Egy kis pörgés után jött a lassítás. Néhány akciódús epizódot – mint például a múltkorit – követően kaptunk egy újabb fillert. Nem ért meglepetésként a dolog, sőt, maga a rész sem volt annyira rossz (elvégre egy újabb Robbie Thompson-darabról beszélünk), valahogy mégsem sikerült lenyűgöznie. Értem én, hogy ki kell tölteni az időt a fináléig, de ennyit halogatni az eseményeket sem feltétlenül bölcs lépés.
Castiel (Misha Collins) alig ocsúdott fel a Metatronnal (Curtis Armstrong) történtek után, máris arról kap hírt, hogy Claire (Kathryn Love Newton), egykori porhüvelyének, Jimmy Novaknak a lánya kórházba került. Cass úgy érzi, tönkre tette a Novak család életét, amikor átvette Jimmy testét, és megpróbálja menteni azt, amit még lehet, és felkeresi a lányt. Claire azonban sem őt, sem Samet (Jared Padalecki) és Deant (Jensen Ackles) nem hajlandó látni, ám a srácok addig nem hajlandóak békén hagyni őt, míg el nem mondja, hogy szerezte a sérüléseit. Claire végül elárulja, hogy nemrég a keze ügyébe került két éve eltűnt édesanyja, Amelia (Leisha Hailey) naplója. A kiskönyvből kiderül, hogy közvetlenül azelőtt, hogy nyoma veszett, Amelia Ronnie Cartwrighttal (Russell Porter) találkozott, és a férfi szerint az anya még életben lehet. A srácok Claire-rel karöltve elkezdik keresni a nőt, és egy különleges gyógyítónál, Peter Hollowaynél (Treva Etienne) kötnek ki, aki azonban közel sem az, mint akinek mutatja magát.
Ha félreteszem a kötekedős énemet és a Claire-rel szemben érzett nemtetszésemet, akkor az kell, mondjam, ez az epizód igenis jó. A cselekmény szépen van felépítve és ugyanilyen gyönyörűen bontakozik ki, a karakterizáció zseniális – egyszóval Thompson most is hozza a tőle megszokott szintet. Szívet melengető volt látni, hogy a Sam-Dean-Castiel triumvirátus újra együtt dolgozik. Egyikőjük sincs mostanában a toppon: Casst még mindig gyötri a mennyországi kalamajka, Sam Dean miatt aggódik, Deannek pedig még ott van a karján a Pecsét. Viszont eddig ha ők hárman összeálltak, szinte nem volt lehetetlen feladat számukra, és van egy olyan érzésem (és ezt az Angel Heart eseményei is alátámasztják), hogy még így, megtörten sem állhat az útjukba semmi.
Hiába volt ez a rész egy filler, mégis érezhettük, hogy szorít az idő, és ezt most nem csak a hátralevő epizódok száma mutatta, hanem a karakterek viselkedése is. Dean nincs jól – ezt a nézők a szezon kezdete óta tudják, de amikor már Sam és Cass sem próbálja meg letagadni a dolgot, akkor biztos, hogy nagy a baj. Véleményem szerint innentől kezdve mindegy, hogy Sam mit csinál: akárkihez fordul, akármit tesz, még ha ezzel kiszabadítja a világ összes gonosz teremtményét, a világra zúdítva ezzel még egy apokalipszist, a lényeg, hogy tennie kell valamit. Mi már sejtjük, hogy mit, csak arra várunk, hogy mikor is fog robbanni az a bomba, és mekkora lesz a hatásköre.
Bár eléggé lehúztam a kritikám elején az új epizódot, egyvalamit azért meg kell hagynom neki: legalább adott egy kis levegővételnyi időt a fő események előtt. Azt hiszem, nagy szükségünk volt erre.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback