A Briliáns elmék (angolul: Suits) egyike azon sorozatoknak, amiket mindig is látni akartam, de sosem volt hozzá vagy időm vagy kedvem – most azonban megvan mind a kettő, így bele is kezdtem. A visszajelzések alapján számítottam rá, hogy jó lesz, ráadásul a Better Call Saul óta már alapból rá vagyok állva a jogi témára, azt viszont nem sejtettem, hogy ennyire magával ragad majd a világ, amit ez a széria prezentál.
A Pearson Hardman, New York egyik legnevesebb ügyvédi irodája minden évben lehetőséget kínál a Harvard jogi karán végzett hallgatóknak, hogy szakmai tapasztalatot szerezhessenek náluk. Mike Ross (Patrick J. Adams), aki éles esze ellenére kibukott az egyetemről, véletlenül téved be a harvardosoknak szánt interjúra, ahol a Pearson Hardman egyik legjobbja, Harvey Specter (Gabriel Macht) keres társat maga mellé. Mike-nak ugyan nincs diplomája, ráadásul éppen egy marihuánával teli aktatáskával menekült a rendőrség elől, amikor betévedt a szobába, azonban fotografikus memóriájával és briliáns intelligenciájával sikerül levennie Harveyt a lábáról, és elkezd dolgozni a cégnél. Harvey és Mike a kezdeti nehézségek ellenére remek csapatot alkotnak, azonban a lebukás veszélye folyamatosan ott van a levegőben.
A sorozat ütőkártyája egyértelműen a szerethető, színes és háromdimenziós karakterekből álló szereplőgárda. A fókusz Harveyn és Mike-on van, akiknek kapcsolata nagyon hasonlít a Holmes-Watson felállásra: a hideg, önző, és időnként bunkó, ám rendkívül furfangos észjárású alak (Harvey és Sherlock) oldalán áll egy emberközpontú, empatikus, néhol naiv, ám nem kevésbé okos segéd (Mike és John), akit eleinte nem feltétlenül tartunk a másik egyenlő felének, ám a karakter erre rövid időn belül rácáfol, meglepve ezzel nemcsak társát, hanem a nézőket is. Harvey és Mike, szinte teljesen különböző természetük ellenére rendkívül sikeres és dinamikus párt alkotnak, valamint képesek kicsit hatni is egymásra, picit formálva ezzel a másik személyiségét.
A hangsúly legtöbbször nyilván a két fő alakon, Harveyn és Mike-on van, de szerencsére nem törpülnek el mellettük a mellékszereplők sem, akik – talán két kivétellel – meglehetősen szerethetőek. Először is, ott van Jessica Pearson (Gina Torres), az iroda vezetője, aki szerintem bőven kimeríti a tökéletes főnök fogalmát: igazságos, de tudja mikor kell szigorúnak lennie, törődik a beosztottjaival, és imádja, amit csinál – kell ennél jobb? Aztán személyes kedvencem Donna (Sarah Rafferty), Harvey személyes titkárnője, aki beosztása ellenére magas szintű megbecsülésnek örvendhet. Első blikkre picit furának tűnhet a csaj, de frappáns beszólásaival és zseniális problémamegoldási képességével hamar belopta magát a szívembe. Essék pár szó a kivételekről is: Louis (Rick Hoffman), a cég „vén rókája”, aki egyben Harvey legnagyobb riválisa is, nem mellesleg hihetetlen nagy talpnyaló és cselszövő. Végül Rachel (Meghan Markle), az általában kutatómunkát végző jogi asszisztens, akinek leereszkedő stílusa, valamint manipulatív és sértődékeny természete szintén nem túl szimpatikus.
Egész szezonon átívelő cselekményszál (Mike helyzetét leszámítva) nem igazán van, de nem is hiányzik, mert minden egyes ügy rendkívül érdekes és izgalmas. A történetvezetésre sem lehet panasz, a csavarok is abszolút rendben vannak, egyszóval csak pozitívumokat tudok felsorolni a Suits első évadával kapcsolatban. Egyelőre nem okozott csalódást a széria, remélem a későbbiekben sem fog.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback