A vígjátékokkal – legyen az sorozat vagy film – az a bajom mostanában, hogy vagy nagyon remekül működnek a poénok, emellett még a karakterek is szerethetőek, vagy az egész megakad egy sablonos, erőltetett próbálkozás szintjén. Számomra a Grace and Frankie az utóbbi kategóriába tartozik, ami nagyon kár, mert az a Marta Kauffman szerepel az alkotók listáján, aki anno a Jóbarátok és a Joey életre keltésében is segédkezett.
Grace (Jane Fonda) és Frankie (Lily Tomlin) örökös riválisok, de párjaiknak köszönhetően egy bizniszben utaznak, így valahogy el kell viselniük egymást. Egyik nap közös vacsorára hívják meg őket férjeik, Sol (Sam Waterston) és Robert (Martin Sheen), azzal az ürüggyel, hogy fontos bejelenteni valójuk van. Frankie azt reméli, hogy Grace végre kilép a közös üzletből, és Grace is valami hasonlót remél Frankie-vel kapcsolatban. Amit viszont a két férfi szájából hallanak, arra egyikőjük sem számított. Sol és Robert ugyanis harminc év házasság után bejelentik, hogy már húsz esztendeje szerelmesek egymásba, ezért el akarnak válni feleségeiktől, és egybe akarnak kelni, mivel az új törvénynek köszönhetően ezt már megtehetik. Grace és Frankie természetesen padlóra kerül a hír hallatán, és az epizód hátralevő részében azt figyelhetjük meg, hogyan próbálják túltenni magukat a sokkon.
A probléma nálam ott kezdődik, hogy az alapsztori önmagában nem annyira poénos, sőt, még azt is meg merem kockáztatni, hogy ez a cselekmény egy drámához sokkal jobban passzolna. A szexuális hovatartozás ugyanis nem vicc, a homoszexualitáshoz kötődő sztereotípiák ötvenezredszerre való újrahasznosítása pedig végképp nem az – bár a pilot az utóbbit legalább maga mögött tudta hagyni. Ennek fejében én magán a részen sem tudtam sokat nevetni (konkrétan egyetlen egyszer kacagtam fel), mert számomra a legtöbb jelenet inkább drámainak hatott, mint humorosnak, még az időnként előforduló, tipikus színészi túljátszások ellenére is.
A karakterekről szintén nem tudok teljesen pozitívan nyilatkozni: Grace a megszokott, idegesítő hárpia jellemét hozza, aki sakkban tartja a visszahúzódó, már-már tutyimutyi férjét, Robertet, Frankie pedig a fura, hippi nő, aki mindenféle spirituális mesét és hókuszpókuszt bevesz, hogy ezzel fenntartsa lelki egyensúlyát, és természetesen férje vallomása után is ebbe a világba menekül. Az egyetlen pozitívum, amit az epizód számlájára tudok írni, az az, ahogy a végére a két nő kapcsolata elindul a változás felé, miután együtt eltöltenek egy lelkizős éjszakát a tengerparton – na, igen, ez a pár jelenet nagyon aranyos volt, de vicces semmiképp sem.
A Grace and Frankie a pilot alapján egy elég izzadságszagú próbálkozás, ami esetleg drámának még elmenne, de vígjátéknak semmiképp. Ha a széria így folytatódik, nem jósolok neki sok jót.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
