Oldal kiválasztása

A gyengécske Flash után az Arrow fináléja sem mondható túl erősnek. Az első és a második évad lehengerlő zárása után most valami kevesebbel és kisebbel kell beérnünk. Pár jó pillanat azért itt is akadt, bár ez sovány vigasz.

arrow 1

Végre fény derül Oliver tervére – megbabrálta a repülőt, amin ő és Ra’s al Ghul a vírust Starlingba szállítják, így mind lezuhantak és meghaltak volna. Zseniális. A dolog azonban nem jön össze, Ra’s megszökik a vírussal, így Olivernek ismét össze kell állnia a csapatával (akik persze nem haltak meg), hogy egyesített erővel elhárítsák az újabb fenyegetést. A harcostársak ezúttal nincsenek elragadtatva az Íjász visszatérésétől, ám a nagyobb jó érdekben természetesen eltekintenek a személyes sérelmektől.

arrow 3

Sajnos a történet nem sikerült túl izgalmasra, nagyon hiányzott az a hosszan tartó feszültségépítés, amelyet az előző évadokban láthattunk. Itt igazából nem volt miért aggódni: sem a csapat életét nem kellett félteni, sem a városét, de még a nagy leszámolás is lapos volt Ra’s és Oliver között. Bár a vírus kiszabadult, azok a jelenetek olyan rövidek voltak, és hőseink olyan gyorsan lerendezték a dolgot, hogy az egész évadon át rettegett Alfa és Omega nem tűnt rosszabbnak, mint egy kis kellemetlenség, amit Ray Palmer húsz perc programozással simán eltörölt a föld színéről. Ami pedig a boss fightot illeti, nem is tudom, melyik lett volna a rosszabb: ha Oliver megint „meghal”, vagy, ha Ra’s al Ghul megint elmenekül. Egyik opció se tűnt túl reálisnak, így a végső megoldás kissé kiszámítható és elég kiábrándító. Összehasonlítva Merlyn első évados földrengéseivel és Slade második évadbeli utcai háborújával, az Árnyak Ligája és a Démon Feje egyszerűen túl könnyen adta meg magát.

arrow 5A mellékszálak sem sokat segítettek. Damien Darhkot elkezdték bevezetni, mint következő nagy kaliberű gonosztevőt, de ebben a részben teljesen értelmetlen kitérő volt. A flashback szál pedig hetek óta nem nyújt semmi újat, és most is inkább zavaró és unalmas volt, mint bármi más. Idézzük csak fel, milyen zseniális volt az előző évad vége, ahol gyönyörű párhuzam bontakozott ki Slade és Oliver kapcsolatát illetően a múltban és a jelenben. Hol volt most ez a megkomponáltság?

A jó pillanatok többsége az egyre bővülő szuperhős csapathoz kötődik. Barry fájdalmasan rövid, de annál szórakoztatóbb feltűnése után a hangulat sötétebb fordulatot vesz. Diggle nem-igen tud megbocsájtani Olivernek, de biztos, hogy nem száll ki a játszmából – vajon a következő évadban végre maszkot húz, és megtudjuk, melyik hőst tisztelhetjük benne? Vele szemben Thea mostanra ért el odáig, hogy kapucnit vegyen és Speedyvé váljon, így őt is biztos látjuk még, ahogy rosszfiúkat kerget az éjszakában. Nyssa jól kitanította Laurelt, aki immár a csapat teljes értékű tagja lett – az összes szereplő közül ő fejlődött a legtöbbet a három évad alatt. Aki pedig ismét kilógott kissé a sorból, az Ray, hiszen nála megint a spin-off építkezést ment, ezért nem kapcsolódott annyira szervesen az eseményekhez, mint a többiek.

arrow 2

És akkor muszáj szót ejtenünk az epizód végéről, itt spoilerek következnek:

Szóval Oliver és Felicity szó szerint elautóznak a naplementébe. Azon kívül, hogy rémesen sablonos, még csak nem is túl reális momentum. Értem én, hogy nagy a szerelem, na de Oliver ebben az évadban minimum háromszor hazudott élet-halál kérdésekben Felicitynek. Ha ezt meg is tudja bocsájtani az ember valaha, biztosan nem ilyen gyorsan, pláne, ha ilyen okos nőről van szó. És bár az valahol lehet örülni, hogy szegény, hányattatott sorsú hősünk végre békére lel, közben ott a tény, hogy a sorozatnak nincs vége, és Olivert bármikor visszahívhatják – és valószínűleg meg is teszik –, így ez a boldog befejezés nem igazán lehet tartós.

arrow 4

Kissé szomorúan állunk tehát a harmadik évad végén. Az Arrow hosszú utat tett meg, rengetegszer sikerült meghaladnia önmagát – gondoljunk a csatajelenetekre, a párhuzamos történetvezetésre, az egyre gyarapodó, kiválóan ábrázolt szereplőgárdára –, most először azonban határozottan visszalépett néhányat. Ennek ellenére a korábbi jó tapasztalatok miatt érdemes bizalmat szavazni a negyedik évadnak – ha másért nem, azért, mert innen van hova fejlődni.

 

Szerző

PillerEmi
Korábbi szerkesztő

Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.