Bár anno tavaly májusban, azt hiszem, a kisebbségbe tartozva, amellett kardoskodtam – a benne rejlő narrációs potenciálra alapozva –, hogy Rick eltűnése igenis jó írói döntés, most azért nem esik nehezemre bevallani: ez a történetív nem fekszik jól a sorozatnak.
Ricket visszatérő álmok gyötrik, amitől stresszes és kimerült, és bár míg ő meg van róla győződve, hogy tényleg csak álmokról van szó, Kate férje elmondása alapján sejti, hogy valódi, elnyomott emlékei törhetnek így a felszínre. Sikerül is rávennie Ricket, hogy keresse fel az ő régi pszichiáterét, Dr. Burke-öt, akinek különböző relaxációs módszerekkel sikerül is tisztábbá tenni az álomképeket, egész jelenetsorokat hozva felszínre, amiben már feltűnnek olyan motívumok, amik alapján neki lehet állni a nyomozásnak: dzsungel, kocsis üldözés, tűzharc, egy furcsa rendszámtábla, egy Chuck Norrisra emlékeztető katona, egy sebesült férfi, és egy szőke férfi, aki üldözi őket. Rick rá is veszi barátait az őrsön, hogy segítsenek neki felgöngyölíteni a látottakat, és bár találnak is ígéretes nyomokat, más jelek arra mutatnak, hogy a férfi elméje az álmot különböző akciófilmekből ollózta össze.
Én értékelem, hogy még így, nem sokkal az szezon vége előtt – ami ráadásul még mindig nem biztos, hogy nem az utolsó lesz, bár Nathan Fillion már aláírta a szerződést – rááldoztak még egy epizódot arra, hogy a sorozat mitológiájának eme szeletét fejtegessék. És nem azt mondom, hogy nem voltak jó pillanatok, csak hát úgy összességében mindennek olyan muszáj-szaga volt.
Azt egyszer már kifejtettem, hogy a Castle általában egy jól bevett, ám elég merev szerkezettel dolgozik, amitől ha néha eltérnek, az igencsak frissítő hatással tud lenni a szériára. Ez történt például nem is olyan régen a Ryant a középpontba állító At Close Range-ben, ahol csak egy viszonylag hosszú, de szükséges és kellemes felvezetés után indult be az igazi cselekmény. A Sleeperben viszont valahogy egyszerre dobnak be minket rögtön a mélyvízbe, miközben az egész cselekmény csak úgy lagymatagon kocog előre. Valahogy pillanatra sem éreztem úgy, mintha a dolgoknak itt valódi tétje lenne, és még az elméletileg tetőpontként funkcionáló jelenet sem tudott meghatni.
Ezek felül valahogy az egész olyan erőltetettnek tűnt. Ez alatt igazából nem az akciófilm-jellegű elemeket értem, mert azok tényleg kellettek egyrészt, hogy eltereljék a néző figyelmét, és hogy Espóék kételkedni kezdjenek Castle szavában, másrészt könnyed humorforrásként, mert abból viszont nem sok volt az epizódban. Inkább arról beszélek, hogy Rick a dzsungelben, terepszínűre festett arccal, miközben lőnek rá az őket üldöző kocsiból? Nem. Ez már olyan zsáner-áthágást, amit a sorozat már nem igazán bír el, ha engem kérdeztek.
Viszont hogy azért valami jót is mondjak: legalább kezd összeállni, hogy mi is történt azalatt a két hónap alatt, amíg Rick távol volt. Vagyis… Azt tisztázzuk: még mindig nem tudunk mindent. Az most ugyan kiderült, hogy miért kellett Ricket olyan hirtelen elragadni az esküvője előtt, és nagyjából az is, mibe keveredett bele, ám ez, ha őszinték akarunk lenni, csak az előbb emlegetett két hónap első pár napját teszi ki. Azt, hogy mi történt ezután, és hogy került például Castle a dzsungelbe, még mindig homály fedi – hogy legyen miből építkezni a következő évadban, gondolom, ami vagy lesz, vagy nem (bár én a dolgok jelenlegi állása alapján a leszre voksolnék).
Pozitívumként sorolnám még fel – továbbra is – Kate és Rick kapcsolatát, valamint az egész Castle-família egységként való működését. Rick álmai miatt válsághelyzetbe került, mire rögtön mind a három nő lépett, hogy segítsen neki, és végig támogatta is őt. Nem azt mondom, itt is voltak kicsit gyengébb húzások, de összességében még mindig lenyűgöző az az összetartás, ami ezt a családot jellemzi. Plusz még annyi, hogy az is szép volt, ahogy pszichológiai szempontból kezelték az egész ügyet: az, hogy mi váltotta ki Castle-ből ezeket az álmokat, valamint az, hogyan próbáltak értelmet szerezni nekik.
Összességében értékelem, mit akartak kihozni ebből az epizódból, ám sajnos azt kell mondanom, hogy a végeredmény nem feltétlen az lett, aminek szánták. A Sleeper sok helyen pongyola és izzadságszagú, így inkább csak egy kis átvezetőnek felel meg Rick eltűnésének narrációjában, semmint nagy konklúziónak.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
