Oldal kiválasztása

Habár valahol fű alatt hozzánk is eljutnak a világ animációs kultúrájának nagy alkotásai (például Miyazaki filmjei), még mindig igaz, hogy a Disney és a Dreamworks bűvkörében élünk. Többek között ezért nagyszerű, hogy A tenger dala Magyarországon is a mozikba került, hiszen különleges ábrázolásmódjával és történetével megmutatja, hogy nem csak 3D animáció és hercegnők vannak a piacon.

tenger dala 6

A történet a tízéves Ben és kishúga, Saoirse kalandját mutatja be. A család békésen éldegélt egy kis szigeten, egészen Saoirse születésének éjszakájáig, amikor a gyerekek anyja nyom nélkül eltűnik. Conor, az apa, belekeseredik a gyászba, és túlságosan a kis Saoirse felé fordul, elhanyagolva a szomorúságával egyedül küzdő Bent. Ez a két testvér viszonyára is rányomja a bélyegét, a helyzet azonban újra megváltozik, amikor kiderül: Saoirse egy fókatündér (vagyis selkie) és Macha, a gonosz boszorkány el akarja kapni. Csak Ben mentheti meg a kislányt, így túl kell lépnie a gyászon és a szomorúságon, ha nem akarja a húgát is elveszíteni.

tenger dala 4

Tomm Moore-nak nem ez az első ír mondakörrel foglalkozó mesefilmje – a Kells titka hasonló animációs technikával készült, és ugyanúgy egy legendát dolgoz fel. A tenger dala mégis kiforrottabb alkotásnak tűnik, először is azért, mert míg a Kells titkához nem árt némi háttérismeret, addig ez a mese úgy építi fel körénk az ír mondavilágot, hogy bárki gond nélkül bele tud helyezkedni. Ez a világ pedig tele van csodás meselényekkel – boszorkányok, tündérek, harcosok szellemei népesítik be.

tenger dala 2

A film erejét mégsem a mágikus lények adják, hanem a velős, komoly dráma, ami a legjobb népmesék sajátja. Először is ez egy „hős útja” típusú történet, amelyben Ben fizikailag is nagy utat tesz meg – a mélységeken és magaslatokon át –, s közben feldolgozza a gyászt és maga mögött hagyja a dühöt, amit a húga iránt érez, egyszóval békére talál. Több mellékszereplő tükrözi ezt a folyamatot – hasonlón megy keresztül Conor, de még Macha is. A tenger dala tehát teljesen visszanyúl a mesei gyökerekhez és olyan érzelmi utazásra hívja a nézőt, amely szinte terápiaként fogható fel, főleg a kicsik számára.

tenger dala 3

Mindezek mellett roppant dinamikus történetről van szó, sok érdekes helyszínnel és szereplővel. A gyerekek egyes kalandjai humorosak, míg mások egyenesen ijesztőek – az biztos, hogy egy percre sem unatkozik az ember. A dinamikát persze csak erősíti az animáció, amely egyszerűen csodaszép. A számítógépes technológia keveredik itt a kézzel rajzolt vonalakkal, így valami egészen egyedi, képeskönyvszerű hatás jön létre, amely a Disneyhez szokott szemeknek talán szokatlan, de izgalmas is egyben. Nem csupán a rajzstílus érdekes, ha odafigyelünk rá, különleges nézőpontokat, kameraállásokat és képi megvalósításokat vehetünk észre.

tenger dala 1Nem utolsó sorban pedig meg kell említeni a zenét, Bruno Coulais és a Kila nevű ír folk együttes munkáját. A zenei elemek kiemelten fontos szerepet töltenek be a történetben (például a fókatündér dala), így autentikusságukat és szépségüket különösen nagyra lehet értékelni. Különleges, népi hangszerek szólalnak meg, hagyományos dallamokat játszva, a hangulat tehát kifogástalan. A készítők gondosságára utal az is, hogy a dalszövegek nem csak a nyelv által kapcsolódnak az ír kultúrához, hanem tartalmukkal is, hiszen William Butler Yeats versei ihlették őket. Az ilyen magas fokú odafigyelés és igényesség a forráskultúrát illetően olyasmi, amit sajnos igazán ritkán látni.

tenger dala 5

Mindent összevetve, ha valamelyik gyerekismerősünknél érik már egy közös mozizás, A tenger dala garantált siker lesz. Szép, megindító, izgalmas és nagyon ír.

Szerző

PillerEmi
Korábbi szerkesztő

Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.