Vannak filmek, melyek örök nyomot hagynak elménkben, ám a szcientológia fejének, L. Ron Hubbardnak és legkedvesebb követőjének, John Travoltának nem pozitív példaként égett bele a nézők retinájába. De minden jó valamire, ha másra nem, hát elrettentésre!
Harmincegyedik század. Föld. Az emberiség egy kihalásra ítélt faj, akiket évszázadokkal korábban igázott le és döntött rabszolgasorsba (na, meg küldött vissza az őskorba) a psychlos faj, akik a bolygó nyersanyagait használják fel saját civilizációjuk fenntartására. A megmaradt emberek nagy része sanyarú sors között tengődik, ám maradtak még olyanok, akik harcolnának fajuk létezéséért és bolygójuk jövőjéért. Ilyen harcos Jonnie Tyler (Barry Pepper), aki sokakat maga mellé állítva kirobbantja az utolsó lázadást az emberiség és a psychlos között. Az idegenek kiváló harcosai, Terl (John Travolta) és Ker (Forest Whitaker) azonban nem tűrik az engedetlen és alantas földiek lázadását. Vajon egy őskorba taszított emberiség képes visszavenni azt, ami őt illeti?
A film alapötlete nem túl eredeti, de hozzátartozik a tényekhez, hogy ugyan 2000-ben készült el a mozgóképi formátum, az eredeti könyv 1982-ben készült, ezzel a kis adalékkal pedig tökéletesen sikerült pozícionálnom a műfaját a mozinak. Igen, a Háború a Földön egy középszerű sci-fi alap sztorival rendelkezik, ami még eldöcögne valahogy, ha nem erőltetnének bele logikátlanságokat, ám ezzel már nemhogy a Zs-kategóriába nem sikerült beleférnie, hanem már a görög ábécé betűit is fel kell használnom.
De vegyünk csak néhány hibát példának. Miért is hagyják az idegenek, hogy némely emberek csak úgy lézengjenek a bolygón, mikor ez potenciális veszélyforrás minden tevékenységükre? Ráadásul technikai fejlettségüknek köszönhetően szó szerint a kisujjukat is alig kellett volna megmozdítaniuk, hogy eltöröljék ezt a felesleges apróságot. Ez ráadásul azért is zavaró, hiszen a psychlos egy harcos faj, ergo értenek a stratégiához. Az emberi oldalon is hasonló történt, ugyanis ott meg a több száz éve technikai tudás nélkül élő emberek egy idő után random módon értenek minden technikai berendezéshez, legyen az robbanószerkezet, repülőgép vagy fegyver.
A legszembetűnőbb dolog, ami idegesített a történetben az a psychlos faj gonoszsága. A filmben végig negatív képet festenek róluk – hiszen ők az elnyomók, és ezt még értem is –, de hogy „azért gonoszak mert elnyomók, és azért elnyomók mert gonoszak”-logika hibás, amatőr, és az olyan sci-fisnél, mint én, nagyon gyorsan kivágja a biztosítékot – pontosan, ahogy ebben az esetben is.
A színészi teljesítményt csupán azért nem tudom értékelni, mert nincs. Barry Pepper, a lázadás vezetője olyan halovány, hogy a film megtekintése után az arcát sem sikerült visszaidéznem. Az ezúttal a gonosznak kikiáltott psychlosot alakító John Travolta színészi teljesítménye pedig kimerül abban, hogy a vastag maszk és smink mögül kinéz, illetve nehezen forgatja a nyakát – khm, láttam már tőle sok mindent, de ennél ő valóban többre képes.
Fájó szívvel tekintek vissza arra a majdnem két órára, amit elvette az életemből a Háború a Földön, így a buktát nemhogy megérdemelte, de az az arrogáns hype, amit Travolta művelt körülötte a bemutatás során már vérlázító is. Ha Hubbard ilyen minőségű történeteket írt, akkor talán jobb is, ha nem alkot újabbakat.
De nehogy azt higgye mindenki, hogy csak én vagyok ilyen rosszmájú, a film hét Arany Málna díjat zsebelt be, köztük az adott év legrosszabb filmjéért járót is!
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!