Ismételten sokat elmond a sorozat egyre hanyatló színvonaláról, hogy első megnézésre annyira sem sikerült lekötnie, hogy után összefüggően el tudjam mondani, miről szólt az epizód.
Francis súlyos beteg, és az udvari orvos szerint, ha hamarosan nem megy le a láza, bele fog halni a fertőzésbe. Mary éppen egy Condéval töltött pásztoróra után értesül férje betegségéről, ám nem csak Francis egészsége miatt kell aggódnia: hírek érkeznek Franciaországba, miszerint a protestáns skót lázadók Mary követőire támadtak. A királynőnek gyorsan lépnie kell, hogy megmentse népét, ám tudja, hogy maga nem utazhat, így Condéval úgy döntenek, hogy felbérelik azt a magánhadsereget, amit Narcisse egyik embere vezet – ám ehhez természetesen Narcisse-nak is lesz pár szava. Eközben Bash reggelre szinte teljesen felgyógyul sebéből, és ahogy elhagyja gyógyítója házát, még épp időben a faluba ér, hogy lássa, amint felakasztják támadóját. Azonban a kivégzések ezzel nem érnek véget, hiszen a falusiak előhoznak egy „boszorkányt”: Clarissát. Kenna elindul a kastélyból, hogy megkeresse Bash-t és értesítse öccse állapotáról, ám útközben kocsisa rosszul lesz, a lány pedig az erdőben ragad egyedül – ám végül összefut egy csapat katonával. Catherine nem akarja, hogy Claude tudomást szerezzen bátyja állapotáról, azért kiadja Leith-nek, hogy a nap folyamán tartsa távol a lányt a kastélytól. Leith le is viszi őt a városba, ott azonban Claude elcsatangol, és Greer újonnan nyílt bordélyházában köt ki.
Lehet, hogy velem van a baj – mondjuk ennek elég nagy a valószínűsége, miután az epizód IMDb-átlaga még így is 8,2, igaz, tizenkilenc vélemény alapján –, de én erről a sorozatról jót szinte már nem is tudok mondani. Jó, egy-két említésre méltó színészi játék még fel-felbukkan, de az is csak elvétve (mert például lássuk be, a Leith-t alakító Jonathan Keltz nagyon jóképű, de az érzelmi skálája színészként nem túl széles), viszont a történet úgy zuhan szét, hogy azt már fáj nézni.
Amennyire szerettem Maryt, aki megküzdött a démonaival, de közben jó maradt, az első évadban, most a második szezon második felében éppen annyira csalódtam benne. Folyamatosan úgy érzem, hogy a lány elfelejtette, ki is ő valójában, sorra hozza a rossz döntéseket, mindenkitől elhatárolódik, és mindenkit megbánt. A legfájdalmasabb pedig az, ahogy Francissal bánik: egyik fő oka, hogy anno kitartottam emellett a sorozat mellett, az Mary és Francis románca volt. Az első évadban még aláírtam, hogy kellett az a kitérő Mary és Bash közt, hogy megfűszerezzék kicsit a dolgokat. Ez a dolog viszont Condéval… sok és erőltetett.
Szintén az első szezonban egész erős motívum volt Clarissa, Catherine eltitkolt, torzszülött gyermeke. És bár úgy tűnt, hogy a lány az előző évadban meghalt, az írók nagyon ügyesen utalgattak rá, hogy bizony még élhet. És most elő is hozták – de minek? Feltűnése annyira véletlenszerű és megalapozatlan, ráadásul pedig olyan gyorsan meg is szabadulnak tőle, hogy azt már én szégyellem. Az írók rendelkezésére állt egy remek karakter, akit nagyszerűen fel tudtak volna használni a sztoriban, ők viszont szimpla eszközt csináltak belőle.
A sztori ezen felül is hol ugrál, hol akadozik, és csak szimplán szétesik. Kenna a bakról hirtelen leforduló kocsisa annyira random, hogy egy ilyenért jobb helyeken már kirúgják az írót, de már meg sem lepődöm rajta, mivel Kennát amúgy is össze-vissza rángatták az epizód alatt, csak úgy, mint ahogy Greer történetéből és fontos jeleneteket hagytak ki, amikről utána egyszerűen csak beszámoltak a dialógusban. De a kapcsolati háló amúgy is folyamatosan bomlik, miközben az írók teljes erővel rámennek a Condé-Mary szálra, a háttérbe szorítva a többieket.
Mondhatnám, hogy remélem, összeszedi magát a sorozat, és visszatér régi fényéhez, de őszinte leszek: ebben már nem is reménykedem, meg már nem is érdekel. Feladtam, készen állok búcsút mondani ennek a sorozatnak, sőt, kicsit sajnálom is, hogy berendelték a harmadik évadot.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.