Végre meghallgatták kérésemet a sorozat készítői és kevés szálra koncentráltak, azokra viszont nagyon!
Havas Jon élete legfontosabb döntését készül meghozni, ám előtte kikéri az öreg Aemon mester véleményét, aki talán a legfurcsább választ adja rá, ez pedig arra sarkallja Jont, amivel magára haragíthat minden varjat, vadat és talán a királyt is. Azonban mindezt azért vállalná fel, hogy tegye, amire a Fekete őrség tagjai évezredek óta felesküdtek, az az védje az embereket, hiszen közeleg a tél. Sansa magára maradt Deresben a Boltonok között, és Ramsay jegyeseként nem sok jóra számíthat, azonban akad valaki, aki segít az elveszettnek hitt Starknak. Ramsay csúnyán megalázza a lányt, és vele együtt Theont is, ám Ramsay körmére is szépen rákoppintnak.
Dany elvesztette hűséges barátját, tanácsadóját és testőrét, egy másik pedig szintén a halál küszöbén jár. A Targaryen lánynak ezúttal igazi vezetőként kell viselkednie, ha azt akarja, hogy városában rend uralkodjon, és katonáit ne támadhassák meg a Hárpia fiai arctalan gyilkosai. Egy igazi vezető, pedig ha kell, kegyetlen. Dany pedig onnan kapja a legjobb tanácsot, ahonnan senki sem számított rá. Egyúttal Tyrion és fogva tartója is az utolsó Targaryen felé hajózik, ám útközben még benéznek egy letűnt világ maradványaihoz.
Végre egy epizód, amiben nem ugráltunk ötpercenként egy másik történetszálra, hanem hosszabb ideig elidőztünk egyen. Ezáltal komolyabban ki tudott teljesedni minden finomság, apró mozdulat, vagy drámai vonal. Két fő téma mentén haladt az epizód: Észak és Meereen, a Trónok harcában fellelhető két legtávolabbi pont, a legellentétesebb családból származó sarjakkal, mégis pont ez volt az az ellentét, ami igazán felélénkítette az epizódot. A hó és jég látványát felváltotta a homok és a tűz – méghozzá micsoda tájképekkel!
Sansa ezúttal visszazuhant korábbi, sírós énjébe, ám látszik rajta, hogy sokat fejlődött, és tanul Kisujjtól. Okosan cselekedett, hiszen nem rohant azonnal vélt megmentőjéhez, csupán felmérte a lehetőségeket. Ugyan Ramsay a kegyetlen, és szadista, mégis lehet, őt kell majd félteni, pláne, ha Sansa lovagja is beviharzik megvédeni úrnőjét.
Havas Jon döntésére szerintem már mindannyian számítottunk, sőt, igazából én azt nem értem, hogy miért csak neki jutott eszébe először, hiszen ez egy igen okos és logikus döntés, és nem csak a Mások, illetve a tél veszélye miatt. Vagy Havas úr ennyi jobb a többieknél, vagy a korábbi vezetők ennyire szűklátókörűek – ezt azonban egy nyolcezer éve fennálló testületről nehezen tudom elhinni.
Nagyon élveztem ezt a lassabb lefolyású, és megfontolt epizódot, ahol végre okos döntéseket hoztak a szereplők, és megmutatták, hogy miért is olyan jó ez a show – pedig az utóbbi időben nem ment döccenő mentesen a kapcsolatunk, most mégis bizakodva nézek az új epizód elé.
Valar morghulis!
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!