Oldal kiválasztása

Tény, hogy az Odaátban leginkább az első évadban találkozhattunk olyan szörnyekkel, akik álmatlan éjszakákat okozhattak nekünk, ám az közel sem igaz, hogy a többi kilenc szezonban ne lett volna olyan lény, aminek láttán görcsbe állt volna a gyomrunk. Íme egy lista, ami meglehetősen szubjektív és természetesen sok más, szörnyű alak is felférhetett volna rá, de annyi biztos, hogy jogosan kerültek fel.

10. Crowley

top10spnmonster_1

A Pokol királya talán a legkedvelhetőbb gonoszok egyike: hihetetlen beszólásai vannak, stílusos, többet segített a srácoknak, mint ártott, és bizony az sem hátrány, hogy Mark Sheppard alakítja a karaktert. Ennek ellenére nagy hiba alábecsülni a képességeit. Crowley hiába tud néha jófej is lenni, és hiába küszködik mostanában hatalma fenntartásával, azért nem szabad elfelejtenünk, hogy korábban a legkisebb ellene elkövetett bűntényért is keményen megkínozta azt, aki becsapta, valamint azokkal is békésen eljátszadozgatott, akiket csak úgy kedvtelésből elfogatott – „régi énjének” csírája pedig még biztosan ott lakozik benne.

9. Abaddon

top10spnmonster_2

Abaddon (Alaina Huffman) a kilencedik évad végéig az egyetlen, még élő tagja a Pokol Lovagjainak, akik Lucifer első kreálmányai voltak, ebből kifolyólag sokkal erősebbek, mint az átlag démonok. Ennek tetejében Abaddon még rendkívül hataloméhes is, és célja eléréséhez bárkin képes átgázolni: egy embert például azért ölt meg, hogy elvehesse a ruháit, másokat felgyújtott, megvakított, és démoni csatlósait is képes volt egy rossz szóért kiűzni a húsköpenyükből.

8. Éhség

top10spnmonster_3

Az Apokalipszis Négy Lovasa közül az Éhségtől (James Otis) borsódzik leginkább a hátunk. Igen, jól hallottátok, nem feltétlenül a Halál (Julian Ritchings) a legfélelmetesebb, sőt, ő még egészen laza. A Négy Lovas egyike azonban már a kinézete sem túl bizalomgerjesztő: egy idős, ősz, meglehetősen ráncos, gyenge, oxigénpalackon élő férfit kell elképzelni. Ez azonban semmi ahhoz képest, amiket művel: az egész világra akkora éhséget zúdít, hogy hatására az emberek még a kannibalizmustól sem riadnak vissza.

7. Changelingek

top10spnmonster_4

Ha igazán ijesztő sztorit akarsz, rakj bele creepy gyerekeket, és a siker és a horror garantált. A changelingek humanoid lények, akik legtöbbször kislányokat szállnak meg, ám csak akkor lehet észrevenni rajtuk, hogy valami nincs rendben, amikor meglátjuk a tükörképüket. Ezek a borzasztó porontyok ráadásul a changeling anyák ízületi folyadékával táplálkoznak. Ennél még a vámpírok is barátságosabbak!

6. Leviatánok

top10spnmonster_5

Az Odaát történetének eddigi legrusnyább teremtményei a leviatánok – nem csoda, hogy Isten anno a Purgatóriumba száműzte őket. Ám ha a kinézetüket félretesszük, akkor is bőven van okunk félni tőlük, ugyanis hihetetlenül ellenállóak minden fegyverrel és a legtöbb varázslattal szemben, sőt, még az angyaloknál is erősebbek. Ha ez még nem lenne elég, úgy próbálnak világuralomra törni, hogy az embereket eledelnek használják.

5. Hook Man

top10spnmonster_6

A kampós kezű, gyilkolászó férfi története csak legendának tűnt, egészen addig, míg egy iowai kisvárosban furcsa dolgok nem történtek. Az elkövető valójában Jacob Karns) aki életében tizenhárom prostituáltat ölt meg a keze helyén lévő kampóval, halála után pedig, megkeseredett szellemként is előszeretettel ír üzeneteket és rajzol vallásos szimbólumokat a falra áldozatai vérével a saját szobájukban, miután végzett velük.

4. Démon Dean

top10spnmonster_7

Dean Winchester (Jensen Ackles) vadászként sokszor került olyan helyzetbe, amiben nem feltétlenül cselekedett morálisan, de elnéztük neki, mert vagy azért tette, mert nem volt más választása, vagy mert másokat akart óvni. Káin Pecsétjével az alkarján és Teremtés Legelső Kardjával a kezében azonban hihetetlenül erős, kegyetlen, vérszomjas, és megállíthatatlan. Démonként bizony kedvtelésből és mértéktelenül gyilkol, mindezt egy halvány, ám annál gonoszabb mosollyal az arcán.

3. Lilith

top10spnmonster_8

Lilith ugyan nem a legerősebb démon, akivel a szériában találkozhatunk, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem kell félnünk tőle. Sőt, bizonyos szempontból picit hasonlít Abaddonra, hiszen szó szerint mindent megtesz célja eléréséért. Például, hogy kiszabadítsa Lucifert börtönéből, képes felrobbantani egy ártatlan emberekkel teli épületet. Emellett ő is szívesen parádézik kislányok bőrébe bújva, ám amikor csupa véres ruhácskában jelenik meg, és egy rossz megszólalás miatt kitöri húsköpenye édesapjának a nyakát, na, az közel sem cuki.

2. Edward és Madge Carrigan

top10spnmonster_9

A karácsonyi különkiadás sztárjai elég magasan vannak a creepy-skálán. Az Edward és Madge Carrigan álnéven futó házaspár valójában két pogány isten, akik évszázadokkal korábban a karácsonyi időszakot uralták, hiszen emberek tömkelege mutatott be áldozatokat nekik. A Télapó megjelenésével azonban le lettek taszítva trónjukról, amit azonban nem félnek minél véresebb eszközökkel visszaszerezni, amibe például egész emberi testrészek megszerzése is beletartozik.

1. Benderék

top10spnmonster_10

A nyertesek talán meglepőek lehetnek, hiszen egyrészt már rég elfelejthettük őket, másrészt azért, mert kissé kilógnak a sorból. Hogy miért? Leginkább azért, mert Pa (John Dennis Johnston), Missy (Alexia Fast) és Lee (Shawn Reis) Bender nem tipikus szörnyetegek, hanem hús-vér emberek. Olyanok, akik élvezetből rabolják el, kínozzák meg, és eszik meg saját embertársaikat – és azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. A történet tanulsága: sokszor pont az emberek a legnagyobb szörnyetegek.

Szerző

Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.