Úgy tűnik, az előző évadi mélyrepülés után a sorozat mostanra nagyjából beállt egy nem túl kiemelkedő, de kellemesen szórakoztató színvonalra.
Derek hiába tért vissza, Meredith nem hajlandó vele beszélni, inkább arra unszolja a férfit, hogy töltse a napot a gyerekekkel, azzal a kijelentéssel, hogy este majd megtárgyalják a dolgokat. Meredith ugyanis attól fél, hogy férje hirtelen megjelenése azt jelzi, hogy valamiért bocsánatot akar kérni, és ez sokat ront a nő koncentrációján. Owen anyját behozzák a sürgősségire, miután elesett a zuhanyzóban – megjelenése pedig kellemetlen meglepetést hoz magával az orvos számára. Kiderül ugyanis, hogy az idős hölgy kapcsolatban él, méghozzá egy olyan férfival, aki akár a fia is lehetne. Mindeközben a rezidensek szinte ölre mennek a traumai szolgálatért, amiből Jo kerül ki győztesen, hogy utána egész napját egy olyan nővel töltse, akinek valami féreg fészkelte be magát az orrába.
A fő hangsúly leginkább Meredith-re valamint Derekre esett. Ez utóbbi esetében kis flashbackeket is kaptunk, amik bemutatták, mi is történt Derekkel azóta, hogy Washingtonba ment. És bár ezek a kis jelenetek engedtek némi bepillantást az életébe, igazából csak olyan ízelítőként működtek, valódi, koherens történetet, amivel azonosulni lehet, annyira nem mutattak, inkább a kutatásában résztvevő egyik nőre, Renére fókuszáltak, akivel Derek vagy megcsalta Meredith-t, vagy nem.
Ami a nőt illeti, tetszett, ahogy továbbvitték, és egyben le is zárták az utóbbi két epizódón átívelő szálát, miszerint Derek távozása óta nem vesztett el beteget. És igen, volt pár jó pillanata a karakternek, de azok is igazából Alexnek köszönhetők, aki komolyan veszi a ráhagyott szerepet, és helyt áll Meredith „emberének” pozíciójában. Viszont Meredith… Nem fogok kertelni: van egy nagyon szép, szívbe markoló párbeszéd az epizódban a szerelemről Meredith és Derek közt, ami önmagában tényleg jó, csak arra késztetett, hogy elgondolkodjak valamin. Tulajdonképpen miért is szereti Derek annyira Meredith-t? És nekünk miért kéne annyira szeretnünk a nőt? Kérem szépen, ez egy pukkancs. Egy rosszindulatú, tüskés, keserű, esetenként neurotikus pukkancs. Megpróbáltam felidézni, mikor éreztem utoljára irányába igazi szimpátiát – nos, talán akkor, mikor Lexi meghalt. És annak már közel három évada. És akkor is inkább az vezetett, hogy szerettem Lexit.
Owen és anyjának története érdekes volt, és tökéletesen bemutatta azt a szituációt, amit tulajdonképpen minden résztvevő elszúr. Az idős hölgy részéről az volt a hiba, hogy bár már fél éve járt kedvesével, ezt képtelen volt közölni a fiával (azért ennyi idő alatt keríthetett volna rá alkalmat, főleg mivel komolynak tűnik a dolog), Owenéről pedig a modortalan, egyenesen bunkó reakció. A konfliktust végül szépen feloldották, viszont kicsit úgy éreztem, hogy a történetszál alatt végig a végletek közt ugrándoztunk. Valamint még a szituációt övező kettős mércéről is elmélkedtem egy sort: itt ugye adott volt egy idős hölgy és egy fiatalabb férfi, akik kapcsolata rögtön negatív visszhangot és ellenkezést váltott ki. Ezek után pedig nem tudom megállni, hogy ne játsszak el a gondolattal, hogy mi lett volna, ha szerepek fel lettek volna cserélve?
A rezidensek történetszála, amiben jelen esetben Jo, Stephanie és Ben vett részt, egészen mellékvágányon haladt, viszont kellemes kis comic reliefet vitt az epizódba, kicsit olyan abszurd hangulatot keltve, ami még az első évadokra volt jellemző. Mivel volt itt kunyizás, lekenyerezés, pióca az orrban, és egy ponton még Bailey is beszállt – és, mint mindig, most is hatalmasat ütöttek a jelenetei.
Bár olyan hatást már régen nem tud kiváltani belőlem ez a sorozat, hogy legszívesebben újranézném a részt, azért – igaz, egyszer-kétszer vitatkoztam a szereplőkkel, hogy hülyeséget művelnek – élveztem az eheti részt, és úgy vagyok vele, ha a széria képes tartani ezt a színvonalat, akkor befizetek rá jövőre is.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
