Emlékeztek arra, amikor az előző kritikám végén kételkedtem a harmadik rész sikerében? Félelmeim sajnos beigazolódtak: a Mad Max-franchise (eddigi) utolsó felvonása nem sikerült olyan jóra, mint az előző kettő. Ez a film sem volt rossz, viszont a cselekmény most nem tudott annyira megfogni, mint a korábbiak esetében, ráadásul néhol lyukakat is fel lehet fedezni a történetben.
Tizennyolc évvel azután, hogy leszámolt Lord Humungus bandájával, Max (Mel Gibson) ismét egyedül járja a teljesen elsivatagosodott és kihalt Ausztrália vidékeit. A sivatag homokja között vergődve találközik össze egy repülős bandával, akik megtámadják őt és elkötik a kocsiját. Max a jármű nyomát követve Cserevárosban köt ki, ahova a megmaradt kicsiny népesség leginkább csak tivornyázni jár. Max mindenképp vissza akarja szerezni az autóját, és kisebb konfliktusba keveredik az egyik helyivel, aki azonban üzletet ajánl neki, és elviszi főhősünket a város irányítójához, Nénihez (Tina Turner). Néni meg akarja öletni Maxszel az uralmát veszélyeztető MasterBlastert, és sor is kerül egy párbajra a két férfi között az Igazság Csarnokában, ahol a „kettő megy be, egy jön ki”-szabály érvényes. Maxnek sikerül legyőznie MasterBlastert, ám végül mégsem öli meg, megszegve ezzel a Nénivel kötött egyezséget, aki bosszúból egy sivatagba száműzi őt. Max nem bírja sokáig a forró és száraz homokvidéken, rövid időn belül elájul. Amikor felébred egy anno repülőbalesetet szenvedett, mára törzzsé alakult csoport lakhelyének kellős közepén találja magát, aminek tagjai azt hiszik, hogy Max az ő megmentőjük – a férfinak pedig rövidesen a segítségükre is kell sietnie, amikor néhányan a fejükbe veszik, hogy hazaindulnak, a futóhomokos vidéken és Cserevároson keresztül.
Az első, és legnagyobb bajom a Mad Max 3-mal, hogy túl hirtelen kezdődik: a második rész elején legalább volt egy kis történelmi bevezetőt, valamint arról is volt némi fogalmunk, hogy Max miket csinált a sztori kezdetéig. Most azonban semmi információt nem kaptunk arról, hogy mi történt az alatt a tizennyolc (!) év alatt, ami Humungus és Csereváros között eltelt. MasterBlasterről is csak annyi derül ki, hogy kiskirályként viselkedik Cserevárosban, ami leginkább azt jelenti, hogy kedvére kapcsolja ki-be az áramot, és nyílvánosan megalázza Nénit, de arról fogalmunk sincs, hogy mik a motivációi, sőt, még annyira gonoszan sem viselkedik – komolyan mondom, Néni ördögibbnek tűnt nekem a kis tervével, pedig elvileg neki kéne szurkolnunk. Ha már szóba jött az úrnő, az ő karakterizációjával is akadt némi problémám. Hiába halljuk többször is a szereplők szájából, hogy csorbult Néni hatalma MasterBlaster miatt, a filmben ez az áramkapcsolós jelenetet leszámítva egyáltalán nem érződik, így pedig Max küldetésének jelentősége is elég komolyan csorbul.
Na, de lássuk inkább azt, ami jó volt. Először is hatalmas tapsvihar jár a jelmeztervezőknek: menő bőrszerkóból itt is adódott elég, de igazán különlegesek azok a ruhaköltemények voltak, amiket Néni és Max viselt. Nénin egy leginkább a középkori láncruhák és a revükirálynők öltözetének stílusát ötvöző, csillogó ezüstös egyberuha volt, ami mellé két hatalmas, kisebb kör alakú acélszemekből álló fülbevaló és egy pár szürke kesztyű társult – bizarr összeállítás, de remekül állt rajta! Max pedig a hosszú hajával és a többszörösen rétegelt rucijával még akár a Trónok Harcába is beillett volna. Emellett, mint eddig mindig, az akciójelenetek is abszolút a helyén voltak, a hangsúly az utolsó, nagy hajszán volt, ami most is kellőképpen izgalmasra és látványosra sikeredett – hát, igen, ebben a többi rész sem szenvedett hiányt.
Ezek után úgy döntöttem, hogy inkább nem lesznek túl nagy elvárásaim az új filmmel kapcsolatban. A remény szikrája azért még ott tündököl a háttérben, ugyanis az eredeti alkotó, George Miller írta A harag útját is. Nemsokára meglátjuk!
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback