Legutóbb igencsak felpörögtek az események, és a tempó ezen a héten sem lassult, ismét haladtunk a sztorival, kellően megalapozva a fináléhoz a hangulatot. Én már most vagyok egyszerre dühös, ijedt, hitevesztett és szomorú, de még nem tudom eldönteni, hogy az alkotók, a karakterek, a körülmények, vagy mindezek együttes hatásának köszönhető az érzés.
Miután a Styne família rászállt, Charlie (Felicia Day) sorsa az előző részben finoman szólva negatív irányba változott. Dean (Jensen Ackles) Samet (Jared Padalecki) okolja a jelen helyzet miatt, mondván, hogy ha ő nem trükközik a Kárhozottak Könyvével, most minden jobb lenne. Az idősebbik Winchester a történtek hatására a fejébe veszi, hogy kiírtja a Styne-okat, és megtiltja öccsének, hogy beleavatkozzon. Sam bűntudatból eleinte le akarja fújni a Könyves akciót, ám a legváratlanabb pillanatban kap egy előre beidőzített e-mailt Charlie-tól, amiben a Könyvhöz tartozó kódrendszer megfejtése található. Sam kis hezitálás után úgy dönt, hogy továbbra is kell neki a Káin Pecsétjét leszedő varázsige, és Rowena (Ruth Connell) segítségét kéri. A boszorkány azonban emlékezteti Samet az alkujukra: a férfinek előbb meg kell ölnie Crowley-t (Mark Sheppard), mert amíg ő él, Rowena a kisujját sem hajlandó mozdítani. Azonban kiderül, hogy a Pokol királyát sem olyan egyszerű megölni, közben Dean sorra gyilkolja le Styne-ékat.
A The Prisoner ismét egy remek rész: a sztori élvezetes és pörgős, a karakterizáció zseniális, a több szálon futó cselekmény szintén nem mindig van teljesen egyeztetve, de az összkép mindenképpen pozitív. Lelkileg viszont nagyon fájnak a történések. Az előző epizódban megtapasztalt harmónia és összetartás egy szempillantás alatt elillan, amint Deanen egyértelműen észrevesszük, hogy nem fog lenyugodni. Innentől kezdve minden egycsapásra dől össze: Dean újra a démoni út felé jár, ráadásul elég gyorsan halad, Saméknek pedig van is és nincs is tervük – meg merem kockáztatni, hogy a hetedik szezon óta nem volt ilyen kilátástalan a két testvér helyzete, és még bőven lehet rosszabb is. Ha már szóba került Dean, akkor azt muszáj megemlíteni, hogy ez a fajta gonoszság, ami benne (újból) ébredezni kezd, egyáltalán nem szexi, vagy izgalmas, vagy éppen kinek mi, hanem ez a tipikusan a „körmöt rágva a sarokban ülős” félelmet kiváltó ördögi cselekedetek sorozata.
Volt két olyan apróbb momentum, amit szeretnék kiemelni, mert nagyon betalált: először is, a Styne fronton kapunk egy kisebb, de nem kevésbé érdekes mellékszálat, ami Cryus Styne-nal (Connor Price) foglalkozik. Cyrus egy tini, még középiskolába jár, és egy igazi kirekesztett, mivel közel sem olyan menő, mint az osztálytársai, ráadásul a família embereket feldarabolós tradícióját sem szívleli. Egy friss zsákmányt azonban neki kéne (élve) felnyitnia és szétszednie, amit a félénk srác először nagyon nem akar, és később is csak amiatt teszi meg, mert testvérei különben őt szeletelnék fel – a tanulság: attól még, hogy valaki „gonosznak születik”, nem feltétlenül kell belőle valóban szörnyetegnek lennie. A másik dolog Crowleyhoz (Mark Sheppard) kapcsolódik, aki ezúttal sem kapott túl nagy szereplési lehetőséget, ám az annál badassabb volt, ráadásul végre láthattuk az igazi szemeit! A Pokol királya volt eddig az egyetlen olyan fő démon, aki nem mutogatta előszeretettel színes, ördögi szemeit – csak egyszer láthattuk őket vörösleni, de akkor éppen Mrs. Tran (Lauren Tom) bőrében volt – most viszont mégis teljesen átváltoztak azok a fehér szemgolyók vörösbe, és egyenesen gyönyörű volt. Apróság, de milyen fantasztikus apróság!
Jövő héten itt a finálé – azt hiszem, nem kell mondanom, hogy ez mivel jár, legalábbis lelki értelemben. Sót és sörétest előkészíteni!
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback