Az első évad alatt kaptunk rengeteg nyitott kérdést, karakterizációt, és hátteret, így a második évadban már be lehet dobni a sűrűjébe a szereplőket – és bizony a sorozat alkotói ezt meg is teszik.
Miután Harper (Gordon Michael Woolvet) belepiszkált Androméda személyiségébe, felszínre hozott egy korábbi, eltemetett küldetést, és ennek következményeként a hajó belefutott a Magóg Világhajóba. Egy nap köré mesterségesen körített bolygókról van szó, ahol milliárdnyi magóg nyert tanyát, ez a komplexum pedig az ismert világok felé vette útját. Mire Dylan (Kevin Sorbo), a kapitány felmérte a helyzetet, már késő volt, és a vérszomjas faj egyedei ellepték a Felkelő Androméda fedélzetét, elhurcolták Tyrt (Keith Hamilton Cobb), és Harpert, és csapdába zárták a többieket. Rev Bem (Brent Stait) őrlődik saját énje és ösztönei között, ám a kapitány megmutatja neki az új magóg isten valódi arcát. Ugyan a csapat sikeresen elmenekül, Tyr és Harper „ajándékot” kaptak, amivel nem lesz könnyű együtt élniük.
Az újjászülető Csillagközösségre így valóban nagy feladat hárul, hiszen fel kell készülni a magóg támadásra, ehhez pedig minél több világnak kell csatlakoznia. Dylan és legénysége újult erővel veti bele magát a toborzásba, ám ezúttal már komolyabb fenyegetésekkel is számolniuk kell, mert az egyre erősebb Csillagszövetség sok korábbi tagnak csípi a szemét. A siker azonban töretlen marad, legalábbis addig, amíg egy ismeretlen faj, meg nem támadja az új szövetséget, kiirtással fenyegetvén minden haladó gondolkodót.
Az Androméda második évadában komoly változások történtek: Robert Hewitt Wolfe a sorozat megalkotója és vezető írója kiszállt (ennek igazi minőségbeli változásait azonban csak a harmadik évadtól lehetett érezni). Illetve Trance (Laura Bertram) egy különös epizódban, ahol a vég maga a kezdet volt, és a lehetséges jövők összemosódtak, kicserélődött, és immáron a lila helyett aranyló bőrrel, és kevésbé szertelenül segítette Dylant és a Csillagközösséget.
A magóg probléma felvetése nagyon ügyes húzás volt a készítők részéről, mert ezáltal egy olyan félelmet, és egyúttal célt adtak a legénységnek, amivel korábban nem rendelkeztek, így sokkal közelebb is kerülhettek a karakterek egymáshoz, ez pedig a viszonyrendszerüknek tett jót. A második évadban tetőzött mindaz, amiért érdemes volt belekezdeni az Andromédába: a szereplők élettel teltek meg, a veszély valósággá vált, a társadalomkritika kiteljesedett, az akció pedig sokkal epicebb lett – de igaz, Tyr és Wagner közös alkotását semmi sem múlhatja felül.
A második évad ismételten cliffhangerrel zárult (és igen, dühöngtem egy sort), ráadásul egy igen szokatlannal, ami olyan kérdéseket vetett fel, ami az univerzum létezéséhez kapcsolódik – sajnálatos módon ezt később nem vitték tovább. Számomra a második évad a széria csúcsa, és ehhez nagyban hozzájárult Trance cseréje, aki immáron egy sokkal bölcsebb és sokoldalúbb karakterré lépett elő. Talán nem szép ilyet mondanom, de mindenkinek azt javaslom, a sorozattal körülbelül itt álljon meg, mert itt még egy nagyon szép, és kellemes emlékű sci-fi ikon tud maradni az Androméda.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Trackback/Pingback