A harmadik felvonás után én kissé csalódott voltam a Mad Max-franchise-ban, és nem mertem sokat remélni A harag útjától – bevallom őszintén, még a trailert sem láttam, mielőtt Catleennel beültem volna a moziba. Viszont az, amit az alatt a bő két óra alatt átéltem, semmihez nem volt fogható, még bizony az előző három részhez sem! Jöjjön a mű, ami igencsak esélyes az év akciófilmjének díjára.
A kihalt, abszolút elsivatagosodott puszta látványa immáron nagyon is ismerős. Azonban a Várban lakó emberek élete talán még nehezebbé vált azáltal, hogy a gyerekek eleve szörnyű betegségekkel születnek, ráadásul az elnyomó Halhatatlan Joe (Hugh Keays-Byrne) uralja a területet, aki kényére-kedvére szabályozza a vízkészletet, valamint tökéletes demagógként a kisfiúkból elvakult harcosokat farag. Max (Tom Hardy) ebbe a világba csöppen bele, amikor elfogják és az egyik harcos fiú, Nux (Nicholas Hoult) állandó vérdonorává teszik. Egy nap azonban lehetősége akad meglépni, amikor a Joe szállítmányát kezelő Furiosa (Charlize Theron) magánakcióba kezd a homoktenger közepén, és Nuxék kocsija üldözőbe veszi a nőt.
A mozi első hatalmas pozitívuma, ami már az előző filmeknél is kitűnt, azok a pompás akciójelenetek. Igen, itt is minden percben felrobban valami, és itt is rengeteg az autósüldözés (gyakorlatilag két nagy hajszára épül az egész cselekmény), de a kivitelezés egyszerűen olyan lélegzetelállító, hogy a néző belefolyik a székébe, miközben tátott szájjal ámul és bámul. Mindehhez még hozzájön a gyönyörű képi világ is – George Miller aztán bőven kihasználta a harminc év alatt hatalmasat fejlődött technikát. A kedvencem a homokviharos jelenet, amiben az alkotók olyan mesterien eljátszottak a vörös árnyalatokkal, hogy azzal rengeteget hozzáadtak a poszt-apokaliptikus érzéshez – arról nem is beszélve, hogy annyira hatásosra sikeredett a szcéna, hogy még 2D-ben is olyan érzésünk támadt, mintha nekünk is a vihar kellős közepén kéne a túlélésért harcolnunk. Hú, hát ezek után aztán kellett az a bizonyos levegővételnyi szünet, amit meg is kaptunk.
Hiába nem rajtuk volt a hangsúly, a karakterek is abszolút rendben voltak. Tom Hardy Maxe nem mond sokat, viszont a tettei önmagukért beszélnek – igen, Max Rockatansky még mindig a régi, csak új arcot kapott. Furiosa is nagyon tetszett, mert rendesen odapörkölt a már unalomig felhasznált femme fatale típusnak: igen, lehet egy nő iszonyatosan jó harcos úgy, hogy ez a jellege nem vetül ki a személyiségére, és nőies tud maradni. Nux, aki elég kemény agymosáson ment keresztül, és feltehetőleg rengeteg fájdalmat élt már át, egy rendkívül okos, ügyes és empatikus srác, aki sokkal többet ér, mint amit Joe és csatlósai elhitettek vele.
Szóval, igen, nem kell nekünk Halálos Iramban, mert a Mad Max: A harag útja egyszerre kombinálja a körömrágós akciót, a szuper kocsikat (Mikor láttatok ti Vin Dieselt tüskés harci mobilt vezetni? Na, ugye!) és a fantasztikus zenét (Egy szó: metálvagon!), emellett a karakterek sem sablonosak, és még sztori is van. Ezek után én annyit mondanék, hogy hajrá George Miller – ja, meg, hogy irány a moziba!
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback