Sosem gondoltam volna, hogy egy Dán krimi képes így letaglózni, de a Fácángyilkosok (eredeti nevén Fasandraberne) rettegett híre nem volt alaptalan. Az élmény letaglózott, elsöpörte az összes jókedvemet, és szinte egy élőholtként másztam ki a mozi teremből – annyira remekül adta át a milliónyi szennyet, amit egykor a könyv írója Jussi Adler-Olsen csak nem volt rest beletenni. Figyelem, a következő cselekményleírások nem gyenge lelkűeknek való.
Filmünkben egy, húsz évvel korábban történt gyilkosságot vesz elő újra, a Q (a lezáratlan ügyekkel foglalkozó iroda) vezetője Carl Morck (Nikolaj Lie Kaas) és hűséges társa, Assad (Fares Fares). Az egykor brutálisan megölt, és megerőszakolt testvérpár gyilkosát elméletileg elfogták, ám elkeseredett apjuk szerint nem csak egy gyilkos volt. Utolsó erejével még felkeresi Carlt, és rábízza, az évek alatt összeszedett, eddig ismeretlen bizonyítékokat, amik egy elit internátushoz, és három volt diákhoz vezetnek. Az idő pedig sürget – vasárnap lesz,és vele együtt újabb tragikus események sora indul el.
Hát, a rendező, Mikkel Norgaard nem finomkodott a csúnyább vagy épp szimplán csak brutális jeleneteknél: a szextől kezdve az agyonverésig mindent beletett, és ezeket szinte már a horrorokkal vetekedő naturalitással tárta elénk – csak ugye ez a film nem egy horror. Ez egy vérbeli krimi, amit átszőnek az évtizedes fájdalmak, sérelmek és kegyetlenkedés. Ezek legfőbb elszenvedője Kristen (Danica Curcis), az internátus egykori rosszkislánya, aki lassacskán húsz éve menekül volt szerelme, Ditlev (Pilou Asbæk) és annak barátja, Ulrik (David Dencik) elől.
Ami engem nagyon megfogott az elejétől kezdve, azok a szereplők voltak: mélyek, vagy kevésbé mélyek, de mégis olyanok voltak, mint egy puzzle darabjai – külön furcsáknak tűntek, de egymás mellett kiadtak egy kerek egészet. Kedvencem Assad lett, aki szöges ellentéte az önpusztító életet folytató kollégájának, de mégis kitart mellette a végsőkig. Továbbá remekül ki is egészíti Carlt, aki itt az értelem szerepét tölti be, de nem képes az emberek érzelmeit jól megfigyelni (legalábbis kezdetben) – ez Assad feladata. A másik két érdekes tag Ditlev és Ulrik, akik húsz évvel később is folytatják fiatalkori „csínytevéseiket”, ha csak meg nem állítja őket valaki. Bennük az volt az érdekes, hogy ez emberi elmetorzulásnak a két pólusán állnak: Ditlev a hideg, érzelemmentes szociopata, míg Ulrik a kegyetlen pszichopata. De akkor ők is megijednek, amikor Kristen (vagy becenevén Kimmie) szembeszáll velük.
A Fácángyilkosok egy nagyon is valós világot tár elénk: ahol az, akinek van pénze és jó kapcsolatai bármit eltusol, és emiatt sérthetetlennek érzi magát, és bárki, aki ellene lázad vagy csak nem szimpatikus neki, azt elpusztítja. A hatalom ilyen módú kihasználása, a kisemberek tehetetlensége majd csak a végjátékban éri el a tetőpontját, és akkor látjuk csak igazán, minden nagy tettei ellenére az ember is csak egy gyarló lény.
Szerző
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Korábbi cikkek
Trackback/Pingback