Azt már megszokhattuk, hogyha Tony Stark (Robert Downey Jr.) a fejébe vesz valamit, akkor abból semmi jó nem fog kisülni – ám ezúttal kedvenc milliárdosunknak még saját magát is sikerült túlszárnyalnia.
Miután Coulson megtudta, hogy Loki jogarát Strucker báró (Thomas Kretschmann) titkos kutatóbázisán tartják Sokoviában, egy kis, kelet-európai országban, a Bosszúállók rögtön lerohanják a helyet. A hősök nem kis küzdelem árán győzelmet aratnak és sikerül elfogniuk a bárót, ám a jogaron kívül még mást is találnak a bázison – például egy Chitauri hajót, némi robotikai kísérletet, és egy ikerpárt, Pietro (Aaron Taylor-Johnson) és Wanda Maximoffot (Elizabeth Olsen), akik önként jelentkeztek, hogy a HYDRA kísérleteket folytassunk rajtuk, aminek nyomán a fiú embertelenül gyors lett, a lány pedig olyan képességekre tett szert, mint a telekinézis és másik elméjének befolyásolása. Az ikrek személyes bosszú által hajtva a Bosszúállók ellen fordulnak, kicsit helyben is hagyva őket, majd pedig megszöknek a csata helyszínéről.
Tonyéknak viszont legalább a jogart sikerült megszereznie, amiről megegyeznek, hogy pár napon belül visszakerül Asgardba, addig viszont Thor (Chris Hemsworth) beleegyezik, hogy Stark és Banner (Mark Ruffalo) megvizsgálja. Az elemzés folyamán kiderül, hogy a jogarban valamiféle számítógépes algoritmus található, amit Tony – Bruce aggályai ellenére – arra kíván felhasználni, hogy alapján létrehozzon egy mesterséges intelligenciát, Ultront, akinek feladata az lenne, hogy megvédje a Földet a külső támadásoktól. A kísérlet végül sikerül is, viszont mikor Ultron (James Spader) öntudatra ébred beüt a krach – ugyanis az AI úgy kívánja megmenteni az emberiséget, hogy elpusztítja azt.
Bajban vagyok, mivel igazából nem tudom, mit is írhatnék. Baromi jó film, gyerekek, komolyan, nézzétek meg. Csakhogy ez még nem egy cikk, úgyhogy lássuk csak össze tudok-e hozni valami értelmeset azon kívül, hogy „hát ez epic volt”.
A filmben rengeteg az akciószcéna, szinte a Bosszúállók szinte folyamatosan üldöznek vagy püfölnek valakit – vagy éppen egymást –, de teszik ezt a legkülönfélébb helyeken: a sokoviai, in medias res kezdés után van zúzás a Bosszúálló Toronyban, Afrikában, Szöulban, és végül, katartikus befejezésként ismét Sokoviában. Látvány-szinten ezek a jelenetek hozzák a megszokott színvonalat, néha még talán a szokottnál kicsit képregényesebbre is véve a figurát, viszont amiért jár a piros pont, az az, hogy a rengeteg harcot remekül sikerült ellensúlyozni a könnyed humorral, ugyanis a szereplők olyan beszólásokkal dolgoztak, hogy szinte végigvigyorogtam a filmet. Kedvenc sorom minden kétséget kizáróan Fury (Samuel L. Jackson) mondata, miszerint „Ultron úgy szaporodik, mint a katolikus nyulak”, de az a visszatérő poén sem volt semmi, mikor Steve (Chris Evans) egyszer rászólt Tonyra, hogy vigyázzon, hogy beszél, és innentől kezdve mindenki ezzel szekálta, de Pietrónak is remek beszólásai voltak.
A temérdek akció mellett azonban arra is jutott idő, hogy Whedon kicsit a karakterekkel is dolgozzon, hátteret adjon nekik, és ne csak hősként, hanem emberként is bemutassa őket. Mert hiába a palást meg a cicanaci, ők akkor is csak emberek, akiknek van családja, vannak álmaik, vágyaik, és akik igen, pitiáner kis vitákba keverednek, mint például kinek van jobb csaja, vagy ki tudja felemelni a Mjölnirt. És itt szeretném megjegyezni, hogy a Jogar megszerzését követi parti Tonynál igazi csemege, ami nem csak, hogy tele van easter eggel – például Stan Lee megszokott cameója is itt kap helyet –, hanem gyönyörű karakterrajz is. Tudom, hogy messze nem ez a film legfontosabb jelenete, de én még elnéztem volna egy darabig, hiszen olyan jó volt egyszer nem harci környezetben, hanem teljes nyugalomban látni a Bosszúállókat, és megfigyelni, hogyan is buliznak.
És igen, volt a filmben egy – vagyis inkább kettő – szerelmi szál is, ami kapott némi negatív visszhangot, amit viszont én most szeretnék megvédeni. Ha nem akarjátok megtudni, hogy ki kibe is szerelmes a filmben, akkor ugorjátok át a következő bekezdést!
Szóval az előző film bemutatta, hogy milyen mély kapocs is van Natasha (Scarlett Johansson) és Clint (Jeremy Renner) közt – Sólyomszem anno ahelyett, hogy kiiktatta volna a nőt, lehetőséget adott annak, hogy rendbe hozza a bűneit és a S.H.I.E.L.D.-nek dolgozzon, ami miatt a Fekete Özvegyben mély hála ébredt a férfi iránt. Ezt a kettejük közti kapcsolatot sokan romantikus vonzalomként értelmezték, hiszen lehetett így is, úgy is olvasni, és elkezdték shippelni a két karaktert. Most viszont kiderült, hogy Sólyomszem házas, gyerekei vannak, Natasha szíve pedig Bruce-ért dobog, ami miatt rengetegen kiakadtak. De – most jő a védőbeszéd – tényleg sosem volt ez így kimondva, hogy Clint és Natasha szeretők lennének, azt pedig fel kell fognunk, hogy egy nagyon mély, nagyon közeli kapcsolat is lehet teljes mértékben plátói. Ami pedig a Natasha-Bruce– viszonyt illeti: én értem, honnan jön, főleg miután Natasha szinte a szánkba rágja. A nőnek elegen van a harcokból, belefáradt, Bruce pedig gyakorlatilag az egyetlen ember a közelében, aki nem aktívan keresi a küzdelmet, hanem próbálja azt elkerülni. Persze, hogy ezt a viselkedést vonzónak találja, úgyhogy számomra teljesen érthető a vonzalmuk, és bár a Fekete Özvegy viselkedését én is néha kicsit karakteridegennek éreztem, összességében megértem, hogy miért így cselekedett.
Újabb plusz pont jár a filmnek azért, mert hozott be új, ráadásul jó, női karaktereket. Az egyik ilyen természetesen Wanda, aki viszonylag rövid, a képernyőn töltött idejének ellenére gyönyörű karakterfejlődésen megy keresztül – és aki még nem lesz gyenge karakter attól, hogy egyszer megriadt, és Clintnek beszélnie kellett a fejével. Nem, ettől csak valóságos lesz, hiszen senkiből sem lesz rögtön szuperhős, hanem ahhoz előbb végig kell járnia egy rögös utat, ezt ne felejtsük el. A másik ilyen karakter Dr. Cho (Claudia Kim), a szöuli tudós, aki jellemének kifejtésére ugyan nem sok idő maradt, de ettől még nagyon fontos szerepet játszott a cselekményben. Emellett feltűnt még Maria Hill (Cobie Smulders) is, aki néha szinte már szokatlanul laza volt, és bár fizikailag nem voltak jelent – mert lett volna annyi eszük, hogy Tony kísérleteit rögtön leállítsák –, de Whedon Pepperről és Jane-ről sem feledkezett meg.
És akkor végezetül egy kis szarkasztikus gondolat, és lezárom a cikket: tavaly augusztus – a Galaxis őrzői – óta a Marvel hősei rádöbbentek, hogy létezik olyan dolog, hogy evakuálás. Ugyanis első lépésük az volt a végső csata előtt, hogy elkezdték kivezetni a civileket a városból, amiért örök hála nekik. De ezen kívül is nagy hangsúlyt fektettek a lakosság megóvására és kimenekítésére, ami ráadásul még remekül is nézett ki a filmben.
Nem is húznám tovább a szót: remek volt ez a film. Akciódús, vicces, elgondolkodtató, és egyszerűen csak jó. Többször megnézős alkotás, annyi szent, úgyhogy hajrá, irány a mozi!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.