Mert mindenről le lehet húzni csak még egy bőrt.
Shrek, Fiona, és három pici gyerekük békésen éldegél a mocsárban, a hétköznapok unalmába süllyedve. Ahogy viszont elérkezik az ikrek első születésnapja, Shrek besokall – kikéri magának, ő nem egy békés látványosság, nem valami celeb, hanem vérszomjas ogre, ami kirohanásával tönkre is teszi a gyerekek zsúrját. Mikor azonban távozik az étteremből, összefut Rumpeltstilskinnel, akinek mániája, hogy cseles üzleteket köt a meseszereplőkkel. Miután összehaverkodik vele, Shrekkel is lepaktál: ad neki egy napot, amikor megint rendes, félelmetes ogre lehet – cserébe pedig mindössze egyetlen olyan napot kér Shrek életéből, amire nem az nem is emlékszik. Az üzlet megköttetik, Shrek visszatér megboldogult legényéletébe, ám hamar rá kell jönnie, hogy Rumpeltstilskin átvágta: a nap, amit elvette tőle, nem más, mint a születésének a napja, az alternatív, Shrek-telen univerzumban pedig Rumpel Túl Az Óperencián zsarnok királya, Szamarat szekér elé fogták, Kandúr kihízta a csizmát, Fiona pedig az ogre-ellenállás vezetője. Shreknek a szerződés értelmében mindössze egyetlen napja, van, hogy mindent rendbe hozzon, aminek csak egyetlen módja van: egy szerelmes csók érvénytelenné teszi a szerződést. Igen ám, csakhogy ez a Fiona nem is ismeri őt.
Szegény Shrek a vége, fuss el velének eléggé izzadságszaga van, hiába hozták az alkotók a már bevált alapformát: Shrek valamin beparázik, amit megpróbál rendbe tenni, de ezzel csak még nagyobb bajba sodorja magát, amit utána rendbe kell hoznia. Ez három filmen keresztül be is vált, csakhogy mostanra igencsak kifogytak az alkotók a szuflából – meg a mesékből.
A főgonoszunk egész jó, éppen elég excentrikus ahhoz, hogy érdekes legyen. Buggyantságát karakterdesignja is szépen kiegyensúlyozza, különböző parókáig meg külön tetszettek. Csakhogy maga a karakter ellentmond a franchise kánonjának – ugyanis egy Rumpel már egyszer feltűnt a Harmadik Shrekben, teljesen még külsővel és modorral. Szóval ennyit a kontinuitásról.
De amúgy maga az egész film sántít kicsit ilyen szempontból, mintha a készítők nem is igazán törődtek volna azzal, hogy eme alkotás passzoljon az előző háromhoz – így például az az út, ami az első részében két napjába került Shrekéknek, most alig pár óra, Rumpel esetét meg hát már említettem.
De visszatérve az időkezelésre: az borzalmas. Olyanok logikai buktatókról már nem is beszélve, hogyha Rumpel hogyan tudhat a szerződésről, mikor kvázi eltörölte azt az idősíkot, amikor megírták? De mindegy, fogjuk fel az egészet úgy, hogy a szerződéssel Rumpel megteremtett egy zseb-univerzumot, amiben ő kívülállóként uralkodik – akkor működik a sztori. Többé-kevésbé. Arra viszont így sincs magyarázat, hogy honnan jöttek hirtelen a zöld, vízre olvadó boszik, mikor a korábbi epizódok banyái marhára nem ilyenek voltak.
Az alapelgondolás amúgy nem rossz, és vannak is benne egész jó jelenetek, de összhatás eléggé felejtős. Emlékszem, a filmet először még moziban, egy nagyobb társasággal láttam, és akkor a legjobb poén, ami megmaradt belőle, az volt, mikor az amazonnak öltözött Fiona és Shrek harcol/gyakorlatozik – mondjuk a poén maga az volt, hogy „szado-mazo előjáték”, és ezt a mellettem ülő barátnőm súgta a fülembe. Szóval… igen. Ez nem jött annyira, mint illett volna neki.
Szóval jó alapötlet, zavaros kidolgozás és felejthető poénok. Hogy Sheldon Coopert parafrazáljam: mindig kell valami lezárás – van, ami elkaszált sorozat kap még egy filmet; van, ami képregényként folytatódik; és van, aminek minősége epizódról-epizódra csökken, amíg a végén már azt kívánjuk, legyen vége. Sajna a Shrek is ebbe a hibába esett – de a producerek kitartása mellett álljon, hogy azért még így is sikerült lehúzni még egy bőrt a franchise-ról a Kandúr spin-off képében.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
