Oldal kiválasztása

Egyszer volt, hol nem volt Perszeusz, az ókori görög mondavilág hőse, aztán ez a hős egyszer csak egy nyolcvanak évekbeli moziban találta magát, ami bár technikailag sok kívánni valót hagyott maga után, mégis üdítően új színfoltot vitt a filmek közé. Aztán a huszonegyedik században a remake-ek korszakában ismét feléledt a hős, sosem látott grafikai munkákkal, ám a korábbiaktól eltérően itt, gyakorlatilag minden hibádzott a filmben, a látványon kívül, aztán ebből a trehány munkából az álomgyár alkotói elkészítették a folytatást is, egy fokkal jobb minőségben, viszont ez még mindig kevés ahhoz, hogy értékelhető mozinak tekinthessük Perszeusz legújabb harcát.

Tíz év telt el Perszeusz (Sam Worthington) hősi kalandja óta, és a férfi azóta boldogan és békességben él fiával, akivel Io (Gemma Arterton) ajándékozta meg, ám azóta a hölgy elhunyt. A föld mélyéről ezúttal újabb veszedelem fenyegeti az embereket, viszont ezúttal már az olimposzi istenek is veszélyben vannak, mivel Hádész (Ralph Fiennes) és Árész (Edgar Ramirez) összefogtak Kronosszal, a titánok vezetőjével, hogy az ő ereje által elpusztítsák végre Zeuszt (Liam Neeson) és vele együtt megtisztítsák az emberiséget. A félisten Perszeusz hivatott megvédeni az isteneket és az embereket egyaránt, ehhez pedig nagy segítségére van Andromeda (Rosamund Pike), aki tíz év óta igazi harcossá vált, aki népe minden támogatását élvezi. Így pedig megkezdődik a harc a létért, és ezúttal minden létező is felsorakozik a csatamezőn.

titanokharagja.1

Ahogy említettem, egy fokkal jobbra sikeredett A titánok haragja, mint A titánok harca, ehhez pedig az is nagyban hozzá járult, hogy tényleg szerepeltek benne a titánok, nem csak egy elejtett félmondat jutott nekik. Az alkotók itt sem bíztak semmit a véletlenre, és csakis a legnagyobb, vagyis a legismertebb titánokról ejtettek szót, de leginkább Kronoszról. A vizuális effektesek rendesen megdolgoztak a pénzükért, mivel Zeusz atyja igazán impozánsra és ijesztőre sikeredett – valóban el lehet hinni, hogy Kronosz képes lenne felfalni a világot, úgy mindenestül.

titanokharagja.2

Sajnos a szokásos hibába ennél a produkciónál is beleestek, mivel egy gagyi és szörnyen zavaró romantikus szálat szuszakoltak be a történetbe, ami azon túl, hogy felesleges, még a korábbi film egyetlen pozitívumát is elrontja – igen, ott még jó ötlet volt Perszeuszt és Iót összeboronálni. Ráadásul valamilyen oknál fogva lecserélték az Andromedát játszó Alexa Davalost Rosamund Pike-ra – persze mindkét színésznőt különböző okok miatt kedvelem, és tartom őket tehetségesnek, azonban egy ilyen személycsere egy ilyen kaliberű filmen csupán ronthat, ahogy meg is tette.

Sam Worthington még mindig hozza a búsképű harcost, akinek persze arcizma sem rándul, ha jő az ellen, de erőltetett könnyeket azért ki tud préselni halott kedveséért – ennél teátrálisabb és zavaróbb drámai pillanatot szerintem még nem láttam. Liam Neeson és Ralph Fiennes ismételten elvállalták az istenek szerepét, ám a múltkori filmhez képest, ezúttal semmi mentségük sem lehet, mivel nagyon is tudhatták, hogy mire számíthatnak a folytatásban.

titanokharagja.4

Természetesen megint a digitális technikusokat illeti a dicséret, akik bizony nagyon látványos és jó munkát végeztek: aminek csillognia kellett, az csillogót, aminek pusztulnia, az látványos elemek között el is pusztult. Kár, hogy rajtuk kívül senki sem tette oda magát a folytatásban, mert mind a rendező, mind az írók, mind a színészek félgőzzel dolgoztak (vagy annyival se), ennek pedig egy újabb látványos, egyszer megnézhető és gagyi film lett a következménye – én pedig reménykedek benne, hogy nem lesz folytatása.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.