Múltkori cikkemet azzal a kérdéssel zártam, vajon mit hoz majd a Sarah Jane kalandjai többi évada, és azt kell, hogy mondjam, a második szezonban is nagyjából ugyanannyi van, mint az elsőben: akció akció hátán, nem túl komplikált, de aránylag szerethető karakterek, valamint ismerős és teljesen új szörnyetegek.
Cselekményleírást nehéz adni, mert ugyanaz történik, mint eddig: Sarah Jane Smith (Elisabeth Sladen) szinte mindennap megmenti a világot három tizenéves társával. A mostani szezonban találkoznak egy egyedül maradt sontarannal, legyőznek egy rendkívül erős telepatikus lényt, akit mások félelme éltet. Láthatunk továbbá egy magát kiválasztottnak nevező, őrült asztrológust, aki vakon hisz az ősi erőkben, aztán a kis csapat rábukkan egy ősi, ám nagyon veszélyes medálra, időutazós kalandban is van részünk, végül pedig egy olyan földönkívüli fajjal ismerkedhetünk meg, ami nemcsak hogy ronda, hanem még rendkívül manipulatív és bosszúszomjas is. De – mint ahogy eddig mindig – amíg Sarah Jane-t és társait látjuk, addig cseppet sem kell féltenünk a Földet.
Először a szereplőkről essék pár szó, ugyanis történt egy kis változás a csapat felállásában. Maria Jackson (Yasmin Paige) elköltözött az Államokba, miután apja, Alan (Joseph Millson) kapott egy remek állást Washingtonban. Maria azért még az első két epizódban jelen volt, utána viszont Rani (Anjli Mohindra) került a helyére, aki szerintem sokkal kevésbé szimpatikus. Eleinte Mariáért sem volt annyira oda, azonban pár rész után egészen megkedveltem, Ranit viszont egy évad alatt sem sikerült. Egyrészt nekem alapból nagyon rámenős és tudálékos a csaj, az ellenszenvet pedig csak erősíti a karaktert játszó színésznő eltúlzott arcjátéka. Tudom, gyerekszínészekről van szó, nem kell tőlük Oscar-díjas alakításra számítani, de a többieknek valahogy mégis jobban sikerül megeleveníteni a rájuk szabott személyeket, mint neki.
Külön említést érdemel a kilencedik és tízedik epizód, amikben betekintést nyerhettünk Sarah Jane múltjába és érzelmi világába – mindezek eddig olyan területek voltak, amiket főhősnőnk igyekezett elrejteni. Sarah Jane-t eddig egy két lábbal a földön álló, racionális embernek ismertük meg, akiről hiába tudjuk, hogy valójában nem ilyen, voltak olyan helyzetek, amikben meglehetősen hűvösen viselkedett. Az előbb említett két részben azonban kicsit megismerhettük milyen az, amikor engedi, hogy az érzelmei úgymond átvegyék az irányítást az esze felett, és mindez egy olyan gyönyörű és szívhez szóló történet keretében lett prezentálva, hogy bizony az én könnyeim is eleredtek. Ezek után mindenképp más színben látom a karakterét!
A cikkem végére rájöttem valamire: nem szabad ugyanúgy tekintenem a Sarah Jane kalandjaira, mint az összes többi sorozatra, amit nézek. Az egy dolog, hogy ez a széria első sorban gyerekeknek szól, mégis sokkal több, mint valami mesés, mézes mázas sztori. Ezek a kalandok ugyanúgy szólnak felnőtteknek is – ugyanúgy megérintenek, mosolyra buzdítanak, félelmet keltenek, valamint megríkatnak, mint az „érettebb” történetek. Épp ezért ajánlanám nem csak azoknak, akik már jártasak a Ki vagy Doki szériákban (bár sokszor nem hátrány egy kis háttértudás), hanem szó szerint mindenkinek, mert ez a széria képes minden egyes korosztályhoz szólni.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback