Találós kérdés: mit kapunk, ha Sheldon és Leonard anyját összeeresztjük? A megfejtés: nem annyi őrültséget, mint amennyit ki lehetett volna hozni ebből a szituációból.
Hogy részt vegyenek az ünnepségen, aminek keretein belül fiaik átveszik a közösen írt tanulmányért kiérdemelt díjukat, mind Sheldon, mind Leonard anyja a városba érkezik. Nagyon eltérő személyiségük miatt a srácok már előre félnek, hogy mi fog történni, ha a két nőt egymásnak eresztik, ezért minden lehetséges óvintézkedést megtesznek – ám még így sem készülhetnek fel minden eshetőségre. Eközben Bernadette besokall: nem elég, hogy ott van neki Howard, Stuart is még mindig velük lakik, és Raj is folyton ott lóg – és rá is Bernie-nek kell mosnia –, valamint a srácok még csak a kisujjukat sem mozdítják, hogy rendet tartsanak maguk körül. Így hát Bernadette meghozza a végső ítéletet: a srácoknak a padlótól a plafonig ki kell takarítania a konyhát, vagy nagy bajok lesznek.
Hogy őszinték legyünk, ez a találkozó Sheldon és Leonard anyja közt már évadok óta érett, és bolondok lettek volna a készítők, ha kihagyják ezt a lehetőséget. Rengeteg kiaknázható poén rejlett ebben a találkozásban, amiket azonban csak félig-meddig sikerült kihasználni. A két nő ellentétes személyiségének egymásnak feszülése már alapból nyertes szituáció, és ez működött is, csakhogy a fő hangsúlyt nem a két nő közti konfliktusra helyezték – bár azért ilyen jelenetből is volt rendesen –, hanem arra, hogy különböző nevelési stílusuk mennyiben befolyásolta gyerekeik jellemfejlődését.
Ez viszont már egy kicsit lerágott csont. Igen, Sheldont elhalmozták szeretettel, csak közben nyomták le a torkán a Bibliát; igen, Leonard anyja rideg és csak akkor mutat kedvességet, ha a gyereke elér valamit, és emiatt Leonard folytonos szeretet- és figyelemhiányban szenved. Ezt felfogtuk, már több soron is, mint ahogy azt is, hogy Leonard anyja imádja Sheldont. Na, ebből a felállásból sikerült kihozni egy olyan konfliktust, ahol központi probléma tulajdonképpen az, hogy Leonard féltékeny Sheldonra, mert mindkét anya őt ajnározza.
Emellett Howardék szála gyakorlatilag csakis arra jó, hogy minden szereplő benne legyen az epizódban. A Bernadette által parancsba adott takarítás teljesen a Sheldonéknál történtektől különállóan történik, és igazából talán jobb is lett volna, ha kihagyják, hogy az anyák nagyobb teret kaphassanak. Nem azt mondom, hogy nem volt jó ez a történetszál, csak éppen mind ennek, mind az epizód főszálának jobbat tett volna, ha több játékidőt kapnak.
Így a takarítás eléggé elnagyolt, a nagy életigazságok pedig, amire Howard rádöbben sütőpucolás közben, kicsit erőltetetten hatnak. Bernie, bár igaza van, kicsit lapos, az egész szituáció pedig, hogy Raj a nővel mosat, kicsit hiteltelen számomra – emberek, Rajról beszélünk, aki megmossa a kutyája fogát gyakorlatilag mesterszakács, és a legháziasabb az egész bandából. Senki ne mondja nekem, hogy ő ilyen lazán képes lenne másra bízni a mosatlanját! Szóval, bár a végén az éneklős jelenet cuki volt, magát a történetet kicsit kidolgozatlannak és elsietettnek éreztem.
Ami pedig magát az epizódot illeti: volt pár emlékezetes poén, és alapból élveztem is, azért ettől az alapszituációtól többet vártam volna. A jövő héten jön a szezonfinálé, és kíváncsi leszek, abból mit hoznak ki a srácok.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.