Őszinte leszek – még mindig keresem az államat.
Coulson és Hunter saját kezükbe veszik a dolgokat, első napirendi pontjuk pedig Skye felkutatása. El is mennek a kabinba, ahol a lány volt, ám ott csak a Skye távozásáról – és az azt megelőző eseményekről – készült biztonsági felvételt találják. Az elkeseredett Coulson drasztikus lépésre szánja el magát: szándékosan beindítja a riasztót, odahívva Gonzales embereit – ám azért megnyugtatja Huntert azzal, hogy hívott erősítést. Eközben a Játszótéren Gonzales szent céljává tűzte ki – amellett, hogy a saját oldalára állítsa Mayt –, hogy kinyissa a Szerszámosdobozt, ami feladattal Fitzet akarja megbízni – csakhogy a mérnök kijelenti, hogy akkor ő inkább hátat fordít mindennek, és elhagyja a bázist. Jemma viszont hajlik rá, hogy segítsen Gonzalesnek, Bobbi pedig kezdi megkérdőjelezni, hogy vajon jó döntéseket hoz-e. Eközben Skye az Inhumanek titkos központjában tér magához, ahol találkozik Lincolnnal (Luke Mitchell), a fiatal, orvosnak készülő Inhumannel, aki azért van ott, hogy mind fizikailag, mind lelkileg átsegítse a változáson – ami esetében igencsak nehéz feladatnak bizonyul, hiszen amíg mások egész életükben erre készülnek, addig Skye-t rögtön beledobták a dolgok sűrűjébe.
Egy szóval tudnám leginkább jellemezni ezt az epizódot: zseniális. Egyszerűen zseniális. Voltak hatalmas csavarok, rajongószíveket melengető apró cukiságok, haláli beszólások, a cselekményen eddig tátongó lyuk betömése, mitológiabővítés, finoman terjengő, enyhe összeesküvés-szag, no, meg két akkora csavar, hogy mondom, azóta is keresem az államat. Most már csak azt kell eldöntenem, hol is kezdjem ennek a csodának beillő negyven percnek az elemzését.
Vegyük mondjuk először Coulsont és Huntert. Azt eddig is tudtuk, hogy mindkettejüknek elég érdekes, viszont nagyon is szórakoztató humora van – most viszont az is kiderült, mi lesz, ha ezt a kettőt összeeresztik. Maradjunk annyiban, hogyha nem jön össze a S.H.I.E.L.D. megmentése, akkor ez a két imádnivaló idióta simán összehozhat egy stand up comedy duót. Simán megélnének belőle. De a haláli szóváltásokat félretéve, maga a történetszáluk is jó volt, bár esetükben egy nagyobb ív kezdeteit láttuk csak – igazi céljuk ebben a részben nem volt más, mint valami használható – vagy legalábbis nem öngyilkosság-szagú – terv kiötlése és szállítóeszköz beszerzése. Karakterileg viszont nagyon érdekes Coulson hozzáállása a dolgokhoz: komolyan megfontolta, amit Gonzales mondott neki, mivel úgy érzi, lehet benne igazság – lehet, hogy jobb lett volna, ha halott marad –, és mivel nagyra tartja ellenfelét. Amivel el is érkeztünk a következő napirendi ponthoz: Gonzales.
Az idősebb ügynökkel kapcsolatban egy Star Wars-idézet – azt hiszem, Obi-Wan szájából hangzott el, bocsánat, ha nem szó szerint idézem – jutott eszembe: csak egy Sith gondolkodik végletekben. Nem tudom, hogy ez most ebben az univerzumban mit mond el Gonzalesről, de annyi szent: ő bizony végletekben gondolkodik, méghozzá szemellenzősen. Eldöntötte, hogy Coulson az ellenség, akit meg kell állítani, akitől meg kell szabadulni – közben persze mondja, hogy persze, ideálisabb körülmények között nem rohanták volna le a bázist, hanem szimplán meghívatták volna magukat. Hát mondok neked valamit, barátocskám: ezt így is megtehetted volna. Ehhez jönnek még olyan dolgok, hogy bár állítja, hogy nem akarja kiiktatni Skye-t és Coulson – pont, hogy meg akarja ezt előzi –, minden tettéből látszik, hogy pont erre vágyik. Meg felrója, hogy Skye rátámadt hét ügynökére – miután azok rátörtek és fegyverekkel kergették az éjszakában. Szóval én elhiszem, hogy a pasi a saját értékrendje szerint jót akar, viszont azt nagyon rosszul csinálja.
