A múltheti részben aránylag sok karaktert mozgattak az alkotók, a cselekmény több helyszínen játszódott, és nagyjából harmonikus egyensúly volt a krimi és az akció között. Ehhez képest a mostani epizódban újból főhősünk kapja a legtöbb játékidőt, és rajta kívül csak egy másik karakter részesül figyelemben. Ami pedig a stílust illeti, egyértelműen a krimi dominál, ami egy kis komédiával van fűszerezve.
Jimmy (Bob Odenkirk) egyelőre pihenteti a Kettleman-ügyet, és inkább az idősekkel foglalkozik. Munkája nagyjából annyiban merül ki, hogy végrendeleteket állít össze nekik, amiért még túlságosan nagy fizetés sem jár, mégis úgy gondolja, jó lesz neki ez a terület. Történik azonban valami, ami gyökeresen megváltoztathatja az életét: mikor meglátogatja egyik kliensét, Mrs. Landryt (Jean Effron) hosszabb beszélgetésbe elegyednek. Mrs. Landry egy igen tehetős idősek otthonában lakik, ahol azonban túl sokat vonnak le az ott tartózkodók nyugdíjából. Jimmy el is kér pár számlát a kliensétől, és kiderül, hogy az otthon igazgatósága bizony itt-ott többet kér, példáula higiéniai cikkekért, mint amennyibe azok valójában kerülnek. Amikor Jimmy szembesíti ezzel a problémával a könyvelőt, az azonnal kipenderítteti őt, és beledobja a papírokat az iratmegsemmisítőbe, ezzel egyértelműen jelezve, hogy valamit elsumákoltak. Jimmyt nem hagyja nyugodni az eset, még a szemetesből is képes kibányászni a felszeletelt papírdarabkákat, csak hogy bebizonyítsa az igazát. Dolgát megkönnyíti, hogy bátyja, Chuck (Michael McKean) segít neki nem csak a bizonyíték összerakásában, hanem a jogi folyamat beindításában is.
Ha valamit bebizonyított a Rico, akkor az az, hogy Jimmyhez egyáltalán nem passzol az idősjog. Ő akkor érzi jól magát, akkor tud igazán kibontakozni, ha valami fejtörést okozó szituációba kerül, ahol azon múlik a sikere (vagy éppen a veszte), hogy képes-e megtalálni a törvény kiskapuit, valamint nyílván az, ha a lehető legmeggyőzőbben tud érvelni. Ilyen lenne a Kettleman-ügy, ami tényleg élet-halál harc, ez viszont jelen állás szerint lehetetlen feladatnak tűnik. Most már az is majdnem teljesen biztos, hogy amíg Jimmy nem lép ki bátyja árnyékából, addig nem lesz sikeres. Az ő kapcsolatuk fivéri szempontból gyönyörű és példás, hiszen mindig támogatják egymást, viszont Jimmy bizonyos szempontból túlságosan függ még Chucktól, így, míg saját lábra nem áll, addig mindig ő marad a tipikus „kisebbik”.
Az epizód komédia jellegéről is ejtsünk pár szót. Eddig Jimmy frappáns beszólásain és bénázásain nevethettünk a legtöbbet, aztán jött pár drámaibb rész, ami szinte el is felejtette velünk, hogy ezt a sorozatot viccesnek szánták. A Ricoban a fő humorforrás egy bizarr szituáció, amin egyszerre röhögjük magunkat könnyesre, fanyalgunk és sajnáljuk az eset elszenvedőjét. Ugyan már ezerszer elsütöttek ezt a poén, főleg akcióvígjátékokban, mégis betalál ezeregyedszerre is. Az imént említett jelenetet Bob Odenkirk alakítása koronázza meg – ha nem tudnám róla, hogy humorista, akkor is azt mondanám, hogy zseniális, ám ez a tény csak még érdekesebbé és viccesebbé teszi a szcénát.
Legközelebb elvileg ismét egy drámaibb epizódot kapunk, úgyhogy az eheti, komikusabb rész egy levegővételnyi pihenést azért megengedett nekünk. A Better Call Saul még mindig izgalmas, a cselekmény lépésenként, de szépen építkezik – én továbbra sem tudok komolyabb negatívumot felhozni.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback