Oldal kiválasztása

Hollywoodban, ha valami beválik, szokás folytatást készíteni belőle, és ez bizony nem a huszonegyedik század találmánya, hanem már a kilencvenes években is előszeretettel alkalmazták a filmesek. Így született meg a Jurassic Park második mozija, ami szerethető, vicces, és mozgalmas, ám mégsem volt képes azt a katarzist előidézni, mint az első film.

jurassicpark2.2

A Nublar szigetén történt katasztrófa után az InGen vállalat még mindig nem nyugszik, ha kedvenc őshüllőiről van szó, így a cég felbérel két csapatot, külön célokkal, hogy a vállalathoz tartozó másik szigetre, az Isla Sornára utazzanak, és ott végezzenek megfigyelést a dinoszauruszokon Dr. Sarah Harding (Julianne Moore) vezetésével, míg a másik csoport feladata életképes állatok befogása, és a szárazföldre szállítása.

jurassicpark2.3

Ám mikor egy fiatal T-Rexet ejt foglyul az InGen csapata, Sarah és munkatársai nem tűrhetik a dolgot, így mentőakciót indítanak a kicsiért, ám eközben elpusztul az InGen teljes felszerelése, és még a felnőtt T-Rex is rájuk támad. A korábbi ellenségeknek össze kell fogniuk, ha élve ki akarnak jutni Isla Sornáról, ám a végén kiderül, hogy nem ez a legnehezebb feladat a számukra.

jurassicpark2.1

Már az első filmnél is figyeltek arra a készítők, hogy kellően családbarát legyen, így kihagytak minden túlságosan durva helyzetet, ám a folytatásban ezt még inkább fokozták, és egy olyan bájos, családi mozit hoztak létre az alkotók, amit bármilyen korú gyermekkel közösen is meg lehet nézni – ezt persze lehet utálni is, de nálam valamiért nagyon bejött. A családi hangulatot emelendő, a korábbi produkcióban megkedvelt Dr. Ian Malcolm (Jeff Goldblum) kislányát is behozták a képbe, Kelly (Vanessa Lee Chester) okos és talpraesett lány, ellentmond minden sztereotípiának, és akrobatikus ugrásai különös színt vittek az amúgy éppen káoszba forduló város szcénájába.

Julianne Moore már sokszor bebizonyította, hogy kiváló színésznő, és ez most sincsen másként: otthonosan mozog a tudós szerepében, kisujjból kirázza a karakter stílusát, azt azonban el kell ismerni, hogy ez a szerep nem jelenthetett számára nagy kihívást. Az alkotóknak külön piros pont jár, mert visszahozták – még ha csak rövid időre is – John Hammondot (Richard Attenborough), a Park alapítóját és fő befektetőjét.

jurassicpark2.4

Igen, a Jurassic Park 2 egy kedves és bájos film, a korábbi receptje alapján készülve, rengeteg dínóval, izgalommal, egy fokkal jobb poénokkal, ám azt a katarzist, amit az első film kiváltott, már nem volt képes elérni. Emiatt viszont nem lehet hibáztatni a film alkotóit, hiszen ők tényleg mindent beletettek, csak ezt már láttuk egy korábbi filmben is, melynek a címe mindenkinek ismerősen cseng: Jurassic Park.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.