De legalább Fitzék jól bemutattak neki. Istenem, milyen elképesztően jó volt ebben a részben a két tudós! Már a múlt héten látszódott, hogy kezd változás beállni a kapcsolatukba, méghozzá pozitív változás, és ezt még tovább vitték ebben a részben az írók. Méghozzá zseniálisan. Részben kettejük miatt éri meg kétszer is megnézni az epizódot, mert van olyan jelenetük, amiben a dialógus csak akkor érthető igazán, ha tudjuk, a végén mire is megy ki a játék. Amúgy pedig nem egy cukiság hozzájuk kapcsolódott az epizódban: ugyanis előkerült a perui selfie! Ne szégyelljétek magatokat, ha halványlila gőzötök sincs, miről beszélek. Még a második részben volt egy maximum két másodperces, kvázi a háttérben lezajló jelenetecske, mikor is a maya templom előtt állva Fitz és Simmons készített egy selfie-t. Megismétlem: ez a második részben történt. És most előkerült a fotó. Meg aztán az epizód végén még Fitz kedvenc szendvicse is. Szavak nincsenek most arra, mennyire imádom az írókat.
És ha már ott tartunk, hogy milyen zseniális húzásaik voltak ebben a részben az íróknak – észrevettem egy olyan kis – látszólag – apróságot, aminek hatására lendületből homlokon csaptam magamat ma reggel a buszon (biztos nem néztek bolondnak az utastársak). Emlékeztek, mikor a The Things We Buryben Cal Whitehall-lal beszélget, és a jelenet végén kijelenti, hogyha mindennek vége, végre újra együtt lehet a családjával, méghozzá a túlvilágon (in the afterlife)? Ez a kis mondatocska akkor rettentő creepynek tűnt, és teljes egészében azt lehetett leszűrni belőle, hogy Cal arra készül, hogy megölje Skye-t és utána magával is végezzen, hogy a halálban újra együtt legyen a család. Erre most mit tudunk meg? A Túlvilág – Afterlife – nem egy elvont fogalom, hanem egy tényleges hely: az Inhumanek központja. Na, ez az a pont, ahol tényleg padlót fogtam.
Ugyanis mit jelent ez? Cal terve végig, egészen végig az volt, hogy Skye eljusson Túlvilágba, vagy ahogy kínaiul mondják, Li Shibe. És itt jön egy ismételten kicsit creepy, viszont nagyon durva összeesküvés, ami egyben betömi azt a cselekmény-lyukat, amit a Kree pasas hirtelen megjelenése okozott a Who You Really Are-ban. Az a helyzet ugyanis, hogy a szervezett Inhumanek már rég nem használják a templomot az átváltozás helyéül – Skye és Raina viszont ott esett át a Terrigenesisen, és ezért indultak be a Kree-k Inhuman-riasztói, probléma megoldva, legalábbis ami a Kree látogatót illeti. Viszont most jön a creepy rész: mert bár az Inhumanek kifejlesztettek egy másik módszert a Terrigenesisre – ami nem tudni, pontosan mi –, azon nem esik csak úgy át mindenki. Nem, azt hosszú évek alatt zajló felkészítés és kiválasztási folyamat előzi meg, és mindössze pár éveként egy-két embernél engedélyezik. Vagyis ha Skye szimplán csak eljutott volna Li Shibe, ahol elmagyarázzák neki, mire is számíthat, és úgy dönt, túl akar esni rajta, akkor sem biztos, hogy megengedték volna neki. Így viszont a templomban a lány kvázi „megkerülte a sort”, igaz, akaratán kívül. Mindezt azért, mert Cal így akarta, és az elejétől kezdve így tervezte (amivel amúgy úgy tűnik, kivívta Gordon haragját). Most már csak az a kérdés: miért akarta Cal annyira, hogy Skye mindenképpen átessen a Terrigenesisen?
És ha már Li Shinél járunk, úgy illik, hogy szóljak pár szót az új karakterről, Lincolnról. Ahhoz képest, hogy mennyire hype-olták a srácot, és már hónapokkal ezelőtt mennyire próbálták Skye új, lehetséges udvarlójaként beállítani, Lincoln elég… ártalmatlan. Nem azt mondom, cuki a maga módján. Volt pár jó sora. Szimpatikus. Meg persze Inhuman menő erővel, de valahogy akkor is olyan „cuki szomszédsrác” kisugárzása van. Arról nem is beszélve, hogy bár orvosi tudása, és amiatt, hogy őt rendesen fel tudták készíteni anno a saját Terrigenesisére, Lincoln mindössze egy futónak tűnik a nagy Gordon-Cal-S.H.I.E.L.D.–sakkjátszmában. A jövőre nézve el tudom képzelni, hogy Skye bajtársa lesz, hogy segíteni fog neki, sőt, azt is, hogy rövidtávon lesz köztük valami. De hosszútávon? Lincoln cuki, de messze nincs olyan kémiája Skye-jal, mint Wardnak – aki amúgy majd két hét múlva tér vissza, méghozzá elég menőnek tűnő sztorival. De akkor meg miért kellett őt ennyire hype-olni? Azért, kérem szépen, hogy a showrunnerek elvonják a figyelmet a két nagy csavarról.
Mikor két nagy csavart emlegetek, akkor két karakter nagy visszatéréséről beszélek. Egyikőjük esetében ugyan az elmúlt napokban teóriázgattuk a fandomon belül, hogy visszatérhet, ám végül mindig arra jutottunk, hogy ez lehetetlen. Nos, most kiderült, hogy nem az (tanulság: képregényben és képregény-feldolgozásban soha, de soha nem lehet biztos benne az ember, hogy valaki tényleg feldobta a tappancsot, vagy ha meg is halt, akkor halott is marad). A másik csavar viszont tényleg hatalmas sokk volt, hiszen ezt egy az egyben sikerült eltitkolni a fandom elől – komolyan mondom, senki még csak nem is sejtette. És mikor a delikvens megjelent, akkor lehet, hogy kikerekedett kicsit a szemem. Meg kiabáltam kicsit a képernyővel. És haldokló bálnára emlékeztető hangokat adtam ki. Szóval ezért kellett Lincolnt hype-olni.
Egy pillanatra még hadd kanyarodjak vissza Gordonhoz, aztán esküszöm, befejezem a cikket (legalábbis azt hiszem, már minden egyébről írtam, amiről akartam). Már megjelenésétől kezdve emlegetem, hogy nem bízom a szemtelen Inhumanben – egyszerűen túl jó ahhoz, hogy igaz legyen. És úgy tűnik, a végén még igazam is lesz – legalábbis abból, ahogy megfenyegette Calt, eléggé ez jött le. Mondtam már: amit Gordon jónak ítél, az nem biztos, hogy Skye számára is jó. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy bár az epizód alatt többször is elmondták a lánynak, hogy távozhat, ha szeretne, nem vagyok benne biztos, hogy ezt tényleg meg is engednék neki, ha el akarna menni. És nem mellesleg: hová is kellett mennie végül Gordonnak, mikor úgy volt, hogy pizzát hoz Chicagóból? (Engem nem fognak még egyszer átverni, én mostantól már tényleg minden egyes kis hülye részletre figyelni fogok.)
Summa summarum: közel tizenkét órája láttam (először) az epizódot, és még mindig nem sikerült visszatalálnom az alapbeálltásaimhoz. Az államat még mindig keresem, miközben ma már vagy fél tucatszor elmondtam ennek-annak (aki éppen hajlandó volt meghallgatni, vagy nem tudott elmenekülni előlem), hogy mennyire zseniális volt ez a rész. Eskü, csak akkor lehetett volna tökéletesebb, ha Ward is benne van – ám rá még két hetet kell várni, akkor viszont a hírek szerint össze fog állni Coulsonnal és Hunterrel, hogy együtt kutassák fel Skye-t. Ám hogy ehhez eljussunk, előbb túl kell majd élnünk a jövő heti részt, amiből megtudjuk majd, mi is történt Bahrainben.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
