A más alapból nem izgalommentes első évad után a második szezon még tovább emelte a tétet: új szereplők, új kihívások, új kalandok, társadalmi ellentétek, és egy baljóslatú határidő jellemzi a Föld könyvét.
Az Északi Víztörzs csatája után, ahol a Tűz Népe csúfos vereséget szenvedett, hőseink visszatérnek a Föld Királyságába, hogy, először is, földidomár mestert találjanak Aangnak. És bár a tanár meglelése előtt még részük van egy-két kalandban – például visszatérve Omashu városába, ahol egyszer már jártak az első évadban, ki kell szabadítaniuk a város félőrült királyát, Aang régi barátját, Bumit a megszálló Tűz Népe fogságából –, annak megtalálásában még a szellemek is segítenek Aangéknak. Ám útközben hőseink egy olyan információba botlanak, ami megváltoztathatja az egész háború végkimenetelét, és amit sürgősen meg kell osztaniuk a Föld Királyával – így hát a főváros, Ba Sing Se felé veszik útjukat. Eközben a Tűz Ura Zuko és Iroh után küldi fiatalabb gyermekét, a kegyetlen Azulát, látszólag azzal a céllal, hogy hazavigye magával bátyját és nagybátyát. Ám Zukóéknak hamar rá kell döbbennie, hogy mindez egy csapda, és Azula és Ozai valódi terve az, hogy börtönbe vesse őket. Hogy ezelől megmeneküljenek, Zuko és Iroh kicselezi Azulát, és elszökik – pillanatok alatt üldözőből üldözötté válva.
Ami talán a legszembetűnőbb a második évadban, az a számos újonnan feltűnő – női – szereplő. Először természetesen ott van a már emlegetett Azula. A Tűz Népének hercegnője minden, amit a Tűz Ura örökösétől elvárna (vagyis minden, amit Zuko nem): kegyetlen, határozott, felesleges érzelmektől elzárkózott, nagyszerű harcos, aki mellesleg nem csak osztja apja nézeteit, hanem azon túlmenően vakon követi a Tűz Urának parancsait. Hozzá csapódik még két barátnője, az arisztokráciától eltávolodott, egyediség után áhítozó, jólelkű akrobata, Ty Lee, és az apa politikai karrierjének magát teljesen alárendelő, szűkszavú, morózus Mai. A trió tagjai közül egyedül Azula az idomár, Mai viszont remekül bánik a dobókésekkel, Ty Lee pedig képes blokkolni az ellenfél chi-áramát, így ideiglenesen megfosztva azt képességeitől – és emiatt ők hárman komoly fenyegetést jelentenek hőseinkre.
A másik oldalon Aangékhoz csatalakozik a sorozat Daredevilje, Toph. Az előkelő, Föld Királysága-beli családból származó, mindössze tizenkét éves lány teljesen vak, és éppen ezért egész életében úgy bántak vele, mint a hímes tojással. És pont ez az oka annak, hogy Toph titokban önállósította magát, kitanulta a földidomítást, és underground idomár-párbajokra jár, ahol nála háromszor nagyobb és háromszor idősebb férfiakat aláz laposra. Viselkedésében, főleg, miután csatlakozik Aangékhoz, mint az Avatar új tanára, és többé már nem kell tettetnie, teljes egészében megtagadja úri neveltetését, és élvezi a piszkot, a durvaságot, az erőszakot.
Az új karakterek mellett a visszatérő figurák pedig gyönyörű jellemfejlődésen mennek át – amiben Zuko viszi a pálmát. Állítom, hogy Zukóénál szebb fejlődés-ívet még nem láttam fikcióban: az első szezonban gonosztevőként kezd, majd múltját megismerve elkezdünk szimpatizálni vele. Ezt követően a második évadban mint önkereső antihős jelenik meg, ami történetív a Zuko Alone című epizódban kulminál, amiben összecsap énjének két része: az, aki ő valójában, és az, akivé tették. A szezon végén Zuko aztán döntéshelyzetbe kerül, és miután végső döntését később megbánja, a harmadik szezon első felét javarészt azzal tölti, hogy ezt helyrehozza, hogy aztán a hősök közt állva fejezze be a szériát.
A szezonban komoly hangsúly kerül a társadalmi különbségekre is – kezdve Toph előkelő családjával és Zuko és Iroh üldöztetésével –, ami leginkább az évad második felében, a Ba Sing Sében töltött epizódok alatt csúcsosodik ki. Ba Sing Se, a bevehetetlen város, a titkok és falak városa, három nagy, magas fallal körbevett gyűrűből ál, amik elkülönítik a különböző társadalmi osztályokat – amíg a külső gyűrűben szinte éheznek az emberek, addig a belső gyűrűben képmutató fényűzés folyik. Persze, mint majd idővel kiderül, nem ez a legnagyobb probléma Ba Sing Sében.
Emellett a történetvezetés elég laza, így az évadban hely jutott színtiszta töltelékepizódoknak is. Például ott van a valamivel fontosabb, a cselekményt annyira előre nem vivő, Appa’s Lost Days, ami azt dokumentálja, mi történt Appával, miután a repülő bölényt az évad közepe felé elmarták gazdájától. A történet szempontjából teljesen felesleges, viszont nagyon aranyos epizód – amiben azért van olyan pillanat, ami összetöri az ember szívét – a The Tales of Ba Sing Se, ami aranyos, egyenként pár perces kis történetek gyűjteménye, olyanoké például, hogy hogyan létesített Aang állatkertet Ba Sing Sében, vagy hogy hogyan zavart meg Sokka egy versestet.
Csak úgy, mint a Víz Könyve, a második szezon is egy idegörlő fináléval ér véget, ami, ismét csak az előző évadra utalva, sem mentes a nehéz döntésektől, a hatalmas tétektől, az áldozatoktól, és a hatalmas harcoktól. Mindezek után pedig nem maradt más hátra, mint a mindent lezáró Tűz Könyve.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
