Ezen a héten a Penny Dreadful merített kicsit az Amerikai Horror Story: Boszorkányokból, mind történetben, mind színészek terén, és ez a kombó jobban el sem sülhetett volna. Mi történik, ha kitaszít a koven? Lássuk a harmadik epizódot!
Az előző évadban jól működő eszköz volt az alkotók kezében a különböző irodalmi elbeszélésmódok használata. A bevált módszerhez most is visszatérünk – Vanessa mesél Ethannak a múltjáról, így a The Nightcomers egy kitekintés a múltba. Legutóbb Mina és Vanessa kapcsolatát ismertük meg így, most pedig arra derül fény, hogy Vanessa honnan tanulta például a kártyajóslást, és az egyéb misztikus technikákat.
Mestere Joan (Patti LuPone) volt, egy boszorkány, aki valaha Evelynnel közös kovenbe tartozott, ám kiszállt, amikor a nővérek Lucifert kezdték imádni. Visszavonult egy kis házba és javasasszonyként tengeti nem túl vidám életét. Vanessa azért keresi fel, hogy többet tudjon meg a benne rejlő démonról és arról a gonoszról, aki Minát fenyegeti. Evelyn már ekkor is megpróbálja elragadni Vanessát, ám Joan megvédi őt, amiért nagy árat fizet.
Patti LuPone az Amerikai Horror Storyból lehet ismerős, itt azonban merőben más szerepet játszik, méghozzá kiválóan. Joan a kitaszítottak életét éli, több szempontból is, hiszen az átlagos közösség és a boszorkányok úgyszintén megvetik őt. Érthető, hogy ezek után nem a legszívélyesebb, legnyitottabb ember, akit el lehet képzelni, mégis, ahogy kapcsolata Vanessával elkezd mélyülni, úgy az érzelmei is egyre inkább a felszínre kerülnek. Vanessa ezzel szemben a reszkető, kétségbeesett áldozatból a rész végére azzá az elszánt és határozott nővé válik, akivel az első évadban találkoztunk – talán mondani sem kell, hogy Eva Green természetesen zseniális, mint mindig.
Közben az is érthetővé válik, miért omlott össze, amikor a boszorkányok feltűntek – nem ez volt az első alkalom, hogy találkozott Evelyn kovenjével, és tekintve, hogy legutóbb milyen vége lett a dolognak, teljesen megalapozott a félelme. Emellett kiderült, körülbelül mire számíthat majd Sir Malcolm, mivel a csábítás és manipuláció már régen is fontos fegyver volt Evelyn kezében.
Annyira hangulatos volt ez a rész, annyi kiemelkedő jelenettel, hogy nehéz rá bármi rosszat mondani. Persze lehet mondani, hogy talán sok egy egész epizódot azzal tölteni, hogy olyasmit mutatunk be, ami egyébként nem befolyásolja a fő történetszálat, és közben a szereplők közül csupán eggyel foglalkozunk, szerintem viszont néha belefér, főleg, ha ilyen minőségben történik. Az ehhez hasonló alapozás mindig jól jön, kiteljesíti a történet világát, és őszintén szólva, Eva Greent bármeddig el lehet nézni anélkül, hogy bárki más eszébe jutna az embernek.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
