Az első évad nagy csalódása után az utolsó epizód még tudott szépíteni, ám a második évad már olyan szintű minőségromlást, önellentmondást és katyvaszt tartalmazott, hogy nagyon nehezemre esett élvezni a sorozatot – de maradtam, mert mint tudjuk, én ilyen vagyok.
Wolsey bíboros (Sam Neill) halála után a dolgok igencsak megváltoztak az udvarban, immár Cromwell (James Frain) látja el a bíboros korábbi feladatainak egy részét, a másikat pedig a titkos tanács, amelynek tagjává vált Boleyn Anna (Natalie Dormer) apja, Thomas Boleyn (Nick Dunning) és testvére, George (Padraic Delaney), valamint a király, VIII. Henrik (Jonathan Rhys Meyers) legjobb barátja, Charles Brandon (Henry Cavill), vagyis Suffolk hercege. A pápai egyház vonakodott a király válásának ügyében, ezért Henrik, Cromwell bíztatására egy új egyházszervezet kiépítésébe kezdett, és mivel a pápa végül elutasított a válási kérelmet, ezért Henrik magát tette meg egyháza fejének, és azonnal ki is mondta közte, és a nép által igen kedvelt Aragóniai Katalin (Maria Doyle Kennedy) közötti válást.
Így szabaddá is vált az út, hogy őfelsége házasságra lépjen a lenyűgözően szép, református nézeteket valló, és igen ravasz hölggyel, Boleyn Annával. Henrik pedig ettől a házasságtól remélte végre fiú örökösét, akit korábbi felesége nem adott meg neki. Ugyanakkor külpolitikai probléma is adódik a válásból kifolyólag, hiszen a korábbi királyné (akinek hála Henrik smucigságának igen szegényes körülmények jutottak) rokoni kapcsolatban áll a spanyol uralkodóval, aki bizony nem nézi jó szemmel Katalin szenvedését, és nem csak diplomáciai lépéseket kíván tenni az ügy érdekében. Henrik, hogy védje országát, ezúttal ismét a franciák kegyeit keresi, ám a három ország közötti huzavona még bőven tartogat meglepetéseket minden fél részére.
A második évad nagyon kevés pozitív értékkel bír a szememben, és ezek közül talán a legnagyobb a külpolitika előtérbe tolása, ezáltal végre nem csak a korábban látott udvari intrikáknak lehetünk tanúi, hanem az országok közötti adok-kapok játéknak is, ahol egy elejtett szó, vagy egy apró gesztusnak is jelentősége van. A másik pozitívum maga James Frain, vagyis a Cromwelt alakító színész – aki szintén olvasta írásomat az Intruders című sci-fi/thriller sorozatról, az már pontosan tudja miért –, Frain zseniálisan hozza a rideg és precíz Cromwellt, aki ugyan a királyért és az országért cselekszik, csak ez teljesen véletlenül pont egybeesik az ő akaratával is. Frain nem véletlenül kapott helyet sok történelmi sorozatban, mert elegáns kiállása és lenyűgöző színészi kvalitása miatt tökéletes minden szerepben – meg azok a hajfürtök…
Az első évad hibájából azonban nem tudott kilépni az alkotói gárda, így a néha érdekes jelenetek és történések mellé vagy egy tucatnyi unalmas és érdektelen apróságot kaptunk, amik maximum időhúzásra voltak jók, de nem tettek hozzá a sorozathoz. Talán ha nem tíz, hanem mondjuk hat epizóddal dolgoztak volna, akkor ki lehetett volna gyomlálni ezeket a felesleges pillanatokat. De persze nem ez volt a legnagyobb bajom, hanem hogy úgy dobtak be új információkat a sorozatba, hogy azoknak semmilyen megalapozása nem volt. Ez leginkább Suffolk hercegénél volt szembetűnő, akinek hirtelen lett egy kisfia, meg egy gyámleánya, és az amúgy folyton a nők után koslató férfi olyan pálfordulást mutatott, amivel szétzilálódott maga a karakter. Ugyanakkor mintha elfelejtettek volna korábbi, az első évadban történt eseményeket az alkotók, mint Henrik támogatása Suffolknak, aki ezúttal megtalálta szíve szerelmét, de az meg fel sem merült a királyban, hogy hoppá, ugyanezt mondta az én testvéremre is, akit aztán elvett, majd nem sokkal utána meg is halt.
Natali Dormer mellett szintén nehéz elmenni, mert az, amit ez a fantasztikus színésznő levág egyszerűen hihetetlen, őt nem lehet szeretni, és őt nem lehet gyűlölni – igen, ezt így egyszerre. Karakterének sorsát pedig már a bemutatkozáskor tudta mindenki, mégis rossz volt látni életének végkifejletét.
A Tudorok második évada csalódást keltően rosszra sikeredett, és többször fogtam a fejemet az alkotóik hibái miatt, mint a szereplők ostoba lépései okán – és ez rossz arány, nagyon rossz. Ráadásul még ki is írták az előző évadbeli kedvencemet, Callum Blue-t, hollétének magyarázatával pedig nem is vesződtek az alkotók (bár sajnos nem ő az egyetlen). Kár, mert ebből a sorozatból többet is ki lehetett volna hozni, így viszont nem maradt más értékelhető momentum, mint a jó pasik, a szép ruhák és a lenyűgöző díszletek.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Trackback/Pingback