Már a múltkori epizód után is kissé vegyes érzelmek kavarogtak bennem, és ez sajnos az utolsó rész után is megmaradt bennem. Ilyen még sosem történt velem, de egyszerűen képtelen vagyok eldönteni, milyennek ítéljem meg ezt a finálét. Leginkább azért vagyok bizonytalan, mert néhol megfelelt az elvárásoknak, máshol azonban meglehetősen alulteljesített.
Dean (Jensen Ackles) ismét szabadon futkározik, és viselkedése talán még kiszámíthatatlanabb, mint amikor démon volt. Eközben Sam (Jared Padalecki), Castiel (Misha Collins) és Rowena (Ruth Connell) megtalálja azt a varázsigét, ami leszedheti a Pecsétet, ám három különleges, szinte megtalálhatatlan összetevő kell ahhoz, hogy a varázslat működjön, amit végül Crowleynak (Mark Sheppard) mégis sikerül beszereznie. Dean, miután lenyugodott, megkéri a Halált (Julian Richings), hogy tegye el őt láb alól, vagy szedje le róla a Pecsétet mielőtt még túl késő lenne. A Halál azonban nem tudja teljesíteni Dean kívánságát, mivel Deant csak akkor tudná megölni, ha a Pecsét átkerülne másra, leszedni meg csak úgy tudná, hogy azzal egy olyan erőt engedne szabaddá, amit még ő maga sem tud kontrollálni. A srácoknak két választása van: a figyelmeztetések ellenére leszedik a Pecsétet, vagy a Halál elzárja Deant és megöli Samet, hogy a fiatalabbik Winchester még véletlenül se tudja véghez vinni eredeti tervét, elvarrva ezzel a szálakat végleg.
Kezdjük azzal, hogy ahhoz képest, hogy egy fináléról van szó, a tempó eleinte elég lassú, de még a végén is csak jóindulattal mondhatnám hullámzónak. Ez nem lenne akkora nagy baj, ha csak az eleje döcögős, ám, ahogy halad előre a cselekmény, úgy fokozódnának az izgalmak – mert valljuk be őszintén, egy évadzáró epizódon igenis le akarjuk rágni a körmeinket. A Brother’s Keeper viszont dinamika szempontjából épp ugyanolyan gyengére sikeredett, mint a szezonnyitó: Carver annyi mindent be akart zsúfolni negyvenöt percbe, hogy a rész felénél széthullott az egész cselekmény, és sajnos a végére sem tudott összeállni egy kerek egésszé a dolog.
Pedig, ha önmagukban nézzük a történetszálakat, nagyon is jók. Érdekes, ahogy Dean a rövid kis nyomozása közben hol emberi, hol démoni önmaga között csapong, néhol akár egy mondaton belül is. A faházas jelenetet külön kiemelném, amiben gyönyörűen érződik, milyen hirtelen tud egyik énjéről a másikra átváltani – az én hátamon bizony végigfutott a hideg attól, ahogyan azzal a másik vadásszal beszélt. Aztán, azt is rendkívül érdekfeszítő volt látni, ahogy Crowley újból találkozott Rowenával és stílusosan állt bosszút mindazért, amit a boszorkány eddig vele tett (bár Castielt itt is egy bábura redukálták, de most ebbe nem mennék bele). Végül az epizód csúcspontja, Sam és Dean szívfacsaró párbeszéde mindarról, ami eddig történt, és hogy mi jöhet még, mindez a Halál jelenlétében is meglehetősen hatásosra sikeredett – az alapanyag tehát remek, ám a feldolgozás után sajnos nem marad belőlük túl sok minden.
A tizedik szezon leginkább egy hullámvasúton tett körre emlékeztetett, aminek során bizony olykor nagyon sűrűn követték egymást a hegyek és a völgyek – érdekes megfigyelni, hogy ilyen szempontból mennyire jól tükrözi az évad jellegét a finálé. Összességében természetesen csalódott vagyok, és jelen pillanatban nem hiszem, hogy túl nagy változást hozna a jövő. Hacsak addig lejjebb nem engedem a mércét.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback