Mint minden jó sorozatot, az Allegiance-t is elkaszálták. A széria egész pontosan öt epizódot élt meg a tévében, utána a maradék nyolc részt az interneten adta le az NBC. Nagyon kár érte, mivel az Allegiance szerintem egy rendkívül erős és egyedi sztorival rendelkezett, ráadásul a kivitelezés sem hagyott kívánnivalót maga után – a sorozat végig tudta tartani azt a lendületet és minőséget, amit a pilotban produkált, sőt, az utolsó pár epizódban, főleg a fináléban, még túl is szárnyalta önmagát.
Alex O’Connor (Gavin Stenhouse) még csak négy hónapja dolgozik elemzőként a CIA-nál, de máris sikerült kifognia egy komoly ügyet: a KGB útódszervezetéről, az SVR-ről kiderült, hogy egy olyan csapást akarnak mérni Amerikára, ami tönkreteheti az infrastruktúrát és a gazdaságot. A CIA összefog az FBI-jal, hogy minél több információt szerezzenek az oroszok tervéről és megakadályozzák, bármire is készülnek. Eközben azonban Alexnek otthon sem lehet nyugta, ugyanis szüleiről és nővéréről kiderül, hogy alvó orosz ügynökök, akiket az SVR szintén próbál bevenni a csapatába. Mark (Scott Cohen), Katya (Hope Davis) és Natalia (Margarita Levieva) O’Connornak először az a feladata, hogy Alexet is átállítsák az oroszok oldalára, ám amint kicsivel többet megtudnak arról, mire készül valójában az SVR, a család minden rájuk leselkedő veszély ellenére összefog a hatalmas és veszélyes titkosszolgálat ellen, és minden áron meg akarják állítani a Black Dagger (magyarul Fekete Tőr) kódnéven futó műveletet.
A karakterizációt már a debütáló rész kapcsán is magasztaltam, és szerencsére a cselekmény előrehaladtával csak egyre jobb lett. Minden egyes főbb szereplő lelki és fizikai tűrőképességét a maximumig terhelték, az embertelen rájuk ereszkedő nyomás pedig meg is látszott rajtuk. Voltak itt apróbb düh- és pánikrohamok, sírás, depresszív szakaszok, de néha azért öröm és béke is – egyszóval a színészeknek az érzelmi skála szinte összes elemét be kellett mutatniuk, és a legtöbben nagyon szépen meg is oldották feladatuk ezen részét.
Ha már szóba került a karakterizáció, hadd említsek meg két olyan dolgot, ami igencsak meglepett. Először is, beszéljünk kicsit Alexről: a pilotmustrás kritikámban Sherlock Holmeshoz hasonlítottam lenyűgöző elméje és hiányos szociális képességei miatt, ám mégsem érezzük annyira számkivetettnek, mint Sherlockot. Alex példás jellemfejlődésen megy keresztül, ami alatt belső tulajdonságai alapjában nem változnak, azonban teljes mértékben kihasználja intellektuális tehetségét, emellett pedig még a legnagyobb félelmeivel és szembenéz. Victor (Morgan Spector) karaktere is egy pompás ívet jár be, a férfi ugyanis az SVR pincsikutyájaként kezdi, lojalitása azonban elmúlik, vagyis pontosabban áthelyeződik, a végére pedig nem csak egyszerű bábu marad, hanem egy igazi badass ügynökké válik.
Kár, kár, hogy nem lesz többé Allegiance, azonban egyvalaminek mégis lehet örülni: a Selfie-vel ellentétben ez a sorozat nem függővéggel zárult, így talán könnyebben gyógyul majd be a seb, amit maga után hagyott.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Thanks a lot for blogging 🙂