Mivel a Verdákat a Pixar gyártotta, ezért igen nagy elvárásaim voltak vele szemben, ám a film nemhogy ezeket nem tudta megugrani, de még egy harmadrangú animációs filmét sem. A stúdióra oly jellemző újító szellem most elveszett, és helyette maradt a klisés megoldás, és a tucatszor látott történet – de az is bugyután elmesélve.
Villám McQueen, az újonc versenyző szinte a semmiből tört az élre és lett mindenki favoritja a Szelep Kupán. Ennek hatására McQueen kissé elszállva magáról nem figyelt másra önmagán és dicsőítésén kívül, ennek megfelelően lenézi csapatának minden tagját, a szponzorát, és csakis azzal törődik, hogy első legyen, és ezáltal egy előnyös szerződést kössön a Dinocóval. A kupán azonban hármas holtverseny alakul ki, és McQueen, mialatt a mindent eldöntő versenyre tart elveszti kamionját és egy félreeső kisvárosban, Kipufogó-fürdőben találja magát, ahol nagyon gyorsan összeakasztja szélvédőlapátját a helyi rendőrrel, és ennek következményei lesznek.
Bár Doc, a városka kissé idősödő bírója megszabadulna a hírességtől, Sally javaslatára úgy dönt, hogy mégis megleckézteti McQueent, akinek meg kell javítani az általa szétzúzott utat. A nagy versenyzőnek ez persze derogál, és mindent megtesz, hogy megússza a dolgot, ám Doc versenyzési ajánlatát nem tudja visszautasítani, ahol a legnagyobb meglepetésére vereséget szenved. Innentől fogva McQueen hajlandó együttműködni a helyiekkel, és szépen-lassan a szívébe zárja ennek az elfeledett kisvárosnak minden lakóját.
Meglepő a sztori? Egy kicsit sem. Kiszámíthatóak a fordulatok és a végkifejlet? Teljes mértékig. Élveztem? Nagyon nem! Ennek a történetnek minden aspektusát szeretnem kellene, hiszen az, hogy animációs film, ráadásul tárgyakat kapnak ezúttal személyiséget egy igen nyerő ötlet a szememben, de egyszerűen a sztori annyira gagyin van összerakva, hogy képtelen voltam élvezni akár egy percét is. A Pixar korábban olyan mind felnőtt, mind gyerekfejjel élvezhető darabokat alkotott, mint a Bogár élete, vagy az örök kedvencem, a Szörny Rt., de a Verdák nemhogy a nyomába sem ér ezeknek az alkotásoknak, de még a rajtvonalhoz sem állhatna.
A főszereplők valójában skiccszerű karakterek, akik egy-egy funkciót látnak el, ám ezek is teljesen kiszámíthatók és szinte percre pontosan belőhető, hogy mikor is lőhető be életükben a fordulat. Nem adódott olyan pillanat a filmben, amit ne lehetett volna már tudni jó előre, és sokszor az események azért következtek be, mert úgy gondolták az alkotók, nem azért mert következetes vagy logikus.
Egyedül az ötletességet tudom dicsérni, hogy a járműveket egy teljesen önálló világba ültették át, ahol traktorok legelésznek és az autók a repülőkben utazgatnak – gyakorlatilag ezekért érdemes megnézni a Verdákat, mert ezek az apróságok valóban üdítőek és stílusosak. Sajnos a filmből készült egy folytatás is, illetve egy spin-off, Repcsik néven – ez utóbbi egy fokkal jobb, mint a Verdák.
A Pixar ezúttal az újító szellemmel nem tudta együtt hozni a zseniális történetet, ami igen nagy kár, hiszen a potenciál meg volt benne, csak valahol kigurult egy álmos kamionból, valahol az országúton.
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Trackback/Pingback