A végjáték közeledtével a 12 Monkeys elég alapvető kérdéssel állítja szembe karaktereit: melyik fontosabb, a szeretteink élete, vagy hét milliárd másik emberé?
Ramse minden áron meg akarja védeni a jelent, kisfia és Elena miatt, így rombol egy kicsit a bázison, majd felkapja az időutazáshoz szükséges injekciókat, és lelép. Úgy tűnik, van egy teljesen normális közösség odakint, ahol a kis család meghúzhatja magát – egy vidámparkban. A dolog azonban nyilván nem ilyen egyszerű. Jones csapatot küld az injekciókért, pont, amikor Ramse épp nincs a környéken. A helyzet gyorsan elmérgesedik, majd meglepő végkifejletben csúcsosodik ki.
Szóval Ramse úgy gondolja, a fia és Elena fontosabb, mint az a rengeteg ember, aki életét vesztette a vírus miatt (nem beszélve mondjuk a kulturált világról, ami szintén odalett). A vírus könnyen mutálódhat, és a túlélőkre is veszélyt jelenthet, ám ebben Ramse Jones hazugságai miatt már nem tud hinni. Ennek ellenére a karakter logikája elég egyszerű, a rossz értelemben, és bár a szülői szeretet erős érv, mégis viszonylag nehéz egyetérteni Ramse tetteivel. Érdekes, hogy Jones motivációja hasonló, csak pont a másik oldal irányába – tulajdonképpen nem a sok milliárd idegen élete érdekli, hanem a lányáé, így hiába áll a “nagyobb jó” mellett, ő sem belátásból, vagy szívjóságból teszi. Azért jó volt hallani, hogy érez némi felelősséget a tettei miatt, akkor is, ha úgy hiszi, minden el lesz törölve.
Az egyetlen szereplő, aki egészséges idealizmussal áll a kérdéshez, az Cassie. El van keseredve, amikor kiderül, hogy mégsem sikerült megállítani a vírust, de a csalódás ellenére azonnal ugrik, amikor a küldetésnek szüksége van rá. Aaron volt annyira szemellenzős ebben a részben, hogy nem csak Cassie szemére veti ezt, de még az ellenséggel is lepaktál, hogy életben tartsa a nőt, még ha ez a jelenlegi világ végéhez vezet is. Kifejezetten csodálatos pillanat, amikor megkérdezi Cassie-től, nem csak az számít-e végső soron, akit szeretünk, és a nő azonnal rávágja, hogy nem. Végre valaki! Mert tegyük félre egy pillanatra a túlzott szentimentalizmust és gondoljunk bele, mekkora marhaság, amit akár Ramse, akár Aaron állít. Egyrészt senki sem mondta, hogy csak két lehetőség van: vagy a világ, vagy egy bizonyos ember élete – miért nem jut eszükbe valamilyen középutat kiharcolni? Másrészt, ha például sikerül megmenteni Cassie-t, a világ attól még elpusztul, a túlélés pedig a káoszba taszított, poszt-apokaliptikus Földön nem olyan egyszerű.
Aki sokkal inkább képben van, mint eddig hittük volna, az Jennifer Goines. Az előző részben egy mozgalom születését láttuk, és ez 2048-ra különálló, erős csoporttá szerveződik, aminek Jennifer a vezetője. Még nem tudni hogyan, de sokat tud a jövőről, a múltról és Cole küldetéséről – a szavai egyre inkább prófécia-jellegűek. Megjósolja Ramse-nek, mi fog történni a közeljövőben, és kijelenti, hogy Cole nem tudja megállítani a vírus. Kérdés, hogy ha nem Cole, valaki más megakadályozhatja-e a világvégét. Jennifer szerint ugyanis nincs előre elrendeltség, még akkor sem, ha nagyon úgy tűnik. Őrültből orákulum – Goines még mindig a sorozat egyik legjobb karaktere.
Már csak pár rész van hátra, így remélhetőleg lassan kiderül valami érdemleges a vírusról, vagy a 12 Majomról – ezzel kapcsolatban vannak félelmeim, hiszen berendelték a második évadot, ezért akár tovább is húzhatják a dolgokat. Alapvetően az a 12 Monkeys hibája, hogy nem halad sehova a küldetéssel, ebben az egyben Aaronnak igaza volt. Cole-ék nyomokat követnek, még találkoznak is a vélt, vagy valós ellenséggel, mégsem derült ki semmi az okokról, vagy a motivációkról. A második évad berendelése valószínűleg azzal jár, hogy a vírust most sem sikerül megállítani, és nehéz megmondani, meddig nyújtható ez a konfliktus – szerintem már ez az évad is túl lassú. Vajon lesz fordulat?
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Lélekben nyugdíjas angol öregúr, félig vulkáni – suttogó falak és nyikorgó ajtók rajongója. Álommunka: Superman és/vagy nagymama szelleme.
