Úgy ültem le megnézni az eheti részt, hogy nem sokkal korábban értesültem róla, hogy ez az évadfinálé, így nem igazán volt időm felkészülni a lelki megterhelésre, amit az epizód hozhat. A múltkorit ugyan nehéz volt karakterdráma szempontjából überelni, de a Marcónak sikerült. Figyelem, az esetleges érzelmi kitörésekért felelősséget nem vállalok!
Miután jól összeveszett Chuckkal (Michael McKean), Jimmy (Bob Odenkirk)a saját útját járja, bátyját meg sem látogatja. Egy nap bemegy Howardhoz (Patrick Fabian) bocsánatot kérni, amiért tiszteletlenül beszélt vele és hivatalosan is átadja neki a Sandpiper Crossing ügyet, hátha az ő cége többre megy vele. Ezek után főhősünk kivesz pár nap szabadságot és elutazik szülővárosába, Chicagóba, ahol összefut egy régi ismerősével, Marcóval (Mel Rodriguez). Marcóról annyit kell tudni, hogy csaló, aki különféle módokon tudja átverni az embereket és pénzt kicsikarni belőlük. A férfi azonban nem egyedül munkálkodik, anno Jimmy volt a segédje, és főhősünkre élete ezen szakaszában ragadt rá a „Slippin’ Jimmy” becenév. Miután elmesélik egymásnak mi minden történt azalatt, míg nem találkoztak, a két férfi a nosztalgia kedvéért visszatér a régi mesterségéhez és rövid idő leforgása alatt megszedik magukat pénzzel. A fiatalabb McGill azonban már nem tudja pár napnál tovább folytatni a dolgot, így visszautazik Albuquerque-be, ahol egy váratlan ajánlat tárul elé.
Eddigi tapasztalataim alapján kétfajta szezonfinálé létezik: az egyik a negyvenöt perces kirakós játék, amiben az epizód végére minden tiszta lesz, a másik pedig a kegyetlen, szíven ütős, levegőbe bokszolós, cliffhangeres verzió. Nos, a Marcóban sikerült eme két típusnak keverednie, de a végeredmény olyan zseniális lett, hogy időnként még mindig tennem kell egy-két kört a szobámban hitetlenségemben. A jellemábrázolás zseniális, a cinematográfia pompás – különösen a báros montázs, aminek ugyan van egy pici retró beütése, mégis eléggé egyedi, nem mellesleg pedig rendkívül hatásos is –, a záró szcéna háttérzenéjén pedig még mindig nem tettem túl magamat. És ez még szinte csak a csomagolás!
Ami a felszín mögött rejlik, az külön említést érdemel – ez pedig nem más, mint Jimmy McGill. Gondolom, mindenki, aki nézi a sorozatot, arra a pillanatra vár, amikor Jimmyből Saul lesz, ami teljesen érthető, viszont mivel eddig aránylag lassan és óvatosan épült a sztori, akármennyire is siettetnénk a dolgot, nem fog egyhamar bekövetkezni a várva várt átváltozás. Az eheti részben azonban már elég erősen jelen volt Saul Goodman. Ugyan még csak néha, egy-egy pillanatra tört felszínre, főleg Chicagóban, valamint az utolsó jelenetben, mégis érezzük, hogy igenis ott van. Jimmy zárószavaira érdemes különösen odafigyelni, mert nagy valószínűséggel az a két-három mondat lesz főhősünk jövőbeli filozófiájának alapja.
Most egy darabig nem lesz Better Call Saul, de, hogy pontosan meddig, arról egyelőre nincs információm. Az biztos, hogy nem fogunk unatkozni a következő évadban sem, addig viszont várnunk kell – mivel amerikai sorozatról van szó, ezért maximum fél évre saccolom a szünetet. A lelkünkben keletkezett űrt pedig addig kitölthetjük egy Breaking Bad maratonnal.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
