másik világba, hogy őket többé ne fenyegesse. Az ötlet be is válik, ám nagy árat kell fizetniük. Emma (Jennifer Morrison), és Hófehérke (Ginnifer Goodwin) ugyanis beleesnek abba a világok közti átjáróba, ahová a szörnyet szánták, így ők is egy másik világba kényszerülnek. Mikor megérkeznek, még nem is sejtik, hogy a hely, ahol kikötöttek, nem más, mint az Elvarázsolt Erdő, csak egy teljesen más szeglete, amit nem érintett az átok. Ahogy összeszedik magukat, egyből hozzálátnak ahhoz, hogy megtalálják a visszavezető utat. Így ismerkednek meg a szép Aurorával (Sarah Bolger) és a bátor Mulánnal (Jamie Chung), akik Fülöp herceg (Julian Morris) lelkét hajkurásszák.
A második évadban kaptunk egy kis vérfrissítést, hála az új szereplőknek és az általuk behozott történeteknek.
Természetesen a régi, már jól ismert szereplőkről sem feledkezhetünk meg, akik az emlékeik visszaszerzése után azzal foglalatoskodnak, hogy a városban viszonylagos rend uralkodjon. Emellett azzal is törődniük kell, hogy nehogy olyanok érkezzenek a városba, akik felfedezik, hogy kik is ők, és ez által ártsanak nekik.
A háttérben pedig folytatódik a cselszövés, főleg Rumple (Robert Carlyle) háza táján, aki továbbra is markában akarja tudni a várost, miközben arra is ügyelnie kell, hogy kedvese, Belle (Emilie de Ravin) előtt fenntartsa a látszatot, hogy már cseppet sem érdekli a varázslatból származó hatalom – Pedig nagyon is érdekli, s mivel a varázslat ismét működik a városban, Rumpelstiltskin szinte akármint megtehet. Azonban a varázslatnak ára van –„ All magic comes with a price” hallhatjuk mindig Rumple szájából –, ahogyan a gonosz tetteknek és hazugságoknak is, és nem mindig ment fel bennünket a nagyobb jó érdekében tett rossz eszköz használata. Láthatjuk, mennyire képes eltorzítani valakinek a jellemét a hatalom iránti vágy, vagy a bosszú, valamint azt is, hogyan képes az ember olyannak is hazudni, akit tiszta szívéből szeret – elvileg – csak azért, hogy véghezvigye a terveit.
De nem Rumple az egyetlen, akinek a jó fiút kell játszania: Regina is kénytelen meghúzni magát, amíg a feldühödött lakosok le nem nyugszanak, valamint Henry (Jared S. Gilmore) is arra kérte, próbáljon meg jóként viselkedni és ne varázsoljon többé. Miközben Regina próbálja fiának tett ígéretét betartani, még mindig fortyog benne a bosszúvágy, de igyekszik a jó és a rossz között lavírozni, több-kevesebb sikerrel. Regina esetén keresztül a sorozatnak azt sikerül bemutatnia, hogy a szerettünk védelme mekkora motiváló erő lehet arra, hogy helyesen cselekedjünk, és feláldozzunk az olyan kicsinyes emberi érzelmeket, mint a bosszúvágy, ami nem visz előre, csak bomlaszt.
De nem csak a gonosztevőknek van elszámolnivalójuk ebben az évadban, ugyanis a hősök is rákényszerülnek olyan tettekre, amikre nem feltétlenül büszkék. Meggondolatlanságuk és naivságuk pár igencsak sötét cselekedethez vezet, ami miatt ugyan először úgy érezhetik, behajtottak egy régi adósságot, ám ez korántsem mentség. Az évad második felében el kell gondolkodnunk azon, mennyire van jogunk más emberek életével hazárdírozni, hogy mekkora felelősséggel is tartozunk a tetteinkért, és hogy a következményekkel igenis számolni kell, hiszen mindennek ára van. Itt csúcsosodik ki először leginkább, mennyire is mosódhatnak el a határok a jó és a rossz között.
A második évad új, és kifejezetten érdekes témákat boncolgat, de talán ez a legzavarosabb a négy közül. Nincs megfelelő kerete, nincs, ami összefoglalja az egészet. Persze el lehet mondani, hogy kronológiailag mi történik benne, de nem lehetne egy mondattal fémjelezni, mint a másik hármat. Ez talán az új karakterek bevezetése, és múltjuk bemutatása miatt lehet, valamint amiatt, hogy a már meglévő szereplőknek is folytatni kellett a történetét, és ezt a kettőt valahogy egybe is kellett fűzni. Ennél a pontnál talán elvesztették egy kicsit az egyensúlyt, és túl sokat akartak egyszerre. Érzem, hogy a készítők ezt még itt épp kísérletező fázisban csinálták, próbálgatták, hogyan is működhetne a történet egységesen, mert a későbbi évadokban már stabilan dolgoznak, és végül a második is rendben van, de inkább a második felére jöttek bele. Mint minden filmbe, sorozatba, itt is kell egy átkötő rész, és azt hiszem, ez is egy ilyen átvezető, főleg azért, mert egyik világból a másikba ugrálnak, és aki nem figyel, könnyen elveszhet a részletekben.
A szinkron itt sem mondható rossznak. Még mindig állítom, hogy passzolnak a hangok a szereplőkhöz, de az érzelmek Amerikában maradtak az eredeti színészeknél, és a mai napig nem értem, hogy Emma Swanból hogyan lett Emma Szvón a magyar szinkronban…
Az évad utolsó két része vezeti fel a harmadik évadot, ami talán a széria legütősebb szezonja a csavarokat és a további eget rengető titkokat illetően.
Szerző
- Korábbi szerkesztő
