Aki eddig még nem találkozott Lucio Fulci nevével, az sürgősen pótolja be eme hiányosságát, mert Fulci papa, bár nem olyan népszerű, mint a zombi nagyapa Romero, de a mai napig a legnagyobb horror nevek között említik, akárcsak legismertebb filmjét, az 1981-es A Pokol hét kapuját.
„Szembenézel majd a sötétség tengerével, és minden titka feltárul előtted.”
Filmünk első öt percében egyből azzal találjuk szembe magunkat, hogy egy derék festőt a helyi város lakosságának egy része válogatott, és meglehetősen szadista módszerekkel küld a másvilágra. Utána ugrunk is ötven évet, ahol a főhősnőnk, Liza Merill (Catriona MacColl) megörökli az egykor gyilkosság helyszínéül szolgáló hotelt, amit neki is áll felújíttatni – már ha nem hunyna el minden második felbérelt munkás, kiknek halála és a túlvilágról visszatérő, egykori megmentőből nemezissé váló festő, Schweick (Antoine Saint-John) nem akarná kitárni a hotel alatt lévő, a Pokolba vezető hét kapu egyikét.
Mint az várható a halálnemek kellően változatosak és brutálisak, már-már naturalisztikus szintet is ütögetik, a szereplők elég sablonosak, de még így is jobb őket nézni, mint akármelyik vernyogó kiscsajt, akit épp felszabdalnak. De a filmben messze a legjobb dolog, az a történet és a hangulat kialakításának mesteri színvonala. Mint azt említettem a karakterek harmatgyengék, a drámai jeleneteket mégis képesek hitelesen előadni, amik a vérfagyasztó háttérzene miatt csak még jobban pumpálják az adrenalint. A sminkmesterek kezeit összecsókolom az élőholtak kinézete miatt, valamint a főhelyszínként szolgáló, évtizedek óta üresen álló hotel is telitalálat volt. Hát igen, Fulci nem adott ki rossz minőségű filmet a kezei alól – furcsát igen (például: Temetőre épült ház), rosszat nem.
A Pokol hét kapujának egy nagy baja van: az pedig a kora. Sajna kicsit sem mai, és ez meg is látszik rajta, továbbá elég súlyos volt a pénzhiány is,– nos, nem lehet mindenki úgy eleresztve, mint Romero papa. A szinkron az elég találó, és mint mondtam a zene (ami engem leginkább egy démonikus gregorián dalra emlékeztetett) a maga nemében a legjobb, amit csak az olasz horror atyja meg tudott komponáltatni Fabio Frizzivel.
Mindenkinek ajánlani tudom A Pokol hét kapuját. Lehet, lesznek (sőt, biztos hogy lesznek) olyanok, akik a „retro” kinézete és stílusa miatt nem fogják szeretni, de ha mellőzzük a körítést, akkor egy igazi, vérbő horrort kapunk, aminek – dobpergés – nem happy end a vége. Köszönöm, Fulci papa.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback