Gondolom az idősebb animés generáció még nagyban emlékszik arra a kicsit sem barátságos, 2000-ben megjelent sorozatra, ami Blue Gender névre hallgat: sok vér és harc, nem kevés drámával és társadalomkritikával körítve, ami sokak szívét el is nyerte – nekem meg hetekig rémálmokat okozott. De, hogy miért is hozom fel ezt a remek szériát? Azért, mert megtaláltam a 2014-es, loli mániával túlfűtött megfelelőjét, a Black Bulletet.
Senki sem tudja, hogyan alakult ki az a vírus, mely hihetetlen sebességű mutációt előidézve ún. Gastreakat hozott létre, akik pár év alatt az emberiség nagy részével végeztek. A megmaradt túlélők elszigetelten, egy varánium nevű fémből készült (ez az egyetlen dolog, ami képes ártani a Gastreáknak) monolit tömbök mögött húzták meg magukat szerte a világon – a falakon kívül pedig az erősebbnél erősebb Gastreák hada várja, hogy a falak leomoljanak.
A sorozat egyből egy nagy mészárlással indít, aminek túlélője Satomi Rentaro, aki ezek után döntött úgy, hogy felveszi a harcot a Gastreák ellen társával, Enjuval, aki egy „Átkozott gyermek ” – olyan személy, aki születése előtt került kapcsolatba a vírussal, de képes magát kontrolálva ember maradni. Az ők, és társaik küzdelmeit követhetjük végig tizenhárom részen keresztül – amit én azért elég sovány számnak tartok a történet mellett – de persze nem csak ez az egyetlen, ami történik a sorozatban.
Hogy miért is mondtam, hogy ez a széria egy majdnem új Blue Gender? Mert a témája is ugyanaz, a körítés is hasonló, csak némi extrával van megtűzdelve – valamint itt is hiába erős a drámai hangvétel, azért a Blue-ban ezt sokkalta jobban vissza tudták adni. A föld pusztulása, a kétségbeesés, az egymás ellen fordulás itt is megvan, de itt ezt még körítik az Átkozott Gyermekekkel: mindannyian tíz éves kislányok, akik kevés kivétellel a falakon kívül (vagy annak hátárán), nyomorban élnek, szörnyetegnek titulálják őket, holott ők az egyetlen remény a lények ellen.
A történet szerintem minden kis nüansza ellenére kifogástalan, a szereplőkkel már kicsit több bajom van. Satomi kifejezetten nem rossz főhős, az utolsó két részben bár nagyot nőtt a szememben, de azért nem ártott volna neki némi óra Yuji-tól (a Blue Gender főhőse) arról, hogy hogyan kell szemrebbenés nélkül lelőni azt, aki egy vészhelyzetben parancsot tagad meg. Enju minden emberfelettiségét leszámítva egy tipikus kishúg jellem – viszont, aki miatt katanát ragadtam, az Satomi „főnöke”, Kisara. Idegesítő, kiállhatatlan, és az utolsó részben kiderül, hogy még meglehetősen instabil is agyi szinten, és én már valósággal imádkoztam azért, hogy falja fel valamelyik a fal körül rohangászó lény.
A mellékszereplőket imádtam, szerepeljenek akár csak egy részt (pl: Kayo), vagy akár csak a nagy bunyóban játszanak szerepet, mint Tamaki vagy Shouma. De nem lehet erről az animéről úgy cikk, hogy ne essen szó a „rosszarcú” szereplőnek beállított Kagetane-ról, aki a saját lányával karöltve bárkit lemészárol, aki az útjába áll, mégis segít Rentaronak és csapatának a nagy vész idején. Egyszerűen imádtam ezt a tagot! Végre egy olyan tipikus örült arc, akinek azért maradt némi morálja – még ha az meglehetősen kifordult is, de van.
Mindenről szó esett, már csak a szidalom van hátra – sajnálom, de efelett nem mehetek el. Valószínűleg sosem fogom megérteni, hogy mi a jó abban, ha cuki kislányok lövöldöznek nagy dögökre édes kis ruhácskákban, közben, ha nem ezt teszik, akkor rendszeresen olyan helyzetbe kerülnek (általában Rentaroval), hogy minden jóérzésű ember azonnal hívja a rendőrséget – és e jelenetek képviselik a humort a sorozatban.
Végső ítélet az emberiség ezen gyöngyszeme felett: aki eddig nem nézte meg a Black Bulletet, az sürgősen tegye meg, de erősen ajánlom előtte alapozónak a nagy előd Blue Gendert. Mindkettő kiváló, drámai, tele ön és -társadalomkritikával, és az örök kérdéssel: mi lesz velünk, ha a Föld úgy dönt, hogy nem visel el minket többé?
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback