Oldal kiválasztása

Hosszú-hosszú évekig volt a Hitman a kedvenc minimál-történetes akciófilmem. Ma, ahogy újranéztem, rájöttem, hogy egy kicsit talán túlzás minimál-történetesnek tartani ezt a játékadaptációt, bár az tény, hogy első sorban nem az intellektuális mondanivalója dominál, de a történet, amit a hullahegyek és pisztolyzaj alá tettek, néhány kisebb döccenéssel, de alapvetően megállja a helyét.

Hitman7

Az alkotók az intrót használják ki arra, hogy montázsszerűen elmeséljék, hogyan nevel A Szolgálat nevű titkos cég gyerekekből (majdnem) érzelemmentes gyilkológépeket, hogyan is lesz valakiből Hitman. A jelenetek abszurditását erősíti, hogy aláfestő zeneként az Ave Mariát vágták alá, ettől az egész valahogy steril lesz, és kellő távolságba repül ahhoz, hogy a nézőt ne üsse túlságosan szíven, mégis megragadja – és most, többszöri megnézés után már felgörbül a szám széle a gondolatra: ez a momentum bizony hozzáköti a film elejét a végéhez.

De van ám itt még más is, amire később visszatér a film: A tulajdonképpeni első jelenetben a 47-es ügynök/Hitman (Timothy Olyphant) Mike Whittier (Dougray Scott) Interpol ügynök dolgozószobájában vár a hazatérő férfira, majd tesz neki egy első hallásra nem túl fair, de visszautasíthatatlan ajánlatot, azután elmeséli a történetét, ami Nigériában kezdődik, és villámgyorsan Szentpéterváron lyukad ki.

Hitman9

A 47-es útját tökéletesen kivitelezett megbízásokból származó hullák szegélyezik, és ezeket követve lohol a nyomában Whittier, de a 47-es mindig egy lépéssel előtte jár, és nem is igazán érdekli, hogy a háta mögé nézzen, hiszen azt mindig biztosítja, egyszerűen csak a profizmusából eredően mindig óvatos. Teljesen felesleges ez addig, míg Mikhail Belicoff (Ulrich Thomsen) orosz elnök – a 47-es célpontja és megbízója, csőbe nem húzza „A Fiút” A Szolgálaton keresztül. Innentől fogva azonban az ügy személyessé is válik, és emberünk háromfrontos háborúba keveredik a saját cége, így ügynöktársai, az Interpol két mindenre elszánt nyomozója, és az orosz FSZB ellen. Ebbe a háborúba hajítja bele mondhatni ártatlan ágyútöltelékként és csaliként Belicoff a régi „szeretőjét”, Nikát (Olga Kurylenko), akit Hitman előbb megkímél, azután elrabol és kihallgat, később ismét megkímél, és végül megment, de hogy ez hogy jön így össze „A Fiúnak”, azt látni kell. Gondolom, az nem igazán kérdés, hogy ki marad talpon végül ebben a harcban, ám a válaszig elvezető út igen izgalmas.

Hitman3

Van azonban néhány hiba a képletben. Igencsak az elején járunk a filmnek, mikor elhangzik, hogy emberünk több mint száz akció során egyszer sem hibázott, sehol egy ujjlenyomat – majd úgy húsz perccel később csupasz kézzel nyomja meg a liftben a gombot… Persze ez még nem zárja ki, hogy sehol se hagyjon ujjlenyomatot, feltéve, ha nincs neki, de erre a film nem tér ki, ahogy arra sem, miként képes átlőni az orosz kommandósok testpáncélját és védősisakját, mikor erre később, egy egyszerű golyóálló mellény esetében nem képes. Van ezen kívül még néhány jelenet, ami marha jól mutat a vásznon, de megkérdőjelezhető a logikussága, de ez csak akkor zavar vizet, ha a néző nagyon kötözködni akar. Ezeknél kevésbé jelentős, ám annál viccesebb baki, hogy Nika arctetoválása néhány jelenetben az ellentétes oldalra kerül. Ilyen kaliberű bakiból egyébként akad még néhány, de mégis azt hiszem, hogy ezek nem rontják szignifikánsan a film élvezhetőségét.

