Miután a midseason premier úgy kiakasztott, hitemet vesztettem a sorozatban, és így az eheti részt sem volt sok kedvem megnézni – ám örömmel jelenthetem, hogy kellemesen csalódtam az Outlanderben, mert sikerült egy olyan csavart behoznia, amivel ismét felkeltette az érdeklődésemet.
Miután Laoghaire tőrbe csalta őket, Claire-t és Geillist letartóztatják, és boszorkányság vádjával egyházi bíróság elé állítják. A tárgyalás végkimenetele már annak kezdetekor sejthető, már csak a tömeg boszorkányégető hangulatából ítélve, ám a szemtanúk beszámolói még tovább rontják a két nő helyzetét: Jeannie, Geillis szolgálólánya mindenféle mágikus üzérkedésről ad számot, Laoghaire bevallja, hogy bűbájt vett Geillistől, Claire-től pedig szerelmi bájitalt, és még Bain atya is képes úgy megjátszani a lapjait, hogy igazat is mondjon, ő is jó színben tűnjön fel, és Claire ellen nőjenek a vádak. A dolgok akkor látszanak fordulatot venni, mikor megérkezik Leoch-ból Ned Gowan, és mint a két nő ügyvédje, felveszi a harcot a bírák ellen.
Az epizód első fele – sőt, első kétharmada – klasszikus boszorkányüldözés, hamis tanúzással és előre megírt ítélettel, ezek közt meg némi jogos viszálykodással a két vádlott közt a tolvajok vermében. Ilyen szempontból ez is inkább érdekes, mintsem progresszív a történetet magát tekintve – persze, maga a tárgyalás előreviszi a dolgokat, nem is keveset, viszont ha szigorúak akarunk lenni a sorozattal szemben, akkor bizony ennyi nem kellett volna belőle. De nem baj ez, mert ettől függetlenül még baromi érdekes volt.
A dolgok persze akkor váltak csak igazán izgalmassá, mikor megjelent Ned Gowan, és szépen sorban kiforgatta a „szemtanúk” vallomásait. Jeannie-t nem volt nehéz hitelteleníteni, Laoghaire egy kis pukkancs, viszont az a jelenet, amiben annak a gyermeknek az anyja szerepelt, akit Claire az előző részben talált, nagyon szép volt – és tessék, végül csak értelmet kapott az a jelenetsor is. Akinél viszont lehidaltam, az Bain atya volt: a pasas még az évad elején tűnt fel egyszer, mikor ördögöt akart űzni egy kisfiúból, aki mérgező növényt evett, amitől haldokolt. A kisfiút Claire megmentette, viszont úgy tűnt, ezzel egy életre elásta magát a pap szemében. Erre most mikor Bain atya először megjelent, úgy tűnt, belátta, hogy a nőnek van igaza – ám ez csak a látszat. A pasinak sikerül úgy a saját javára fordítania az esetet, hogy azt tanítani kéne.
És csak ekkor jött a fordulat. Miközben néztem az epizódot, kicsit zsörtölődtem, hogy ennyire figyelmetlenek, ekkora hibát vétenek – ugyanis miután két hete Jamie még megkérdezte Claire-től, hogy mégis mit jelent az, hogy „fucking”, ez a szó most simán kiszaladt Geillis száján. De, emberek, nem bakiról van itt szó, hanem nagyon szépen, nagyon alapos megtervezett csavarról, ami bizonyos dolgokat megmagyaráz, másokat meg, főleg a jövőt illetően, nagyon megbonyolít. De egy dolog szent: ez volt az a fordulat, aminek nyomán azt mondtam, engem mégiscsak érdekel ez a sorozat továbbra is.
Az epizód utolsó egyharmadát az addig hiányzó Jamie uralja – aki mondjuk, nem tudom, hogyan és honnan jelent meg hirtelen. Ez a jelenetsor tetszett is, meg nem is: tetszett, mert itt is volt egy szép kis fordulat, ami szépen viszi előre a történetet. És tetszett, mert Jamie és Claire kötelező jellegű szexjelenete, bár a történet szempontjából ki lehetett volna hagyni, most tényleg szexi volt. és nem tetszett, mert Jamie túl… jó. „Őrültségeket beszélsz, Sassenach, de vakon bízom benned, mert te is bízol bennem” – nagyjából ezzel össze is lehet foglalni Jamie hozzáállását a dolgokhoz. A pasi gyakorlatilag mindent elfogad, amit a nő mond neki, nem küzd, nem csap patáliát, és még simán képes lenne elengedni is a nőt, és ez így nekem már túl sok. Vagyis bizonyos szempontból túl kevés. Itt kicsit olyan érzésem volt, mintha az írónő túlidealizálta volna a karaktert, mert nagyon akarta őt kedvelni, és ez sajnos a történet rovására ment.
Összegzésként: jó volt ez a rész. Persze, megvoltak a maga gyenge pillanatai, de úgy alles zusammen le voltam nyűgözve. Volt érdekes történelem/világkép-bontogatás, szerelmi dráma, áll-leejtő fordulat, és még a történetben is haladtunk előre. Ha nem esünk vissza a ló túloldalára, és nem térünk vissza a kompletten felesleges hatásvadászathoz, akkor nem lesz itt semmi baj.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.