A World War Z talán az utóbbi évek legjobb példája annak a már-már közhelynek számító poénnak, hogy miért ne ítélj meg egy könyvet a belőle készült film alapján. Megnéztem a filmet és valami nem tetszett – ezt bővebben lásd Catleen kritikájában. De valami mégis megfogott, talán az a nyomasztó érzés, amit hagyott, mindenesetre, mikor felbukkant a párom asztalán a könyv – mindig is buktam a könyvekre, amikből film is készült, kövezzetek meg érte – hosszas szemezgetés és vívódás után lecsaptam rá. Gondoltam, majd én ezt jól összehasonlítom, ám minél tovább jutottam a könyvben, annál nagyobb lett a kérdőjel. Mit fogok én ezeken összehasonlítani??? De hát szóltak előre, én viszont csak miután láttam, hittem, de alaposan meggyőződtem.
Kezdjük talán a főszereplővel, aki a könyvben nincs, azaz, ha mégis tekinthető valaki annak, az a fiktív interjúkötetet elkészítő riporter, aki körbeutazza a fiktív poszt-apokaliptikus világot és interjút készít a túlélők egy részével, jellemzően fontos személyekkel vagy olyanokkal, akik ott voltak a dolgok sűrűjében. Annyi köze azért van az ENSZ-hez, hogy a bevezető szerint ez az interjúkötet a nekik készített jelentés alapja. Igen, ám, csakhogy – rögtön ugorjunk is át az időrendre.
A film in medias res, az események sűrűjébe dobja a nézőt. Gyakorlatilag, rövid felvezetés után ott kezdődik, hogy a járvány már Amerikában is elharapódzik, aztán hipersebességgel változnak át és szaporodnak a zombik, a vírus agresszívabb terjedésűvé mutálódik és gyorsabban rongyol végig a világon, mint egy hiperszónikus repülő, de persze azért főhősünktől mindig egy lépéssel lemarad.
Ezzel szemben a könyv kb. tíz évvel a nagyjából egy évtizedes zombi-háború után „íródik”, és bár ugyancsak az események elejére ugrunk az interjúk kapcsán, de világosan látszik, hogy a könyvbéli zombi-járvány terjedése lassabb, megfontoltabb hömpölygés. (Ha már itt tartunk, a zombik sem futkosó idegbolondok. Ráérősen hömpölyögnek ők is. Hová sietnének?) Annyi közös, hogy egy kínai kis faluból indul az egész, onnan indulunk mi is, majd szépen körbejárjuk a világot és végigkövetjük az egyes túlélők szemén keresztül, hogyan és miért terjedt a fertőzés, miért nem tudták megállítani és ki nyert ezen a járványon adott esetben iszonyú sokat. Annyira tipikus, az emberi nyerészkedés még akkor is, amikor az egész emberiség végveszélyben forog. Egy kicsit undorító, egy kicsit hányingerkeltő, de sajnos épp ettől lesz gyomorforgatóan hiteles. Mert igen… a társadalomkritikai vonal az bizony a könyvből ered, de a filmben épp csak annyira jelenik meg, hogy bepiszkolja a vásznat és esetleg egy kicsit felháborítsa a fogékonyabb közönséget. Ezzel szemben a könyv lapjain a szerző ezerféle emberi aljasságot és balgaságot vesz górcső alá, és ezek közül csak néhány a kapzsiság, a butaság, a kivagyiság vagy éppen a vallási fanatizmus és a babonásság. Szegény érzékeny lelkem már-már fulladozott egy kis Disney-ért, ami azt mondja, hogy ez így nem történhet meg, közben pedig tudható a történelemből, hogy bizony ezek többsége már meg is történt a maga idején.
Néhány elemet, történeti mozzanatot azért átemeltek a könyvből a filmbe, például az Izraelben játszódó jelenetet is, de annyi drámaisággal öntötték nyakon, hogy csak nyomokban maradt felismerhető, mert ugyebár anélkül kicsit nehéz lett volna tovább fényezni Lane-t (Brad Pitt) és még párszáz reflektorral rávilágítani, hogy mekkora hős, az emberiség megmentője. (Morzsoljunk el pár könnycseppet.) Ezzel szemben a könyv hősök és antihősök tucatjairól szól, akinek mind megvan a maga története és drámája és ezeket a személyes történeteket veszi fel az író, és bár fiktív alanyainak többsége katona – még jó hogy –, de kultúrájuk merőben más, és erre az író nagy hangsúlyt fektet. Igaz, hogy talán valamivel erősebb fókuszt kapnak az amerikaiak, mint más nemzetek és valahogy érezhetően az amerikaiak megoldása sikerül a legpengébbre, de ennyi nemzeti büszkeséget hagyjunk jóvá amellett, hogy olyan jól belebújt annyi más nemzet bőrébe is.
Más persze a megoldás is. Míg a filmben pikk-pakk előkerül egy megkérdőjelezhető, de érdekes megoldás, amivel seperc alatt megoldják a problémát, addig a könyv nem ilyen derűlátó. Brooks regényében nincsen királyi út, az emberiség sajnos kénytelen valami kevésbé frappáns, de annál realisztikusabb megoldással előrukkolni, ha életben akar maradni, legalább faj-szinten.
Ó, és igen, ez a realizmus és a mindenféle értelemben vett alaposság a könyveredetire nagyon is jellemző. Persze lenne még pár szempont, ami mentén fiktív interjúkat készíthetett volna Brooks, de alapvetően olyan hátborzongató alapossággal dolgozta ki a történetét, olyannyira mindenre odafigyelt, kezdve a kulturális sajátosságoktól, a modern kori társadalmi jelenségeken át, a pszichés rendellenességekig, hogy szinte azt éreztem a lapokat forgatva, hogy wtf… átaludtam egy zombiapokalipszist vagy utána jött a mátrix és azért macskázok én most itt boldogan?
Összefoglalva tehát minden eddigit, szóljon, aki érti, hogy készülhetett ebből a könyvből ez a film, mert nekem nem terjed ki rá a fantáziám. Azt viszont állítom, hogy egy messze ütősebb filmet lehetett volna összehozni, ha követve a könyv példáját egy fiktív dokumentumfilmet forgatnak le és az egyes interjúalanyokat mintegy narrátorként felhasználva visszaemlékezésszerű bejátszásokban jelenítik meg az események. Oh, persze… nem lett volna benne szerep Brad Pittnek és nem lett volna elég csilli-villi, és ezek mellett másodlagos az eredetiség, hiszen nem lehet a néző arcába vágni csak úgy egy ilyen erős társadalomkritikát.
Szerző
-
Szerkesztő
“Ha az elme gondolatokra éhes, legyenek éles fogai” – mondja Volys a sárkány a Bamarre hercegnőiben.
Korábbi cikkek
Film2021-12-0410 vidám film déli depresszió ellen
Akciófilm2021-08-24Lőpor turmix (2021)
Évadértékelő2021-08-08Lucifer az Újvilágban – 5. évad kritika
Dráma sorozat2021-06-10Lucifer 1. évad – évadértékelő
Trackback/Pingback