Nagyon tetszett viszont a kis játszadozás Nika és Hitman között, ahogy a nő szemérmetlenül flörtöl a bérgyilkossal és az is, ahogy egy-egy pillanatban látni, ahogy még a 47-es ügynök is el-elgyengül, aztán visszanyeri sok év alatt kimunkált önuralmát a nő közeledésének ellenére is, és valami nagyon speciális módon vet véget a flörtnek. Mégis… érezhetően megkedveli Nikát, talán még többet is érez, de nem tud vele mit kezdeni, úgyhogy inkább azt csinálja, amit szokott.

Hitman8

47-es karakterét szépen árnyalják egy-egy flashbackkel, egy-egy mozzanattal, ami egy ilyen jól képzett, hidegfejű bérgyilkostól talán túl emberségesnek is tűnhet. Ezek miatt az apróságok miatt a nézőnek az a nyugtalanító érzése támad, ha a 47-es nem jár olyan szerencsétlenül, hogy A Szolgálat ráteszi a mancsát, akkor ő bizony jó ember lenne, ha még így is, a kiképzése ellenére is, maradt benne ennyi emberség. Ezt a feltevést alátámasztja az első jelenetben Whittierrel folytatott párbeszéde, amit akár belső morális válságként is lehet dekódolni a későbbiek fényében. Hiszen lehet-e rossz az az ember, akibe ölési technikákat oltottak erkölcsök helyett, mégis fellelhető benne nyomokban az emberség? Ugyanakkor ennek az opponense, hogy lehet-e jó, már abszurd kérdésnek tűnik, hiszen mégiscsak bérgyilkos, még ha nem is tehet róla.

De éppen ezek miatt Timothy Olyphantnál jobb színészt/arcot keresve sem lehetne találni 47-es szerepére, hiszen tagadhatatlanul van benne egy jó adag kisfiús báj, ugyanakkor ijesztő hitelességgel tudja hozni a szenvtelen harcost, akinek meg sem kottyan az emberölés, sőt, ha kell, a vérszomjas, már-már őrült gyilkost is szépen a vászonra pattintja, és ettől lesz ilyen jó a szerepében.

Hitman1

Nika karakterével lehetne az embernek egy kicsi problémája, épp azért, mert a korábbi tapasztalatai és Hitman kezdeti viselkedése, valamint bérgyilkos mivolta ellenére, élénken flörtöl a férfival. És igen, a reakciói nem normálisak, de nagyon is egybevágnak egy olyan nő karakterével, akinek igen zord körülmények között kellett testileg-lelkileg életben maradnia, akitől elvették a szabadságát és kihasználták a testét, szóval le a kalappal, mert bár az is indokolhatta Nika karakterének visszásságait, hogy ezt jóval könnyebb – és valljuk be, a néző számára jóval kevésbé megterhelő – megjeleníteni, de ennek ellenére a saját kontextusában értelmezve hiteles maradt.

Mindemellett a történet jól szerkesztett. Csavaros, minden mindennel összefügg, és a végén a néző is érti a kesze-kusza szálakat. Talán csak egyetlen mozzanat akad, ami megkérdőjelezhető, ez pedig az, hogy a film vége felé az Interpol talál egy kulcsot Hitman bőröndjében, amit még a film harmadában hagyott hátra, mikor rájön, hogy elárulták és rátör az FSZB. Ez idáig rendben is volna, ha az a kulcs nem egy olyan tervben játszana fontos szerepet, amit akkor még nem dolgozhatott ki, hiszen nem is lehetett rá szüksége. Persze ez is magyarázható 47-es profizmusának némi-nemű túlmisztifikálásával, de csak erőltetetten.

Hitman5

Végül még szót érdemel az is, hogy azokban a jelenetekben, mikor Hitmanek vadásznak a mi Hitmanünkre, kirajzolódik A Szolgálat neveltjeinek sajátos „etikai kódexe”, amit be is tartanak, ha az életük múlik is rajta.

Hallottam ugyan kritikát, amely felrótta a filmnek még azt is, hogy nem igazán olyan, mint a játék, de ebből a szempontból megítélni nem vagyok illetékes, azt viszont el tudom mondani, hogy bár a Hitman nem tökéletes film, de éppen elég jól felépített és pörgős ahhoz, hogy többszöri alkalommal is élvezetes és szórakoztató legyen.

Szerző

SzÁgi
SzÁgi
Szerkesztő

“Ha az elme gondolatokra éhes, legyenek éles fogai” – mondja Volys a sárkány a Bamarre hercegnőiben.