A harmadik évad fő konfliktusa mostanra teljesen kibomlott, ez pedig, a látszat ellenére, nem az Árnyak Ligájáról szól, még csak nem is a sajgó szívű Ra’s al Ghulról, hanem az identitásról. Jöjjön az Arrow, avagy szuperhős önismereti válság, kezdőknek.
Ra’s al Ghulnak nem lehet nemet mondani, erre sokan figyelmeztették Olivert, de az utolsó szalmaszál persze az Íjász egy szerettének elragadása. Thea életét csak a Nanda Parbatban található mágikus víz mentheti meg, ennek ára viszont Oliver lelke, amit hősünk természetesen gondolkodás nélkül feláldozna. Malcolm, Felicity és Diggle elkísérik a Queen testvéreket a Ligához, remélve, hogy valamilyen módon mégis kicsusszanhatnak a Démon szorításából, de ezúttal nincs menekvés.
Oliver elég rapidan veszti el a családtagokat, többek között ezért is jogos Quentin kritikája, miszerint hiába lett törvényen kívüli igazságosztó, nem tudja megvédeni azokat, akiket szeret. Ez azonban csak az egyik oldala a Ra’s al Ghul kérdésnek, a másik ugyanis az identitás. Oliver óhatatlanul belefut a maszkot viselő szuperhősök örök dilemmájába: melyik vagyok, a hős, vagy az ember? Egy ideje nehéz meghatározni, kicsoda Oliver Queen, hiszen az Íjász küldetése dominál mindenek felett. És talán nem is választás kérdése a dolog, hiszen Oliver többször megtapasztalta, hogy nem tud, és nem akar leállni az éjszakai kiruccanásokkal. Akkor tehát miért is ne lehetne Oliver Queent, valakit, aki már most sem igazán létezik, feláldozni egy nagyobb cél érdekében – hogy Thea megmeneküljön és nem mellesleg egy egész hadseregnyi képzett harcos álljon az Íjász szolgálatába, segítve a küldetését.
Nyilván sokan Felicityvel értenek egyet, aki egyszerűen kijelenti, hogy ez nem helyes, bármennyire logikusan hangzik. Mindenesetre érdekes belegondolni, milyen út vezetett idáig, és, hogy mi nézőként látjuk-e Oliver Queent az álarc mögött, vagy tényleg elveszett, esetleg sosem volt. Részemről még mindig azt a verziót tartanám a legcélravezetőbbnek, ha Oliver végigcsinálná a kiképzést, eljátszva, hogy feladja régi életét, aztán amikor végre övé a hatalom, feloszlatná, vagy felhasználná a Ligát.
Ha már Felicityt említettük, korábban dicsértem érett hozzáállását a romantikus vonalon – hát ebben a részben nem lehet ugyanezt elmondani. Persze, tudtuk, hogy még érez valamit Oliver iránt, de megcsillant a remény, hogy ez lassan normális barátsággá alakul és megszűnik a gyakorlatilag a kezdetek óta tartó szenvedés. Ehelyett Ray fél másodperc alatt lapátra kerül, ami nem csak túl gyors, de nagyon nagy kár is érte – annyival szórakoztatóbbak voltak együtt. De ha valaki nem unja annyira a tragikus, folyton drámázó szerelmeseket, mint én, annak ez a fordulat is bejöhet.
Ahhoz képest, hogy elvileg Thea volt a konfliktus középpontjában ezen a héten, elég gyorsan rendeződött az állapota. Malcolm megemlíti, hogy a nanda parbati víz meggyógyít, de meg is változtat, és eleinte Thea tényleg nem önmaga, ám a zavar hamar elmúlik – bár nyilván nem véglegesen. A történetben most egyértelműen csak katalizátor, és igazából Oliver és Ra’s al Ghul a valódi főszereplők.
Ha volt bárkinek kétsége afelől, hogy Matt Nable elfogadható Ra’s al Ghul tud lenni Liam Neeson után, ezek a kétségek mostanra biztosan feledésbe merültek. Nanda Parbat és a Liga hangulata kifogástalan, Matt Nable karizmája pedig tökéletesen működik. Ebben a részben a karakternek volt egy-két emberi pillanata is, amikor hátrahagyott családjáról beszélt, és ez szintén roppant jól működött. Kifejezetten érdekes lesz látni, milyen mester-tanítvány viszony alakul majd ki közte és az Íjász között.
Mindent összevetve jó kis epizód volt az eheti, az Arrow szépen felépítette azt az identitásválságot, amely az évad konfliktusának magját adja. Most már csak az a kérdés, mennyire lesz epikus, amikor az Íjász újra megtalálja önmagát.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.