A Resident Evil (vagy Kaptár, ahogy tetszik) filmes széria negyedik darabja már korántsem olyan erős, mint az első darab, ám ennek ellenére én még mindig élvezem a pörgős akciót, a hentelős jeleneteket és Alice-t, mint egy igazi badass női figurát.
Az Umbrella Corporation vírusa kiszabadult, és elpusztította az egész emberiséget, a felelősök azonban idejében elmenekültek földalatti bunkerjukba, azt remélve, hogy ott az élőhalottaktól biztonságra lelnek, és tovább folytathatják kísérleteiket. De nem számoltak Alice-szel (Milla Jovovich), aki, miután rátalált klónjaira, elindult, hogy megtalálja Weskert (Shawn Roberts), a cég elnökét, és elpusztítson mindent, amit a vállalat megteremtett.
A tokiói bázis pusztulásával a feladat nem ért véget, ám ezúttal Alice, már mint ember (vagyis t-vírustól mentes) keresi a túlélőket, akiket Claire (Ali Larter) gondjaira bízott, hogy Alaszkába utazzanak és ott, Arcadiában menedékre találjanak. Azonban Alice nem találta a túlélők nyomát, csak egy zavarodott, és emlékeit vesztett Claire-t. A páros repülőn megindul a kontinensen, hogy túlélőket találjanak, és megtudják mi történt Arcadiával. Útjuk során megjárják a filmesek városát, landolnak egy börtönkomplexum tetején, és egy olyan hatalmas élőhalottal néznek szembe, amilyet még nem láttak. De vajon tényleg ez a maroknyi ember maradt meg a hétmilliárdból?
Tisztában vagyok vele, hogy a Resident Evil filmek nem tartoznak a maradandó alkotások közé, nem váltják meg a világot, és igazából nem sokat tesznek a néző jellemfejlődéséért, de talán ezt nem is ildomos elvárni egy olyan mozitól, ami zombikról, akcióról, és egy lehetetlenül nagy vállalatról szól. Ha pedig ebből a szemszögből nézzük, akkor az Afterlife igenis egy jó film.
Paul W. S. Anderson, mint író-rendező, ezúttal egy sokkal művészibb hatású filmet alkotott, mint korábbi munkái: sokkal jobban ügyelt a színek hangsúlyosságára, az ellentétek adta erőteljes hatásra, illetve a fény és árnyék játékára. A tokiói bázis makulátlan modernsége, és a börtön lepusztult sivársága áll szemben egymással – az egyiknek vesznie kell, a másikat viszont mindenáron meg kell védeni. A film a korábbiakhoz képest sokkal jobban épít a kontrasztokra, és azok kiemelésére (ez később tovább fejlődik a Retributionban).
Természetesen az akció ismét elsöprő erejű. Alice mindig mindent megold, és nem átall pimasz trükköket is bevetni a siker érdekében – azok a puskák a mai napig a kedvenceim, illetve a női neszesszer ötlete sem piskóta. Minden pörgés, rúgás a helyén van, a lassítások a legjobb pillanatban történnek, így láthatjuk a pengét eltörő lövedék száguldását, a falba fúródó fémpénzeket, vagy a fejek felett elrepülő hatalmas baltát. Az akció szerencsére annyira pörgős és dinamikus, hogy csak nagy nehezen lehet észrevenni a hibákat (vagy szörnyen kukacosnak kell lenni hozzá), és egyértelmű, hogy a fizika szabályait nem lehet megkerülni, de azért mégis csak jó érzés az épület oldalán menőn lengedező Alice-t nézni, miközben írtja a zombikat.
A film egy nagyon ütős cliffhangerrel zárul, ami felveti a kérdést, vajon van-e még elegendő bőr ezen a szérián. A 2012-es Retribution után merem állítani, hogy még bőven akad itt ötlet, trükk, akció és zombi. Aki szereti az akciót, és nem zavarják a zombik, az nyugodtan nézze meg ezt a másfél órás filmet, mert jól fog szórakozni.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
