Nem volt könnyű dolgom, de sikerült elkerülnöm minden spoilert a film hazai megjelenéséig – szó szerint számoltam vissza a napokat. Nem hiába, mert Joss Whedon legújabb mesterműve olyan katarzist okozott, annyi szinten működő történet, hogy rendező legyen a talpán, aki a helyére kerül a film folytatásaiban.
A Bosszúállók a jogart keresik, és rá is találnak Sokovia területén, egy erőtérrel megerősített várban. Minden a terv szerint alakul (vagyis megy a csihi-puhi), amíg Pietro (Aaron Taylor-Johnson) testvére, Wanda (Elizabeth Olsen) bele nem nyúl Tony agyába, és egy olyan szörnyű képet láttat Vasemberrel, amitől meghűl ereiben a vér. Miután a jogar biztonságba kerül, Tony meggyőzi Thort (Chris Hemsworth), hogy maradjon még pár napig, had elemezgethesse a jogart Bruce-szal (Mark Ruffalo). Jarvis egy szokatlan programkódot talál az idegen tárgyban, amit felhasználva Tony egy mesterséges intelligenciát kíván létrehozni, ám a dologba hiba csúszik, és az életre kelő Ultron elszabadul. Beférkőzik mindenhova, irányít mindent, és a béke nevében egy olyan terven dolgozik, ami véget vethet a Bosszúállóknak, és sokak halálát okozhatja. A hősöknek ezúttal saját félelmeikkel, és jövőjükkel kell szembenézniük, harcolniuk és véghezvinni a lehetetlent – bármi áron!
A film annyi szinten működik, hogy egyetlen megtekintés nem elég mélységeinek és magasságainak megértéséhez. Csak úgy, mint a Bosszúállókban, a felszín alatt itt is megannyi érdekfeszítő kérdést vetnek fel a létezésről, a békéről, az emberiségről, önmagunk megismeréséig, hogy egy komolyabb tanulmány sem lenne elég ezek boncolgatásához.
Joss Whedon megint képes volt egyszerre ügyelni a látványvilágra, a humorra, a történetre, és a mélyebb tartalmakra – gonosz zseni ő, aki nem csak érti a dolgát, hanem tudja, mivel lehet belőlem könnyeket kicsikarni. Nos, igen, az Ultron kora megint elérte ezt nálam, és nem csak örömömben vagy meghatódottságomban párásodott be szemem a háromdimenziós szemüveg alatt, hanem szomorúságomban is.
Ultron, a mesterséges intelligencia, aki egy kifordított logika szerint kívánja elérni a békét, és hiába rendelkezik a világ minden információjával és idejével, mégsem képes túllépni ifjúságán, így olyan hibákat vét, és olyan harcba megy bele, amit képtelen végiggondolni. Ez pedig nem azért van, mert buta, vagy, mert a film írói öncélúan így akarták, hanem mert a karakternek megvan a maga határa, amin nem tud túllépni. Ezáltal lesz igazán hihető, létező egyén, akit nagyon könnyű gyűlölni, ám nagyon nehéz megérteni.
A filmek nagy részében zavar a romantikus szál, mivel vagy random bedobják, vagy túlságosan (és persze feleslegesen) sokat mutatnak belőle, ám Whedonnak még azt is sikerült elérnie, hogy a szerelmes gerlepárt kedveljem. És a film végén, bizony szíven ütött egyikük döntése – ami mögött egy teljesen érhető, és karakterhez hű döntés áll.
A látványvilág egyszerűen elsöprő erejű, csak úgy cikáznak a szuperhősök, robotok, lövedékek, mégis követhető az egész. Az újfajta kameramozgás a lassításokkal megtámogatva pedig elérte nálam, hogy még a szám is tátva maradjon – amit a templomban műveltek Bosszúállóink egyszerűen lélegzetelállító. Az Ultron kora is mutatja, hogy egy jó látvánnyal mennyire fel lehet dobni egy történetet, de az önmagában kevés lenne.
Külön piros pont jár, mert a történet (és a forgatási helyszínek) nem az amerikai kontinensre korlátozódtak, hanem megjárták Európát és Afrikát is, ezáltal kiszélesítve és globálissá téve az Ultron-problémát, megmutatva, hogy a világ nagy, és a legkisebb része is lehet fontos – figyelsz kedves Michael Bay?
Természetesen a humor, ami megint Joss Whedon sajátja, sem hiányzott a filmből, volt itt csipkelődés, szituációs komédia, cukkolás, és drámai hatást még inkább felfokozó vicc. És e mögött a vicceskedő stílus mögött igazán mély tartalom, igazság és társadalomkritika is meghúzódik, csak észre kell venni!
Senki előtt sem titok, hogy Joss Whedon, illetve Firefly rajongó vagyok, így különösen megmelengette szívemet – de nem csak az enyémet, mert Orlissa szúrta ki elsőnek – egy apró referencia kedvenc sci-fi sorozatomra. Fantasztikus érzés, hogy Whedon még mindig nem felejtette el sorozatát, nem mintha a rajongók hagynák neki.
A Bosszúállók: Ultron kora nagyon magasra tette a mércét a szuperhősfilmek világában (csak úgy, mint az első rész), nem tudom, hova lehetne ezt tovább fokozni, de remélem, hogy az Infinity Warsban, és az eljövendő MCU filmek láttán megtudom. Addig is: Avengers Assemble!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Trackback/Pingback