Az identitásválság kellős közepén járunk, a kötelező mélyponttal, ahol mindenki feladja a reményt. Az Arrow azonban valahogy most mégsem tudta jól eladni magát.
Oliver egy háromhetes nanda parbati kiképzés után látszólag teljesen elvesztette önmagát. Gondolkodás nélkül teljesíti Ra’s al Ghul minden parancsát, és még akkor sem rezdül meg, amikor régi barátaival kell szembeszállnia. Egyik első önálló feladata ugyanis, hogy gyűjtse be Nyssát, aki potenciális trónbitorló lehet, ám az Íjász csapat úgy dönt, védelmébe vesz a Démon lányát.
Az epizód első és egyben leglényegesebb momentuma – Oliver „átprogramozása” – pont a legelnagyoltabb is. Abszolút összecsapták, mutattak egy rövid, ráadásul viszonylag jelentéktelen képekből álló montázst, majd hirtelen eltelt három hét (csak három!) és Oliver szemrebbenés nélkül megölné Diggle-t. Minimum gyanús, maximum igénytelen, de azt biztos, hogy hiányzott a nagyobb betekintés a folyamatba. Mert ugye két lehetőség van: vagy sikerült az agymosás, vagy nem. Ha igen, akkor mindenképpen legalább háromszor ennyi időt kellett volna szánni a bemutatására, ha pedig nem (ami mindezek után hihetőbb), akkor meg a konfliktusokat lehetett volna megfelelően kiélezni, hogy ne sejtsünk semmit. Így viszont jobb esetben egy kicsit béna, átlátszó mutatvány nézői lehettünk, rosszabb esetben viszont semmi nem magyarázza Oliver megtörését – hiszen a szigeten ennél sokkal zordabb körülmények között sokkal több ideig bírta.
Tehát maga a főszereplő nem igazán hozta a megszokott színvonalú felépítettséget karakter szinten, ezt leszámítva viszont az Al Sa-Him mindenkinek adott lehetőséget a kibontakozásra. Érdekes volt látni, hogy reagál másodszor az Íjász csapat a vezér elvesztésére, és a két helyzet közti különbség is szépen kirajzolódott. A hősi-halált-halt-Olivert még valahogy meg tudták emészteni, de a gyilkológéppé-átnevelt-Olivert már nem annyira.
Külön ki kell emelni Laurel és Nyssa párosát, akik egyszerűen csodálatosak. Laurel meglepő módon comic relief karakternek sem utolsó, és szép kis fejlődésen ment keresztül ebben az évadban, bár a titkolózással még mindig akadnak problémái – de a Kanári sikoly, az badass volt. Mindenesetre az, hogy megpillanthattuk Nyssa emberi oldalát, sokat hozzátett az epizód érzelmi töltetéhez, és végső soron szép kontrasztban állt a Démon-örököse-Oliverrel.
A flashback sztori sajnos még mindig döcög – egyszerűen nem maradt elég esemény így az évad végére. Oliverék már ezer éve menekülnek Hon Kongban, tudjuk, hogy a vírus el lesz eresztve, és nem olyan rég arra is fény derült, hogy Akio meghal, így ezen a szálon gyakorlatilag nem volt új információ.
Azt még hozzá kell tenni, hogy végre az is kiderült, miért nem érné meg Oilvernek csak úgy Ra’s al Ghullá válni és rendelkezni a Ligával – a beavatás ugyanis megkövetelné tőle, hogy tömeggyilkos legyen (bár ezt eleinte nem mondta senki). Nem akkora buli tehát, mint amekkorának kezdetben látszott, de a kérdés megmarad az évad utolsó két részre: Oliver vajon tényleg átállt, vagy csak tetteti?
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
