Már megint csak kérdések és semmi válasz, de legalább sok a szép, drámai momentum – ilyen volt a 12 Monkeys utolsó előtti része.
Cole haldoklik, ezért Cassie felkeresi Jones 2015-ös verzióját, hogy segítsen. A kötelező megdöbbenés és tagadás után Jones kitalálja, hogy Cole-t saját vére mentheti csak meg, vagyis elő kell keríteni a kicsi Cole-t, levenni a vérét, és beadni a nagynak. Csakhogy közben Aaron elvezeti a virágos gyilkost (akit „Pallid Man”-ként emlegetnek) Cassie házához, ahol egy kis lövöldözés meg miegymás után mindenki menne a dolgára, Cole azonban nem tud többé utazni az időben.
Tulajdonképpen eseménydús részről van szó – végre megtudjuk, honnan ismerte Jones Cole-t, több paradoxon is körbeér (például a cetlin lévő cím, amit a jövőbeli Cassie adott és a múltbéli Cassie használ fel), és még Cole apját is láthatjuk. A sok, főleg drámai, jelenet közepette azonban elsikkad egy nem is annyira apró kérdés: mi lesz a világgal? Mert a jövő még mindig létezik, a vírus el fog szabadulni, ráadásul Cole már nem utazhat többet. Jones (a 2015-ös) ennek ellenére nem akarja hallani az egész történetet, mert „ha a sors úgy akarja”, megtudja majd a jövőben, csakhogy ezzel azt az eseménysort betonozza be, ami eddig oda vezetett, hogy Cole majdnem meghalt és a vírus megállításához sem jutottunk közelebb.
A sok családi pillanatot viszont tényleg jó volt látni – Cole apja igazán megható jelenetekkel járult hozzá a történethez, és Jones eleinte nem kívánt terhessége is érdekes kontrasztot nyújtott jövőbeni, megszállott énjével. Cassie lassan maga is belátja, hogy mennyire szerelmes Cole-ban, és ennek egyébként nagyon itt volt az ideje. Ám attól, hogy a karakterdrámák szépen ki vannak bontva, még nem lehet túllépni a tényen, hogy a történet nem halad sehova.
Az egész első évadnak a dinamika a legnagyobb problémája, ezen az utolsó rész már nem fog segíteni. Amennyire megdicsértem az előző részt a jó felvezetésért, annyira csalódnom kellett a Paradoxban, ami szinte kihagyható epizód. A Shonin kétrészes évadzárást sejtetett, ehelyett gyakorlatilag semmi sem történt ezen a héten. Korábban írtam arról a félelmemről, hogy a második évad berendelésével majdnem minden remény elveszett arra, hogy érdemi információk derüljenek ki a közeljövőben a fő konfliktust, vagyis a vírust illetően. Ez a félelem beigazolódni látszik és őszintén szólva nem tudom, meddig lehet húzni a dolgot, amikor már az első évad is ilyen változó teljesítményt nyújtott (mert azért volt egy-két igazán jó epizód).
Összességében érzelmi intenzitása ellenére a Paradox csalódás volt számomra – nagyszabású, kétrészes fináléban reménykedtem, de úgy tűnik, az alkotók csak információ-morzsákkal tervezik kiszúrni a néző szemét. Várjuk ki a jövőheti évadzárást, de eddig nem mondhatni, hogy a 12 Monkeys túl jól teljesítene és kifejezetten fájó ezt mondani az olyan reménykeltő részek után, mint a Shonin.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
